„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
Wekerle Plusz helyett: kamatmentes lakáshitelt adnak ezek az önkormányzatok, egy forint kamat sincs rajta, de nem mindenki kaphatja meg
Amellett, hogy sok magyarországi önkormányzat letelepedési támogatást ad az újonnan beköltözőknek, vannak olyan hivatalok, amelyek kamatmentes kölcsön adnak helyi lakáscél megvalósításához. Az önkormányzati jogszabályokból az derül ki, hogy több önkormányzat is a lakosság helyben tartása, a fiatalok fészekrakásának támogatása és a betelepülés ösztönzése érdekében különféle lakhatási és otthonteremtési támogatásokat biztosít.
Most, hogy az Otthon Start Program lényegében lezárult, sokan keresik az egyéb támogatott hitelformákat. Az újonnan bevezetett Wekerle Plusz feltételeinek kevesen felelnek meg, a piaci lakáshitelek kamatai pedig sokak számára túlontúl magas törlesztőrészletet jelentenének. A különféle családtámogatásoknak pedig gyakori feltétele a házasság, illetve akár a vállalt vagy meglévő gyermekek, de sokakat a folyamatos tb-jogviszony hiánya zár ki a jogosultak köréből. Viszont vannak olyan kevésbé ismert támogatott hitelformák, amelyek éppen a leginkább rászorulóknak jelenthetnek segítséget.
A Pénzcentrum egy korábbi cikkében azt vizsgáltuk, hány magyarországi önkormányzat és milyen feltételekkel nyújt letelepedési támogatást. Az önkormányzati rendeletek tárában több mint 150 települést találtunk, ahol valaha volt, vagy jelenleg is elérhető letelepedési támogatás. A hivatalok jellemzően 100-300 ezer forintos, egyszeri vissza nem térítendő támogatást adnak, de nem ritka a 300-500 ezer forintos ajánlat sem az önkormányzatok részéről. Még olyan települések is akadtak, ahol akár 1 millió forintot is kifizet a hivatal a betelepülőknek. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy az alacsony támogatási összegek számosságának háttérében az is állhat, hogy viszonylag sok az olyan régi rendelet, amit nem vizsgáltak felül azóta, így nem igazították a támogatásokat az inflációhoz sem.
Most egy másik fajta támogatási formát vizsgáltunk meg, ugyanis az Otthon Start kivezetése és a Wekerle Plusz bevezetése okán sokan kereshetik az alternatív hitelajánlatokat. A Nemzeti Jogszabálytárban olyan önkormányzati rendeleteket kerestünk, amelyek kamatmentes kölcsön igénylésének lehetőségét biztosítják a hivataloktól.
Ilyen rendeletből sokkal kevesebb akad országszerte, mint ahány település letelepedési támogatást kínál. Ezek szerint kevés önkormányzat tartja jó eszköznek a kamatmentes kölcsönöket a helyi lakosság lakáscéljának támogatására. Ahol pedig akad erre példa, ott többnyire felső (és néhol alsó) jövedelmi határokat szab meg a rászorultság vagy a fizetőképesség igazolására. A felvett hitelek fedezeteként az önkormányzatok szinte minden esetben jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be az érintett ingatlanra a futamidőre vagy meghatározott évekre. Gyakran a támogatott ingatlan eladása vagy a településről való elköltözés esetén pedig a még fennálló kölcsönösszeget (néhol kamatokkal növelten) azonnal, egy összegben vissza kell fizetni.
A legmagasabb összeget Győr nyújtja kamatmentes önkormányzati kölcsöntámogatás formájában, az igényelhető összeg legfeljebb 5 millió forint. A támogatásban részesíthető lakáscél az első tehermentes lakástulajdon megszerzése (építés vagy vásárlás) Győr közigazgatási területén, legfeljebb 120 m² hasznos alapterületig. Nem nyújtható kölcsön telekvásárlásra, hitelkiváltásra vagy felújításra. A futamidő és törlesztés 10 év lehet és egy- vagy kéttagú család esetén az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg a bruttó minimálbér 300%-át, egyéb családnál a 225%-át. A vételár vagy kivitelezési költség legalább 10%-át elfedező saját erő szükséges, illetve jelzálogjog és elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre az önkormányzat javára.
Budapest XI. kerülete, vagyis Újbuda szintén nyújt lakáscélú kamatmentes önkormányzati kölcsönt. Az igényelhető összeg minimum 200 ezer forint, legfeljebb 2 millió forint. A támogatható célok sincsenek úgy leszűkítve: XI. kerületi lakás építése, vásárlása, felújítása, bővítése, korszerűsítése vagy akadálymentesítése is lehet. A futamidő legfeljebb 10 év, a törlesztés havi egyenlő részletekben történik.
Elsősorban XI. kerületi lakcímmel rendelkezők vagy a kerületben működő állami köznevelési intézmény dolgozói jogosultak, vagy azok, akik az első újbudai lakásukat vásárolnák meg.Család esetén az egy főre jutó nettó jövedelemnek a minimálbér 35% és 150%-a közé kell esnie, egyedülállóknál pedig a minimálbér 60% és 250%-a közé. Előnyben részesülnek a nyugdíjasok, a 3 vagy több gyermekes családok, valamint a fogyatékossággal élő személyek. Ez esetben is történik jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése az ingatlanon.
Az önkormányzat Mohácson szint nyúlt otthonteremtő kamantes kölcsönt. Új lakóház építése esetén a telekár 50%-áig, de legfeljebb 1 millió forint lehet az összeg (saját építési telek megléte esetén). Új vagy használt lakás vásárlására legfeljebb 500 ezer forint igényelhető első lakáshoz jutók részére. A futamidő 5 év, a jogosultak pedig mohácsi állandó lakcímmel rendelkező házaspárok, élettársak, legalább 2 gyermeket nevelő családok vagy gyermeküket egyedül nevelő szülők lehetnek. A család egy főre jutó havi nettó jövedelme az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 2-szeresét eléri, de nem haladja meg a 120 ezer forintot. A biztosíték ez esetben közjegyzői okiratba foglalt kötelezettségvállaló nyilatkozat és jelzálogjog bejegyzése.
Balatoncsicsó és Szentjakabfa szomszédos községek, ahol nagyon hasonló rendeletet hozott a két önkormányzat: lakáscélú visszatérítendő kamatmentes kölcsön igényelhető saját tulajdonú lakóingatlan építése, bővítése, felújítása, korszerűsítése, új vagy használt lakás megvásárlása céljából vagy akadálymentesítésre a községek területén. Telekvásárlásra vagy hitelkiváltásra nem nyújtható kölcsön. Az igényelhető összeg igénylőnként 500 ezertől másfél millió forintig terjedhet.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A törlesztés 6 hónap türelmi időt követően 60 hónap (5 év) alatt, havi egyenlő részletekben történhet. Az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 600%-át (egyedülállóknál az 800%-át). Most, hogy változott ez az összeg, sokkal többen válhatnak jogosulttá. A kölcsön igényléséhez legalább 6 havi folyamatos munkaviszony igazolása szükséges, Balatoncsicsó esetében pedig a kölcsönösszeg 20%-ának megfelelő igazolt saját erő is feltétel. A biztosíték ez esetben jelzálogjog bejegyzése és 2 készfizető kezes bevonása.
Akad más község is, ahol kérhető kamatmentes kölcsön. Vaspör község visszatérítendő kamatmentes önkormányzati támogatást nyújt 100-300 ezer forint összegben. A lakáscél lakásépítés vagy új/használt lakás vásárlása lehet Vaspör közigazgatási területén, a futamidő pedig 5 év. A támogatottnak vállalnia kell, hogy a támogatás átutalásától számított legalább 5 évig életvitelszerűen Vaspörön él és ott állandó lakóhellyel rendelkezik. A biztosíték 10 éves időtartamra jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése, továbbá kötelező lakásbiztosítás kötése. Azt hozzá kell tenni, hogy ezt a rendeletet Vaspör 2016-ban hozta, ez magyarázhatja, miért ilyen kis összegekről van szó a futamidőhöz képest.
A települések többségén azonban nem érhetők el ilyen kamatmentes hitelek sem. Aki a piaci lakáshitelt nem tudná kifizetni, vagy nem jogosult támogatott állami kölcsönre, az gondolkodhat még munkáltatói hitelben is, ha stabli a munkahelye és van erre lehetősége. Ezenkívül a Wekerle program keretében újraindul a lakástakarékpénztári konstrukció is, melyhez a 2018-as beszántás előtt hiteleket is lehetett igényelni. Az új konstrukcióról viszont még keveset tudni. A fiatal korosztály számára egy lehetőség lehet még a munkáshitel is.
Van arra is jogi lehetőség, hogy egy magánszemély adjon kölcsön egy másik magánszemélynek pénzt bizonyos feltételekkel. Ez működhet rokonok vagy barátok között, de nagyon óvatosan érdemes ehhez a lehetőséghez folyamodni. Ilyen magánkölcsönök esetében megvan a kockázata, hogy uzsora ügyletbe keveredjen valaki. Hogyha nagyon tanácstalan lenne valaki most annak kapcsán, hogy milyen kedvező lakáshitelhez tudna jutni, milyen lehetőségei vannak, akkor érdemes lehet független hitelszakértőt megkérdeznie, akiben megbízik. A tanácsadás még nem kötelez semmire, viszont később rengeteg pénzt takaríthat meg az ügyfélnek egy jó pénzügyi döntéssel.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







