15 °C Budapest

Annyit fizetsz a kötelezőért, amennyit használod

Pénzcentrum
2007. október 5. 08:45

Európába is kezd terjedni a pay as you drive (PAYD), azaz a fizess, amennyit közlekedsz gyakorlata. A rendszer lényege, hogy folyamatosan bemérik GPS-szel a jármű helyzetét és meghatározzák a megtett út hosszát. Ezáltal a használat függvényében határozzák meg a biztosítási díjat.

Angliában 2005-ben indította el a Norwich Union, egy évvel ezelőtt csatlakozott az Aviva is. A szigetországban a megcélzott szegmens kötelező biztosítás tarifáiban azóta 30-50 százalékos díjcsökkenést tapasztaltak - írja a Világgazdaság.

Franciaországban a napokban vezette be az Axa, igaz, ők egyelőre csak tesztjelleggel. A PAYD alapja, hogy az adott biztosítás összege a megtett úttal arányos, így mindenki annyit fizet, amennyit használta az autóját. Működik már Dél-Afrikában, az Egyesült Államokban, Japánban, Nagy-Britanniában, Kanadában és most már Európában is. Bár a "hagyományos" tarifálást még egyik országban sem váltotta ki teljesen, és általában csak szűk szegmensek alkalmazzák, az irány azért kezd kirajzolódni.

Bevezetése azonban bonyolult és költséges: 2006-ban mindöszsze 5-6 olyan cég volt a világon, amelyek az ehhez szükséges komplett technológiát képesek átadni a biztosítóknak.

Az Allianz biztosítási szakemberei elmondták: a PAYD-rendszer fő problémája, hogy az a kis lezárt doboz, ami folyamatosan beméri GPS-szel a jármű helyzetét, meglehetősen drága.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Díjcsökkenés legfeljebb rövid távon érvényesülhet - mondják a szakértők. Szerintük az az autós, aki vállalja, hogy folyamatosan követhessék, figyeljék, merre jár, mikor milyen sebességgel halad, általában megfontoltabb, óvatosabb ember, aminek lehet köze ahhoz is, hogy vezet. Emiatt nincs kizárva, hogy ennek a szegmensnek kedvezőbb a kockázata, ezért az átlagosnál alacsonyabb árszint tud kialakulni.

A fennmaradóók díjszintje viszont emelkedik, mivel a módszer csak a kockázatot jobban követő szegmentálást eredményezi, globálisan a piaci díjszint csökkenését nem - vélik a szakértők. Itthon a biztosításoknál egyelőre nincs ilyen konstrukció, a járművek GPS-szel történő követése csak a flottakezelő és nagyobb fuvarozással foglalkozó cégekre jellemző, főleg irányítási és biztonsági okokból.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2023. szeptember 24. 06:55
Vakmajom: nem igaz, hogy Nyugat-Európában csak és kizárólag az (aktuális a szerk.) bevándorlás miatt...
MEDIA1  |  2023. szeptember 23. 17:30
A TV2 új realityjének szereplőjét próbálja azzal promózni a hírműsor honlapja, amire mindenki kattin...
KonyhaKontrolling  |  2023. szeptember 22. 07:45
A befektetési stratégiák között az egyik legismertebb, sőt megkockáztatom, hogy a legnagyobb hívőbáz...
MNB Intézet  |  2023. szeptember 21. 10:10
Világszerte egyre élesebb verseny tapasztalható a felsőoktatási intézmények között a hallgatókért. E...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 24. vasárnap
Gellért, Mercédesz
38. hét
Szeptember 24.
A siketek világnapja
Szeptember 24.
Tengerészeti világnap
Szeptember 24.
A fehér kendő napja
Szeptember 24.
A szív világnapja
Szeptember 24.
A Szentírás vasárnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. szeptember 23. 19:18
Hello vidék  |  2023. szeptember 24. 06:30
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM