Rekordkorán gyengül az Északi-sark feletti légköri örvény. A meteorológusok szerint heteken belül sarkvidéki hideg érheti el Európát.
Kimondta a mellbevágó igazságot az euróbevezetésről Csányi Péter OTP-vezér: önmagában ez sem mentheti meg a magyar gazdaságot
Kifulladóban van a magyar gazdaság korábbi növekedési modellje, a tartós felzárkózáshoz pedig termelékenységnövekedésre, élénkülő beruházásokra és erősebb piaci versenyre van szükség – ez volt az egyik legfontosabb üzenete a Portfolio Budapest Economic Forum 2026 konferenciájának. Az eseményen részt vevő szakemberek a magyar gazdaság kilátásait, a szükséges gazdaságpolitikai fordulatot és az euró bevezetésének lehetőségeit is megvitatták. Az előadásokon kiemelt szerepet kapott az uniós források felhasználása, a bankszektor helyzete, az energiabiztonság, valamint a technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia gazdasági hatása.
Kármán András pénzügyminiszter nyitóelőadásán elmondta, hogy szerinte kifulladt a magyar gazdaság korábbi növekedési modellje, ezért a régiós felzárkózáshoz a termelékenység javítására, a beruházások élénkítésére és a piaci verseny erősítésére van szükség. Rámutatott arra is, hogy miközben Magyarország gazdasága 2022 második negyedéve óta mindössze 0,7 százalékkal bővült, Szlovákiában 5,7, Lengyelországban 9,5, Horvátországban pedig 12,5 százalékos növekedést mértek. A lemaradás hátterében szerinte elsősorban nem a külső körülmények, hanem a magyar gazdaság alacsony hatékonysága áll.
A miniszter elismerte, hogy a 2010-es évek foglalkoztatásra épülő gazdaságpolitikája korábban eredményes volt, ám a modell a munkaerőpiaci tartalékok kimerülésével elérte a határait. A tartós jólétnövekedéshez és a bérek felzárkózásához ezért már nem elegendő több munkaerőt és tőkét bevonni a termelésbe: a rendelkezésre álló erőforrásokat kell hatékonyabban felhasználni. Ehhez technológiai és szervezeti innovációra, valamint olyan szabályozási környezetre van szükség, amely segíti a hatékony vállalatokat, és lehetővé teszi az új szereplők piacra lépését.
Kármán András hangsúlyozta, hogy az elmúlt években nem megfelelően működött a vállalatok közötti verseny, és a tőke sem feltétlenül azokhoz a cégekhez került, amelyek a leghatékonyabban tudták volna felhasználni. A gazdasági környezet átalakítását, a koncessziós szerződések felülvizsgálatát és a korábbi túlárazott megállapodások újratárgyalását ezért a növekedés újraindításához szükséges lépéseknek nevezte. Bár ezek rövid távon késésekkel és kihasználatlan kapacitásokkal járhatnak, hosszabb távon megalapozhatják a versenyképesebb gazdaságot. Mint mondta,
a NER lebontása felszabadítja majd a gazdaságot.
A beruházások élénkítésében az uniós források hatékony felhasználása, a mérséklődő finanszírozási költségek és a kiszámíthatóbb gazdaságpolitika is szerepet kaphat.
A pénzügyminiszter 2026-ra 1,7–2 százalékos, 2027-re pedig 2,4 százalékos gazdasági növekedést vár. A bővülést egyelőre elsősorban a fogyasztás támogathatja, jövőre azonban már a beruházások területén is fordulatot remél.

A német gazdaságban mutatkozó kedvező jelek idővel a magyar exportot is segíthetik, ugyanakkor az energiaellátási zavarok, a növekvő globális kötvényhozamok és az infláció kockázatot jelentenek. A tartós felzárkózáshoz a kormány egyenlő versenyfeltételeket, a korrupcióval szembeni zéró toleranciát és a vállalati támogatások rendszerének átalakítását ígéri. Kármán szerint a változások vesztesei azok a vállalatok lehetnek, amelyek az elmúlt években törvénytelenül jutottak állami megrendelésekhez és hitelekhez, míg a gazdaság egészének és az állampolgároknak előnyére válhat az átalakulás.
A bankrendszer készen áll, hogy kulcsszerepet vállaljon a gazdasági fordulatban
A magyar gazdaság növekedési lehetőségeiről és a szükséges gazdaságpolitikai fordulatról szóló előadást követően a bankszektor oldaláról is megjelentek a legfontosabb kihívások, melyekről Csányi Péter, az OTP vezérigazgatója beszélt. Előadását azzal kezdte, hogy rámutatott: a világrend alapjaiban változott meg. Az Európai Unió gazdaságilag erős, politikailag azonban széttagolt, miközben a kontinens az elmúlt időszakban a permakrízis állapotát éli. Az Egyesült Államok vámháborúval fenyeget, Kína pedig a túlkapacitásaival jelent egyre nagyobb kihívást az európai piacok számára. Mint mondta, az elmúlt évek gyenge magyar gazdasági teljesítményének értékelésekor ezeket a nemzetközi folyamatokat is figyelembe kell venni. Szerinte a jövőben Kína dominanciájának kérdése kiemelt jelentőségűvé válik, az Egyesült Államok és Kína közötti versengés pedig alapvetően határozza majd meg a világgazdasági folyamatokat.
Megjegyezte, hogy az új kormány a korábbinál kedvezőbb helyzetből kezdheti meg a munkáját, hiszen ismét növekedési pályára állt a magyar gazdaság. Csányi szerinte ugyanakkor a kilábalás egyelőre féloldalas: a növekedés egyetlen érdemi motorja a fogyasztás, miközben a beruházások az idén is tovább zsugorodnak, az export bővülése pedig egyelőre kifejezetten gyenge.

A hazai ipar ugyan mutat életjeleket, ez azonban elsősorban a debreceni BMW-gyárhoz köthető. Az informatikai szektorban is csupán egy nagyobb szereplő emelkedik ki, vagyis a gazdaság számos ágazatában továbbra sem indult be a növekedés. A helyzetet emellett a kínai túlkapacitások és az energiaárak is nehezítik.
Csányi rámutatott, hogy több ágazat problémái strukturális megoldásokat igényelnek. Ilyen például a mezőgazdaság, ahol jelentős beruházásokra van szükség ahhoz, hogy az ágazat hatékonyabban tudjon alkalmazkodni az aszályok okozta kihívásokhoz. Miközben a lakossági bizalom helyreállt, amit a fogyasztás alakulása is jól jelez, a vállalati szektor továbbra is jóval óvatosabb. A cégek többek között arra várnak, hogy a gazdaság strukturális problémáira megfelelő válaszok szülessenek.
Csányi szerint az euró bevezetése hosszú távon segítheti Magyarország gazdasági felzárkózását, önmagában azonban nem oldja meg az ország strukturális problémáit. Ehhez a beruházások ösztönzésére, a gazdaság növekedési képességének erősítésére és hiteles gazdaságpolitikára is szükség van. A kormánynak ezért olyan kiszámítható költségvetési pályát kell felmutatnia, amely fenntartja a befektetők bizalmát. A 2029-es hiánycél eléréséhez a vezérigazgató szerint még további, a GDP 1,4 százalékának megfelelő költségvetési kiigazításra van szükség.
Hangsúlyozta, hogy a bankrendszer készen áll arra, hogy kulcsszerepet vállaljon a remélt gazdasági fordulatban. Szerinte a pénzintézetek hozzájárulhatnak a termelékenységet növelő beruházások felgyorsításához, ehhez azonban igazságos teherviselésre és kiszámítható gazdasági környezetre van szükségük. Mint mondta, a magyar bankszektort jelenleg a régióban kiemelkedően magas, ráadásul hosszú ideje fennálló szektoradó terheli. Az euró bevezetése emellett további nyomást gyakorolhat a bankok jövedelmezőségére, elsősorban a bevételi marzsok csökkenésén keresztül.
Időben fel kell készülni a kockázatokra
A gazdasági növekedés újraindításához nemcsak kiszámítható gazdaságpolitikára, hanem stabil energiaellátásra is szükség van. Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója előadásában figyelmeztetett, hogy a globális energiapiac strukturális ellátásbiztonsági válsággal néz szembe, amelynek következményei súlyosak lehetnek, ha az országok nem készülnek fel időben a kockázatokra. Szerinte
a döntéshozók gyakran tisztában vannak a veszélyekkel, a szükséges beruházásokat mégis elhalasztják, miközben a forrásokat más célokra, például fogyasztásra költik.
Mint mondta, a Hormuzi-szoroson halad át a globális tengeri nyersolajkereskedelem közel 30 százaléka, ezért az útvonal kiesése komoly ellátási zavarokat és jelentős áremelkedést okozhat. Az alternatív vezetékek és a stratégiai készletek csak korlátozottan képesek pótolni a kieső mennyiséget, a nagy infrastruktúra-fejlesztések megvalósítása pedig legalább öt évet igényel.
Hernádi szerint a jelenlegi dízelválság abban különbözik a 2022-estől, hogy most nem elsősorban a logisztikai útvonalak átszervezése, hanem a termékek fizikai piacra juttatása jelent problémát. A globális olajkereskedelem jelentős része háborúval, szankciókkal vagy blokáddal érintett térségekhez kötődik, miközben Közép-Európa strukturálisan dízelimportra szorul. A feszült piaci helyzetben a Brent kőolaj ára tartósan 120 dollár felett mozog, a fizikai piacon pedig az azonnali szállításért akár 50 dolláros felárat is hajlandóak fizetni a vevők. A Mol vezetője arra is figyelmeztetett, hogy az adócsökkentések és az árszabályozás ugyan mérsékelhetik a lakossági árakat, de jelentős költségvetési bevételkiesést okozhatnak, és visszafoghatják a szükséges fejlesztésekre fordítható forrásokat.
A Mol elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a válságok tapasztalatai szerint az infrastruktúra fejlesztése gyakran csak a problémák bekövetkezése után kap lendületet. Példaként az Adria-vezetéket, a stratégiai gáztárolót és a magyar–szlovák gázvezeték-összekötőt említette. Szerinte az ellátásbiztonságot nem utólag, hanem előre kell megteremteni, és a szűkös kínálat idején a fogyasztás ösztönzése helyett a takarékosságra kellene törekedni. Úgy fogalmazott: ha az országok nem építik be a biztonság költségeit a mindennapi működésbe, a piac előbb-utóbb kíméletlenül benyújtja a számlát.
Magyarország az elmúlt húsz évben mintegy 1800 milliárd forintot fordított gáz- és olajipari beruházásokra, a Mol pedig az elmúlt évtizedben 1700 milliárd forint adót fizetett be a költségvetésbe. Az ország gázimport-kapacitása meghaladja az évi 40 milliárd köbmétert, miközben a hazai fogyasztás körülbelül 8 milliárd köbméter. A vállalat a 2014-es krími válság óta 170 millió dollárt fektetett a százhalombattai és pozsonyi finomítók déli irányú ellátásának kiépítésébe, jelenleg pedig egy 60 milliárd forintos termékvezetéket épít a két város között. Emellett további 500 millió dollárt szán az orosz kőolajról való teljes leváláshoz szükséges technológiai átállásra.
Európa versenyképessége és a régió felzárkózása új növekedési modellt követel
Közép- és Kelet-Európa elmúlt két évtizedes gazdasági felzárkózása valódi sikertörténet volt, a korábbi növekedési modell azonban fokozatosan elveszíti lendületét. A következő szakaszban már nem lesz elegendő az olcsó munkaerőre, a külföldi tőkére és az exportra támaszkodni: makrogazdasági stabilitásra, gyorsabb termelékenységnövekedésre és mélyebb európai integrációra lesz szükség – mondta Kristina Kostial, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Európai Főosztályának igazgatóhelyettese. Rámutatott, hogy a régió egy főre jutó reáljövedelme az uniós átlag mintegy 50 százalékáról 2025-re közel 70 százalékára emelkedett, ebben pedig meghatározó szerepe volt az uniós csatlakozásnak, a beruházásoknak és a külföldi működőtőke beáramlásának.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az IMF három fő pillérre építené a térség új növekedési modelljét.
- Az első a makrogazdasági stabilitás helyreállítása, ami fegyelmezettebb költségvetési politikát, a tartalékok újjáépítését, valamint a bérek és a termelékenység hosszú távú összhangját jelenti.
- A második a termelékenység növelése innovációval, korszerűbb készségekkel és a vállalkozások fejlődését támogató üzleti környezettel.
- A harmadik pillér pedig az európai integráció elmélyítése és a gazdasági kapcsolatok diverzifikálása. Kostial szerint a régió versenyképességét jelentősen javíthatná az uniós belső piac további egységesítése, mivel az országok közötti kereskedelmet még mindig komoly akadályok nehezítik.
Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza arról beszélt, miért marad el az európai termelékenység növekedése az amerikaitól, és milyen szerepet játszhatnak a technológiai beruházások, a mesterséges intelligencia és a gazdasági reformok a kontinens felzárkózásában. Szerinte a kontinens versenyképességi problémáinak gyökerei jóval a koronavírus-járvány és az energiaválság előtti időszakra nyúlnak vissza. Bár az eurózóna a kedvezőtlen körülmények ellenére ellenállónak bizonyult, az Egyesült Államokhoz képest tovább nőtt a termelékenységi lemaradása. A szakértő úgy látja, Európának egyértelműbb gazdaságpolitikai irányra és a növekedési modell megújítására van szüksége.
Carlsson-Szlezak vitatja, hogy Európa problémáját elsősorban a beruházások alacsony szintje okozná, hiszen a GDP-arányos teljes beruházás az Egyesült Államokban és Európában egyaránt 20–22 százalék körül alakul. A különbség sokkal inkább abban rejlik, mire költik a pénzt: míg Amerikában a technológiai beruházások a GDP mintegy 8 százalékát teszik ki, Európában ez az arány körülbelül 5 százalék.
Európa számára az államadósság és a lassú növekedés kapcsolata is egyre nagyobb kihívást jelenthet. A közgazdász szerint Európa következő felzárkózási szakaszához olyan gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, amely a technológiai beruházásokat, a termelékenységet és a vállalatok alkalmazkodóképességét helyezi előtérbe. A fő kérdés így már nem pusztán az, hogy a kontinens képes-e átvészelni a következő válságot, hanem az, hogy vissza tudja-e szerezni a kezdeményezést saját gazdasági fejlődésének alakításában.
Ebbe fektetnek a magyarok
A termelékenység és a beruházások kérdése mellett az is meghatározó, hogyan használja fel a lakosság a rendelkezésére álló megtakarításokat. Erdélyi Zombor, a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettese, Samu János, a Concorde befektetési igazgatója és Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója ezért a magyar lakossági megtakarítások szerkezetét értékelte a konferencia egyik panelbeszélgetésén. A szakértők szerint a magyarok vagyona túlságosan koncentrálódik az ingatlanokban és az állampapírokban, miközben a részvénybefektetések aránya alacsony, a készpénzállomány pedig kiugróan magas.

Erdélyi Zombor egy 2025-ös kutatásra hivatkozva elmondta, hogy a lakosság 35 százaléka hónapról hónapra él, és legfeljebb ötödének van hat havi jövedelmének megfelelő tartaléka. A szakértők szerint az öngondoskodás erősítése és a pénzügyi edukáció mellett a megfizethető bérlakások elterjedése is hozzájárulhatna a megtakarítások szerkezetének átalakulásához.
A lakossági állampapírok kamatainak csökkentése új helyzetet teremt a befektetési piacon, hiszen a kötvények a korábbiaknál kevésbé lehetnek vonzóak a kockázatosabb eszközökhöz képest. Samu János szerint a megtakarítások kezelésében nagyobb szerepet kellene kapniuk a diverzifikációt biztosító intézményeknek, míg Erdélyi Zombor az alapkezelők közötti verseny erősítését és a költségek csökkentését tartja fontosnak.
A szakértők szerint a jelenlegi rendszerben a lakosság gyakran bankot választ, nem pedig a számára legmegfelelőbb befektetési terméket. A beszélgetés résztvevői úgy vélték, hogy az euróbevezetés tervei megvalósíthatók, és a magyar államkötvények a következő években is vonzó befektetési lehetőséget jelenthetnek.
Populizmus vagy a piacgazdaság?
Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke szerint Magyarország fontos gazdasági fordulóponthoz érkezett, és a legfontosabb kérdés az, hogy a populizmus vagy a piacgazdaság irányába mozdul-e el az ország. Úgy véli, véget kell vetni annak a gyakorlatnak, amelyben központilag határozzák meg, hová érdemes befektetni, és hogyan kell hitelezni. A bankszektorban az elmúlt három-négy évben lényegében csak a díjbevételek emelkedtek, elsősorban a tranzakciós illeték növelése miatt, miközben a nettó kamatbevételek stagnáltak.
A bankok terheit jelentősen növelik a szektorális adók: ezek összege 2026-ban eléri az 1100 milliárd forintot, emellett a szektor több mint 400 milliárd forint extraprofitadót is fizet. Jelasity szerint a bankrendszer effektív adóterhelése idén 45 százalék, miközben a korábban magas referenciakamatokból származó profit egyre kisebb. A támogatott hitelezési programok szerinte torzítják a piaci működést: az Otthon Start hatására például megduplázódott a hitelből vásárolt ingatlanok aránya, a vállalati hitelezés bővülése pedig nem járt együtt a beruházások érdemi növekedésével.
A 2026-os választások lehetőséget teremthetnek a gazdaságpolitikai fordulatra, de önmagukban nem garantálják annak sikerét.
Jelasity szerint az euró bevezetése új korszakot nyithat, ugyanakkor gyorsabb és őszintébb szembenézést követel majd a magyar gazdaság tényleges helyzetével. Ehhez nagyobb ártranszparenciára, erősebb versenyre és a piaci mechanizmusok érvényesülésére lesz szükség, miközben a támogatott hitelek jelentős részéről fokozatosan le kell mondani.
Az euró bevezetése nem elég
A bankvezéri kerekasztal-beszélgetésén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a magyar bankszektor működéséhez kiszámíthatóbb gazdaságpolitikára, a különadók csökkentésére és a jogbiztonság helyreállítására lenne szükség. Bár a kormányváltás óta javult a párbeszéd az állam és a bankok között, a konkrét eredmények még váratnak magukra. A bankvezetők szerint a bankolás költségei az elmúlt 15 évben 144 százalékkal emelkedtek Magyarországon, a magas adóterhek pedig a hitelezést is korlátozzák. Úgy vélik, a támogatott konstrukciók helyett nagyobb teret kellene engedni a piaci alapú finanszírozásnak.
A piaci működés visszaállítása az euróbevezetésre való felkészülés miatt is fontos. A bankvezetők szerint, ha Magyarország a 2030-as évek elején csatlakozni akar az eurózónához, fokozatosan ki kell vezetni a piacot torzító intézkedéseket. A támogatott hitelek aránya a vállalati szektorban meghaladja a 30 százalékot, az agráriumban pedig a 60 százalékot is. Az euró bevezetése önmagában nem garantál gazdasági növekedést, de a hozzá szükséges gazdaságpolitikai lépések javíthatják a versenyképességet. A bankok kamatmarzsai csökkenhetnek, ugyanakkor az alacsonyabb kockázati felárak és a növekvő hitelezési volumenek ellensúlyozhatják ezt.
A külföldi banktulajdon arányának esetleges növekedése kapcsán a résztvevők hangsúlyozták: a tulajdonos nemzetiségénél fontosabb a hatékony működés, a versenyképesség és az ügyfelek megfelelő kiszolgálása. A bankok közben a mesterséges intelligencia alkalmazásától is jelentős változásokat várnak. Az AI csökkentheti a költségeket, növelheti a bevételeket, és átveheti az ismétlődő, monoton feladatokat, de a személyes tanácsadás szerepe továbbra is fontos maradhat. A technológia ugyanakkor az ügyfelek bankolási szokásait is átalakíthatja, és akár a bankok közvetlen ügyfélkapcsolatait is veszélyeztetheti. A vezetők szerint öt éven belül szinte minden banki funkcióban megjelenhet valamilyen AI-támogatás.
A konferencia záró panelbeszélgetésén Bod Péter Ákos, Surányi György és Zsiday Viktor a magyar gazdaságpolitika irányváltásáról, az euró bevezetéséről és a növekedési kilátásokról vitázott. A közgazdászok kedvező fejleménynek tartják, hogy az új kormány elköteleződött az európai integráció, az uniós források hazahozatala és a piacgazdasági mechanizmusok erősítése mellett. Ugyanakkor a gazdaságpolitikai fordulat tényleges eredményei még nem láthatók teljesen. Surányi szerint az előző kormányzathoz képest egyelőre túl nagy a folytonosság, ezért sok múlik a következő időszakban bemutatandó konvergenciaprogramon és a költségvetési intézkedéseken.
A beszélgetés egyik központi témája az euró bevezetése volt. Zsiday Viktor szerint érdemes lenne minél hamarabb csatlakozni az eurózónához, mert a cél hitelességének megingása a Magyarországra érkezett külföldi tőke távozását is előidézheti. Bod Péter Ákos úgy látja, hogy megfelelő gazdaságpolitikai lépések mellett akár 2030 is reális céldátum lehet, Surányi György pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az euró önmagában nem oldja meg az ország problémáit. A csatlakozáshoz magas költségvetési hiányt kell kezelni, és nehéz, akár népszerűségvesztéssel járó intézkedéseket is meg kell hozni Bod Péter Ákos szerint. A szakértők szerint ugyanakkor a hiteles költségvetési politika lehetővé tehetné a jelenlegi, rendkívül magas kamatszint mérséklését.
A magyar gazdaság kilátásait külső kockázatok is befolyásolják. Zsiday szerint a nemzetközi kötvénypiaci hozamok emelkedése komoly veszélyt jelent, különösen a globális költségvetési hiányok és a növekvő beruházási igények mellett. Bod arra figyelmeztetett, hogy Magyarországon egyszerre jelent problémát a gyenge növekedés és a magas költségvetési hiány. Zsiday ennek ellenére optimista: úgy véli, ha a kormány visszaszorítja a piactorzító intézkedéseket, és a gazdaságpolitika kiszámíthatóbbá válik, a következő három-négy évben akár évi 3 százalékos GDP-növekedés is elérhető lehet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







