Döntött a bíróság Gyárfás Tamás indítványáról: kiderült, börtönben marad-e a hírhedt úszóelnök
Az ügy azért került a Kúriára, mert Portik Tamás és Gyárfás Tamás felülvizsgálati indítványt nyújtott be a jogerős ítélet után.
Az ügy azért került a Kúriára, mert Portik Tamás és Gyárfás Tamás felülvizsgálati indítványt nyújtott be a jogerős ítélet után.
Egyetlen döntéssel borulhat az évek óta vitatott balatoni beruházás. A veszprémi kormányhivatal ugyanis elutasította a balatonföldvári Nyugati strandra tervezett kikötő engedélykérelmét.
Nyolc éve húzódó devizahiteles per folytatódott a Fővárosi Törvényszéken, ahol a Kúria már három évvel ezelőtt megállapította a szerződés érvénytelenségét.
Újabb devizahiteles per zárult az adós javára a Budapest Környéki Törvényszéken.
A többi belvárosi kerülethez képest nem változtatta meg drasztikusan a VI. kerület lakáspiacát a tavalyi terézvárosi Airbnb-t tiltó rendelet.
Gyárfás Tamás felülvizsgálati indítványát részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak találta az ügyészség.
Folytatódik a terézvárosi airbnb-ügy, a Magyar Apartmankiadók Egyesülete (Make) az Alkotmánybírósághoz és a kormányhoz fordul.
A Kúria döntése értelmében jogszerű Terézváros önkormányzatának rendelete, amely 2026-tól megtiltja a rövid távú lakáskiadást a kerületben.
A 2022-es Világjátékokon eredményes magyar sportolóknak mégsem jár az eredményességi jutalom - a Kúria ítélete szerint.
Jogsértőnek minősítette a Kúria Tatabánya fizetőparkolási rendeletét, ezért az november 30-án megszűnik. A lakosoknak azonban még várniuk kell a megnyugtató megoldásra.
Tíz év telt el a forintosítás óta, amellyel Magyarország kvázi lezárta a devizahitelezés legsötétebb korszakát.
Lengyel Tibor szerint ellehetetlenítették a munkáját, az OMSZ viszont üdvözölte a döntését. A konfliktus a bíróságig jutott.
Gyárfás Tamás ügyvédje szerint új, perdöntő bizonyítékok állnak rendelkezésre védence ártatlanságának igazolására a Fenyő-gyilkosság ügyében.
December 24 munkaszüneti nap 2025 évében vagy sima munkanap? Tudd meg, mikor lesz a december 24 népszavazás, lehet-e december 24 munkaszüneti nap 2026-ban!
A legfelsőbb bíróság kimondta: több autókereskedő gyakorlata sokszor tisztességtelen.
Az Alkotmánybíróság elutasította a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazási kérdés hitelesítése elleni panaszokat.
Raiffeisen: megfelelő volt az árfolyamkockázati tájékoztatás.
A pénzintézet kiemelte: minden esetben tiszteletben tartják a magyar bíróságok jogerős döntését.
Újabb fordulat történt a devizahiteles perek sorozatában: a Kúria jogegységi határozatot hozott, amely az Európai Unió Bíróságának (EUB) legutóbbi ítéletéhez kapcsolódik.
Jelentős fordulatot hozott a Kúria 10/2025. számú jogegységi határozata a devizaalapú hitel- és lízingszerződésekkel kapcsolatos perekben.