Komoly titok derült ki a magyarok nyaralásáról: milliós összeget sem sajnálnak, ha felkerekedik a család
Családonként egymilliónál is többet szántak a magyarok a nyaralásra, és az is kiderült, melyek a legnépszerűbb úticélok.
Családonként egymilliónál is többet szántak a magyarok a nyaralásra, és az is kiderült, melyek a legnépszerűbb úticélok.
Újabb árvízre figyelmeztettek a nepáli hatóságok pénteken, miután ismét megemelkedett a Bhote Kosi folyó egyik szakasza.
Hivatalosan már 469 halálos áldozatot követelt az a nepáli–kínai határon pusztító jeges villámárvíz, amelynek nyomán több mint ezer embert – köztük három magyar állampolgárt – továbbra is eltűntként keresnek.
Négyszázhatvankilenc halálos áldozatot követelt eddig a nepáli–kínai határon két nappal ezelőtt, augusztus 26-án pusztító villámárvíz. A
Az elmúlt években a hagyományos tűzijátékot sok kritika érte a magas költségei és az állatokra gyakorolt káros hatásai miatt.
Egy második és egy negyedik helyet szereztek a magyar női maratonfutók a birminghami Eb zárónapján. Hatvan éve nem volt ilyen nagy eredmény ebben a számban.
A mai kvíz során próbára teheted, mennyire ismered a magyar népdalok szövegét. Vajon hányat tudsz közülük biztosan felidézni?
Óriási különbségek vannak abban, hogy a világ különböző országaiban élők mekkora része jutott már el külföldre.
Legalább 58 magyart kellett kimenekíteni a horvát tengerparton tomboló erdőtűz miatt.
A dél-horvátországi erdőtűzben érintett területen tartózkodó magyarok biztonságban vannak - közölte a külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.
Csak egy tizeddel maradt el 100 pillangón az országos csúcstól Milák Kristóf, a női váltó is szépen nyitotta az Eb-t.
Aranyérmet nyert a Guzi Blanka, Bauer Blanka, Erdős Rita összeállítású magyar csapat az isztambuli öttusa Európa-bajnokság női versenyében.
A magyarok számára a szeretetteljes emberi kapcsolatok ugyanolyan fontosak a biztonságérzethez, mint az anyagi biztonság vagy az egészség.
Súlyos sérüléseket szenvedett két fiatal magyar túrázó, miután villám csapott a közelükbe vasárnap délután az ausztriai Rax területén
A kiújuló regionális feszültségek miatt a magyar nagykövetség Muscatban arra kéri az Ománban tartózkodó magyar állampolgárokat, hogy fokozottan figyeljék a helyi híreket.
Mikor ideális megházasodni? Mikor érdemes először saját lakást vásárolni? És létezik-e egyáltalán olyan életkor, amikor már „késő” új fejezetet nyitni az életben? Mutatjuk!
Mi foglalkoztatja ma leginkább az embereket? Az infláció, a háborúk, a gazdasági bizonytalanság, esetleg az egészségügy? Mutatjuk!
Jelentősen javult a magyarok pénzügyi ellenállóképessége az elmúlt egy évben, mélyponton a legkiszolgáltatottabb középkorúak aránya.
A mai kvíz során letesztelheted, hogy te is tévedésben élsz-e, és ismered-e a működő praktikákat.
A mai kvízt során azt mérjük fel, mennyit tudsz valójában a szerződésről, az aláírás körülményeiről, akkoriban meghatározó személyekről.