Kiderült a sötét igazság Tiger Woods botrányáról: súlyos döntést hozott a bíróság
Az eljárás a golflegenda márciusi, borulással végződő balesetéből indult ki.
Az eljárás a golflegenda márciusi, borulással végződő balesetéből indult ki.
A követelés az oroszok által a Krím 2014-es annektálása után lefoglalt ukrán energetikai eszközökhöz kapcsolódik.
Magyarország kész tárgyalóasztalhoz ülni Horvátországgal az INA és a Mol évtizedes vitájának rendezése érdekében
A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádhatóság fellebbezett a határozat ellen.
Hamis tanúzás miatt tett feljelentést Galambos Lajos ellen dr. Puskás Ferenc.
Nemzetközi és hazai számítások szerint a bírósági perek idő- és költségigénye többszöröse az alternatív vitarendezési eljárásokénak.
Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség két huszonéves férfi ellen, akik nem létező mobiltelefonok hirdetésével csaptak be vásárlókat az interneten.
Garázdaság miatt körözi a rendőrség a Fekete Vonat egykori tagját, a Beat művésznéven ismert Fehér Tibort. A zenész ellen a mai napon bocsátottak ki elfogatóparancsot.
A Trump-kormányzat szerint akár le is kellene bontani a Kennedy Centert, ha nem valósulhat meg a tervezett felújítás.
Több mint tizenegy évvel a 2015-ös Buda-Cash-botrány után sem ért véget a károsultak kálváriája.
Ügyvédje tájékoztatása szerint meghalt a Viking Idun ukrán kapitánya, akit a 2019-es Hableány-tragédiával összefüggésben segítségnyújtás elmulasztásával vádoltak meg.
Milliós kötbéreket követel korábbi és jelenlegi ügyfeleitől a Fizetési Pont bankkártyaterminál-szolgáltató. A cég tömegesen küld ki fizetési meghagyásokat.
Gyújtogatás gyanújával elrendelték három kanadai állampolgár őrizetbe vételét Horvátországban, közülük kettő szökésben van
A 96 pályázó közül ketten, Steiner Gábor bíró és Gerő Tamás ügyvéd részletesen is megosztották elképzeléseiket
A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke a titkos szavazáson 140 igen és 6 nem szavazatot kapott.
Tizenegy év egy hónap börtönbüntetésre ítélte a pszkovi bíróság Lev Szloszberget, az orosz ellenzéki Jabloko párt alelnökét a hadsereg megrágalmazása miatt.
Két évvel ezelőtt egy ingatlanmaffia-ügy áldozatává vált egy fiatal nő, Csilla, aki 33 millió forintot fizetett ki egy olyan lakásért, amely végül sosem lehetett az övé.
Egy bíróság szerint kongresszusi jóváhagyás kellett volna ahhoz, hogy 400 millió dollárt elköltsenek az elnöki rezidencia új báltermére.
Evangelos Marinakis rágalmazási pert indított a Crystal Palace ellen egy olyan szurkolói transzparens miatt, amelyet tavaly augusztusban feszítettek ki a két csapat mérkőzésén.
Baka Andrást választotta Magyarország új köztársasági elnökévé az Országgyűlés.