Heti összefoglaló a Pénzcentrum legolvasottabb cikkeiből: ezek a témák mozgatták meg leginkább az olvasókat.
Az Európai Unió Bíróságának precedens értékű döntése alapján érvénytelennek minősülnek a devizahiteles szerződések, ha az árfolyamkockázatról hiányos tájékoztatást adtak. Az ítélet szerint az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok a pénzintézeteket terhelik - írja a 24.hu.
A Kúria előzetes döntéshozatalt kért az Európai Unió Bíróságától (EUB) egy 2007-es svájci frank alapú autólízing-szerződés ügyében, hogy tisztázza, felül kell-e vizsgálni a hazai ítélkezési gyakorlatot és a devizahiteles törvényeket.
A luxembourgi bíróság múlt héten közzétett döntésében megállapította, hogy az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a szerződés teljesen érvénytelen, és a megfizetett havi törlesztőrészletek, valamint költségek teljes összegének visszatérítése jár. A szerződés nem nyilvánítható érvényesnek vagy hatályosnak.
Az EUB kimondta azt is, hogy egy tisztességtelennek minősített szerződési feltételt úgy kell tekinteni, mintha nem is létezett volna, így a fogyasztóra nézve nem fejthet ki joghatást.
A döntés értelmében Magyarországon a devizában nyilvántartott hitelszerződések teljes hazai ítélkezési gyakorlatát felül kell vizsgálni. A devizahiteleseknek csak annyit kellene megfizetniük, amit a szerződésük forintban tartalmaz, az árfolyamkockázatot és a kamatok terhét pedig a pénzintézeteknek kell viselniük.
Az adósokat képviselő Marczingós László ügyvéd szerint ez az eddigi legjelentősebb döntés az adósok számára. Kiemelte, hogy a tisztességtelen, érvénytelen feltételek esetén az egyetlen lehetséges jogkövetkezmény az eredeti állapot helyreállítása, vagyis az adósok kizárólag a kapott tőkével tartoznak.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy az EUB ítélete szerint a kormánynak és a magyar bíróságoknak nem volt joguk tartalmilag beleavatkozni a hitelszerződésekbe. Várhatóan egyedi perekben kell majd érvényesíteni a jogokat, mivel a jogalkotó valószínűleg nem fogja magától helyretenni a helyzetet, ezért tömeges perekre számít.
Az uniós ítélet a kártérítés lehetőségét is megnyitotta azok számára, akik korábban már jogerősen elvesztették perüket. Fontos, hogy az EU-s döntés kötelezi a magyar bíróságokat az ítélet betartására és alkalmazására.
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.






