A vasúttársaság közleménye szerint az új rendszer igazságosabb az eddiginél, hiszen a korábbi kedvezménytípust csak kevesen tudták igénybe venni.
Ma éjfélkor eldördült a startpisztoly és elindult a kötelező kampány. Ahogy azt várni lehetett tovább csökkentek a díjak és megszaporodtak a különböző jogcímen nyújtott kedvezmények. Ma reggel már két országos napilapban találkozhatunk, mintegy 35 oldalon, 14 biztosító és egyesület 2008-as tarifáival. Azonban az online alkuszok sem tétlenkedtek, már minden társaság gőzerőkkel dolgozik azon, hogy minél hamarabb kalkulálhassunk magunknak díjat.
A kötelezővel kapcsolatban számos változás látott napvilágot, ezekről bővebben a kapcsolódó cikkekben olvashatunk. Most a tarifák tükrében nézzük meg, hogy mire is számíthatunk!
Annak ellenére, hogy sokan sokszor hangoztatták, hogy az árverseny nem tesz jót a piacnak és abszolút ráfizetéses az ágazat, a díjak ebben az évben is tovább csökkentek. Főleg akkor, ha kedvezmények egyre növekvő mértékét és a bonuszként adott kapcsolódó szolgáltatások értékét vesszük figyelembe.
A kedvezmények között találkozhatunk 35 százalékos bonusszal, ha kármentes évet zárunk, de kedvezményben részesülhetünk akkor is, ha T-Com vagy T-Online ügyfél vagyunk, ha a kötelezőnk mellé befektetési jegyet veszünk, ha újság előfizetők vagyunk, ha polgárőrként tevékenykedünk, vagy éppen egy szalonban vesszük át az autónkat.
Az idei év slágerkedvezményei továbbra is az online kedvezmények lesznek, mivel ez a fajta értékesítési csatorna jelentős adminisztrációs terhet vesz le a biztosítók válláról (kilenc cég kínál internetes szerződés esetén kedvezményt).
Jelentős átrendeződések következhetnek be abban az esetben, ha a piac első direkt biztosítja (a Genertelnél az értékesítés kizárólag telefonon és az interneten történik) sikeresen zárja az első kampányidőszakot. Várhatan a kampányba becsatlakozik még egy direktbiztosító, amelyet az Allianz indított a napokban.
Az állandó kérdés, amely ilyenkor lázban tartja a szakembereket, hogy hányan váltanak, illetve mondják fel meglévő szerződésüket és kötik meg újra a jelenlegi biztosítójuknál (mert az idén is van öt társaság, ahol megéri ezt megtenni).
Piaci statisztikák alapján 600 és 650 ezer közzé becsüljük az idei évre a szerződők számát és ebből mintegy 160 ezren lesznek azok akik az online váltást választják.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Kitől mire számíthatunk?
Az idei évben, tarifái alapján, befutónak számíthat a Máv, sikeresen debütálhat a Genertel és természetesen az élvonalban lesznek a biztosító egyesületek: a TIR (őt tavaly eltiltották tehát az idén muszáj kitennie magáért) és Köbe, valamint a Posta Biztosító (előző évi kárhányada megfelelően alakult, akkor díjat is csökkenthettek) is. A kampány vesztesei ismét a nagy biztosítók lehetnek, akik viszont igyekeznek ezeket a hátrányokat év közben ledolgozni.
A piac közel felét "uraló" Allianz Hungária nagy rezsiköltségei miatt továbbra sem lesz versenyképes bizonyos ügyfélszegmensekben és ugyanez a baja a 20-30 százalékos részesedésű Generali-Providenciának is.
A Uniqa tavaly jól szerepelt, de sikerült beszereznie számos nagy kárhányadot produkáló autóst, akiktől idén bizonyára szabadulna. Éppen ezért várható, hogy az idei évben bizonyos szegmensekben jelentősen emeli a tarifáit, megpróbálva ezáltal egy kiegyensúlyozottabb ügyfélportfoliót kialakítani.
Az Union biztosító megbontotta a megszokott 1151-1500 cm3 -es kategóriát, és az 1151-1300 cm3 közötti autókra alacsonyabb díjtarifát hirdetett, mint 1301-1500 cm3-es gépjárművekre. Az eltérést a kisebb motorral szerelt autók kevesebb károkozásával magyarázzák. Emellett Budapest elővárosainak besorolása is változik; sőt akár több kategória is megjelenik a fővárossal (a legrosszabb területi tényező) eddig azonos elbánásmódot elszenvedő településekre.
A Groupama az idén nem tette lehetővé, hogy egy regisztrációt követően mindenki megtudja a díjait, a társaságnál azonban jelentősen egyszerűsítették az ügyintézés módját és azt ígérik, hogy mindössze két SMS szükséges az új szerződés megkötéséhez.
A Köbe már egy hónappal előbb díjakat hirdetett és ajándékot osztogatott. Elmondásuk alapján sikeres volt az akciójuk.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








