Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal

Pénzcentrum: Egy korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy sok eladósodott ember azért nem vállal bejelentett munkát, mert attól fél, hogy a fizetésének jelentős részét levonják. Végrehajtói oldalról hogyan látja ezt a problémát?

Dr. Kovács Miklós: Ez valóban létező társadalmi probléma, de fontos tisztázni, hogy a végrehajtó ennek a folyamatnak nem az elején, hanem a legvégén áll. Először keletkezik egy tartozás, majd elmarad az önkéntes teljesítés. Ezt követhetik felszólítások, követeléskezelés, fizetési meghagyásos eljárás, és csak ezután kerülhet sor végrehajtásra, ha a jogosult ezt kezdeményezi. A végrehajtás tehát nem az a pont, ahol az adósság keletkezik. Ott jelenik meg, ahol már több lépcsőn túl vagyunk, és a tartozás jogilag kikényszeríthetővé vált.

Vagyis Ön szerint hiba a végrehajtási rendszert az adósságspirál okának tekinteni?

Igen. Az adósságspirál okait máshol kell keresni: alacsony jövedelmekben, pénzügyi tudatossági hiányosságokban, szociális problémákban, egészségügyi vagy családi krízisekben, felelőtlen hitelfelvételben, de akár felelőtlen hitelezésben is. A végrehajtás ezeknek a folyamatoknak a jogi következménye, nem a kiindulópontja.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a végrehajtási rendszert ne lehetne vizsgálni vagy javítani. De ha nem értjük meg, miből keletkeznek ezek a tartozások, akkor rossz helyen fogunk beavatkozni.

Gyakran hallani olyan történeteket, hogy egy kisebb, például 30 ezer forintos tartozásból néhány év alatt több százezres követelés lesz. Ezek a példák mennyire reálisak?

Ezeket az ügyeket mindig egyedileg kell megnézni. Sokszor kiderül, hogy nem egyszeri 30 ezer forintos tartozásról van szó, hanem több időszakban felhalmozódott, több tételből álló követelésről. Például egy telefontartozásnál előfordulhat, hogy nem egy számla maradt ki, hanem hónapokon keresztül nem történt fizetés, miközben a díjak tovább halmozódtak.

Dr. Kovács Miklós

Ehhez jöhet késedelmi kamat, közjegyzői díj, végrehajtási költség. De azt fontos hangsúlyozni, hogy a végrehajtható okiratok tételesen tartalmazzák, miből áll a követelés. Ezért minden ilyen esetben az okiratokat kell megvizsgálni, nem elég csak a végeredményt nézni.

Tehát ezek a történetek leegyszerűsítve jelennek meg?

Nem azt mondom, hogy nincsenek nehéz vagy méltánytalan élethelyzetek, mert vannak. De jogi szempontból mindig azt kell megvizsgálni, milyen tartozásról beszélünk, milyen időszakra vonatkozik, milyen eljárás előzte meg, milyen okirat alapján indult a végrehajtás, és volt-e jogorvoslati lehetőség.

A közbeszédben sokszor úgy jelenik meg a végrehajtás, mintha a végrehajtó szinte korlátlanul járhatna el. Téves ez a kép?

Nagyon téves. A bírósági végrehajtás ugyanis bírósági nemperes eljárás, teljesen formalizált, jogszabályok által szabályozott folyamat. A végrehajtó eljárását a végrehajtási törvény határozza meg, mögöttes jogszabályként pedig a polgári perrendtartás szabályai is relevánsak.

A végrehajtók felett törvényességi felügyelet működik, minden végrehajtó egy adott járásbíróság mellé van kinevezve, és kötve van az eljárási szabályokhoz. A részletfizetés, az elévülés, a jogorvoslatok, a határidők, a díjszabás: mind jogszabályban meghatározott keretek között működnek.

A díjakra is igaz ez?

Igen, a végrehajtói díjszabás nem szabad megállapodás kérdése. Jogszabály határozza meg, milyen munkadíj, költségátalány vagy behajtási jutalék járhat. Az elmúlt években a végrehajtási költségek számottevően nem emelkedtek, nem követték az inflációt. A közvéleményben mégis gyakran az jelenik meg, hogy ezek a költségek korlátlanul nőnek, ami egyértelműen az ismerethiányból fakad.

Az egyik legerősebb társadalmi ellenérzés a végrehajtók extrém magasnak gondolt jövedelmével, hasznával kapcsolatban van.

Ebben a kérdésben sem lehet általánosítani: egy végrehajtói iroda bevétele jelentős részben ügymennyiségfüggő. Ahol több az ügy, ott nagyobb lehet a bevétel, de ott nagyobb apparátusra, több munkatársra, nagyobb infrastruktúrára is szükség van. Egy nagy iroda költségszintje egészen más, mint egy kisebbé. Az is fontos, hogy az elmúlt években sok végrehajtói iroda rentabilitási problémákkal küzdött. Az irodafenntartás, a bérek, az informatikai és működési költségek emelkedtek, miközben a díjszabás érdemben nem követte ezt.

Tehát nem lehet azt mondani, hogy minden végrehajtói iroda kiemelkedően nyereséges?

Nem, vannak különbségek az irodák között. Éppen ezért lehet arról beszélni, hogy bizonyos területi vagy ügyelosztási kérdéseket érdemes vizsgálni, lehet-e arányosabbá, egységesebbé tenni a rendszert. De ebből nem következik automatikusan az, hogy az egész modellt meg kell szüntetni.

A közéleti vitában egyre gyakrabban kerül elő az állami, nonprofit végrehajtás gondolata, ön miért tartja ezt kockázatosnak?

Azért, mert a végrehajtás költsége akkor sem tűnik el, ha állami rendszerbe kerül. Ma a végrehajtási rendszer önfenntartó, az államnak nem kerül adóforintjába a működtetése. Ha viszont állami monopólium lenne, akkor az infrastruktúrát, az alkalmazottakat, az informatikai rendszereket, az ügyintézést, az ellenőrzést a költségvetésből kellene finanszírozni.

Ez azt jelenti, hogy olyanok is fizetnék a rendszer költségeit, akiknek semmi közük a végrehajtáshoz: akik mindig időben fizetnek, soha nem kerülnek eljárásba, és soha nem kényszerítik a hitelezőjüket jogi útra.

Az állami rendszer nem lenne olcsóbb az adósoknak?

Lehet, hogy bizonyos költségek kevésbé látszanának közvetlenül, de ettől még megmaradnának. Csak átkerülnének a közös számlára. Ráadásul az állami működésnél komoly kockázat a lassulás, a bürokratizálódás, a felelősség eltolása és a hatékonyság csökkenése.

Dr. Kovács Miklós

A jelenlegi rendszerben a végrehajtó teljesítményérdekelt: abban érdekelt, hogy az ügy jogszerűen, dokumentáltan, ellenőrizhetően, de hatékonyan haladjon. Ha ez az ösztönző eltűnik, az a jogosultnak és végső soron az adósnak sem feltétlenül jó.

Miért lenne probléma, ha a végrehajtás lassabbá válna?

Mert a végrehajtás nem önmagában álló ügy. Ha a szerződéseket, közokiratokat, bírósági döntéseket nem lehet hatékonyan kikényszeríteni, annak gazdasági következményei vannak. Nő a hitelezési kockázat, drágulhatnak a hitelek, drágulhatnak a szolgáltatások, hiszen a piaci szereplők előbb-utóbb beárazzák, ha nehezebben jutnak hozzá a pénzükhöz.

Ez visszaüthet éppen azokra a társadalmi rétegekre is, amelyek ma sérülékenyek. Ha a kockázat nő, annak ára lesz.

A végrehajtásnak nem az a feladata, hogy népszerű legyen. Az a feladata, hogy a jogerős döntéseknek, közokiratoknak, szerződéses kötelezettségeknek érvényt szerezzen. Ha ez a rendszer gyenge, akkor a gazdasági és jogi biztonság is gyengül.

Azt mondta, hogy Magyarországon történelmileg is volt tapasztalat az állami végrehajtással. Mire gondol pontosan?

A szocializmus időszakában a végrehajtás a bírósági szervezeten belül működött, a végrehajtó bírósági alkalmazott volt. Akkor azonban egészen más volt a gazdasági környezet: nem volt piacgazdaság, nem volt ilyen tömegű polgári jogi szerződés, hitel, üzleti kapcsolat. A rendszerváltás után viszont megváltozott a helyzet. Beindult a piacgazdaság, megjelentek a piaci hitelek, megsokszorozódtak a gazdasági kapcsolatok és a polgári jogi szerződések. A bírósági rendszer nem tudott ezzel lépést tartani, ezért alakult ki a mostani modell 1995-re, amelyben a végrehajtó közhatalmi feladatot lát el, de vállalkozói keretek között. De fontos tudni, hogy nincs szabad végrehajtóválasztás: az ügyeket területi illetékesség és automatizált elosztás alapján kapják a végrehajtók. Kötelező ügyellátás van, tehát a végrehajtó nem válogathat az ügyek között.

A végrehajtói kart érintő közbizalmi kérdések kapcsán elkerülhetetlenül felmerül a Schadl–Völner-ügy is. Ön szerint milyen hatással volt ez az ügy a hivatásrend társadalmi megítélésére, és milyen tanulságokat érdemes levonni belőle intézményi szinten?

Felbecsülhetetlen károkat okozott a szakmának és a közbizalomnak. Nem szabad eltagadni, hogy súlyos korrupciós ügyről van szó, ugyanakkor szerintem fontos lenne, hogy ezt az ügyet a maga keretei között értelmezzük, és ne vonjunk le belőle olyan általánosító következtetést, hogy az egész végrehajtási rendszer korrupt vagy bűnözőkből áll.

A „Schadl–Völner” ügyben feltárt, a kinevezéseket érintő korrupciós tevékenységtől nagyon fontos különválasztani, hogy a végrehajtási ügyeket illetően nem ismert olyan büntetőeljárás, amely azt igazolná, hogy a végrehajtási eljárásokban rendszerszintű korrupció lenne jelen. Épp ellenkezőleg, a rendszer belső logikája kizárja, hogy a végrehajtási eljárás során a végrehajtó az ügyet eltérítse. Amit a politikai kommunikáció ma „végrehajtói maffiaként” emleget, az ebben az általánosító formában nem tényállítás, hanem politikai konstrukció: egy súlyos, bíróság előtt lévő ügyből próbál teljes hivatásrendet, teljes eljárási rendszert és teljes jogállami infrastruktúrát megbélyegző következtetést levonni.

Ön szerint a rendszer ki tudja szűrni a problémás szereplőket?

Itt nincs mérlegelési jogkör, a közvádra üldözendő szándékos bűncselekmény miatt indult büntető eljárás felfüggesztéssel jár. A végrehajtóknak rendszeresen igazolniuk kell, hogy megfelelnek a jogszabályi feltételeknek, és a felügyeleti szerveknek is vannak ellenőrzési jogosítványaik. A rendszer logikája nem az, hogy konzerválja a renitens elemeket, hanem az, hogy kiszűrje őket.

Az elmúlt időszakban a végrehajtási rendszer átalakítása politikai napirendre került, több szereplő is reformot vagy akár radikálisabb változtatásokat sürget. Ön szerint milyen feltételek mellett lehet erről felelős szakmai vitát folytatni?

A végrehajtási rendszer vizsgálható, reformálható, javítható – e zzel nincs probléma. A gond az, ha mindez politikai jelszavak mentén, indulatból történik. Most sokszor azt látom, hogy előbb megszületik egy politikai koncepció, és utána próbálnak hozzá érveket gyűjteni.

Dr. Kovács Miklós

Szerintem ezt fordítva kellene csinálni: először adatokat kellene gyűjteni, meg kellene vizsgálni, milyen ügyekből keletkezik a legtöbb tartozás, hol vannak a rendszer valódi hibái, milyen hatása lenne egy átalakításnak, mennyibe kerülne, és kiket érintene.

A végrehajtással kapcsolatos közéleti kommunikáció sokszor erős érzelmi töltetű. Ön szerint ez hogyan befolyásolhatja az adósok jogértelmezését, várakozásait vagy döntéseit?

Ez hamis várakozásokat kelthet. Azt az illúziót adhatja, hogy az adósság egyszerűen eltűnik, vagy hogy minden problémáért a végrehajtó felel. Ez tisztességtelen az adósokkal szemben is, mert nem segíti őket abban, hogy megértsék a saját jogi helyzetüket és a valós lehetőségeiket.

Milyen adósvédelmi garanciák vannak ma a végrehajtási rendszerben?

Több ilyen van: a végrehajtó minden intézkedésével szemben végrehajtási kifogást lehet benyújtani, amelyet nem a végrehajtó, hanem a bíróság bírál el. A végrehajtónak a kifogást be kell terjesztenie a bíróságra, ebben nincs mérlegelési jogköre. Van lehetőség részletfizetésre, bizonyos esetekben a végrehajtónak kötelező részletfizetést biztosítani. A végrehajtási törvényen végigvonul a fokozatosság elve: először a kisebb joghátrányt okozó intézkedések következnek, és csak később lehet eljutni súlyosabb eszközökhöz, például ingatlan-végrehajtáshoz.

A munkabér letiltásánál is vannak korlátok: főszabály szerint 33 százalék vonható le, több tartozás vagy speciális esetek esetén 50 százalék, de annál több nem. A mindenkori minimálbér 60 százaléka mentes a végrehajtás alól. 

Sokan mégis azt érzik, hogy eszköztelenek a végrehajtással szemben, ennek akkor mégis mi lehet az oka?

Szerintem ebben nagyon nagy szerepe van az ismerethiánynak. Sok adós nem tudja, mikor és hogyan élhet jogorvoslattal, hogyan kérhet részletfizetést, mikor hivatkozhat elévülésre, vagy milyen iratokat kell benyújtania.

Például ha az adós úgy gondolja, hogy a tartozása megszűnt, kifizette, elévült vagy alaptalan, akkor okirattal kell ezt valószínűsítenie. A végrehajtónak ilyenkor fel kell hívnia a jogosultat nyilatkozattételre. Ha vita alakul ki, az adósnak bírósági úton kell továbbvinnie az ügyet. Sok esetben itt akad el a folyamat, mert az adós nem jut el odáig, hogy a saját érdekében megtegye a szükséges jogi lépéseket.

Hol lehetne még tovább erősíteni az adósok védelmét?

A sérülékeny társadalmi rétegek védelme nagyon fontos. Lehet és kell is gondolkodni azon, hogyan lehet a rendszert úgy finomhangolni, hogy az ne taszítsa még mélyebbre azokat, akik eleve nehéz helyzetben vannak.

De azt is látni kell, hogy az adós az eljárás egyik fele, felelős állampolgárként neki is intéznie kell a saját ügyét. Nem lehet teljesen kivenni a személyes felelősséget a rendszerből. A megoldás szerintem az edukáció, a tájékoztatás és a jogi segítségnyújtás erősítése.

Kinek lenne ebben szerepe?

Az államnak, az oktatásnak, a jogvédő szervezeteknek, de akár a végrehajtói karnak is. Hasznos lenne, ha több közérthető, edukatív tartalom készülne arról, mit jelent egy fizetési meghagyás, mikor kell ellentmondani, hogyan lehet részletfizetést kérni, mi az elévülés, mit tehet az adós a végrehajtási szakaszban.

A jogvédő szervezeteknek is nagy szerepük lehet, mert ők elérik azokat a társadalmi csoportokat, amelyek a leginkább kiszolgáltatottak. Jó lenne, ha a hivatásrend és a jogvédő szféra között is lenne párbeszéd, hogy pontos, hiteles információk jussanak el az érintettekhez.

Korábbi cikkünkben az volt az egyik fő kérdés, hogy sokakat a levonások tartanak távol a bejelentett munkától. Lehetne ezen változtatni? Például kisebb levonási aránnyal?

Ez jogalkotói kérdés. El lehet gondolkodni azon, hogy bizonyos élethelyzetekben, például munkába álláskor, legyenek-e speciális szabályok, átmeneti könnyítések, más típusú adósságrendezési programok. De közben nem szabad elfelejteni, hogy a másik oldalon ott van a jogosult is. Amikor végrehajtás indul, akkor a jogosult már sokszor hosszú ideje vár a pénzére. Lehet, hogy felszólított, közjegyzőhöz fordult, eljárási költségeket előlegezett, és még mindig nem jutott hozzá a követeléséhez. A rendszernek az adóst is védenie kell az aránytalanságtól, de a jogosultat sem lehet figyelmen kívül hagyni.

Tehát az egyensúly megtalálása lenne a kulcs?

Pontosan. Minden adósvédelmi intézkedésnél látni kell, hogy a másik oldalon van egy jogosult, akinek szintén jogai vannak. A végrehajtási rendszernek gyorsnak, hatékonynak, jogszerűnek és szakszerűnek kell lennie, de a lehető legnagyobb empátiával kell működnie.

Ha Ön szerint nem az államosítás a megoldás, akkor milyen reformokra lenne szükség?

Lehet vizsgálni a területi ügyelosztást, az ügyterhek arányosítását, a tájékoztatás javítását, vagy a már említett adósoknak szóló edukációt, a digitális transzparenciát, a jogorvoslati lehetőségek közérthetőbbé tételét. Lehet gondolkodni a sérülékeny adósok védelmét erősítő szabályokon is.

De mindezt adatokból, hatástanulmányokból és szakmai egyeztetésekből kellene levezetni. Nem politikai indulati alapon.

Reformra szükség, van, de rombolásra nincs. A végrehajtás a jogállam és a gazdaság működésének egyik alapintézménye, ha ezt a rendszert meggyengítjük, annak nemcsak a végrehajtókra, hanem a hitelezésre, a szolgáltatásokra, a szerződéses fegyelemre és végső soron az egész gazdaságra hatása lehet. A sérülékeny adósokat védeni kell, de ehhez először meg kell érteni, miért kerülnek adósságspirálba. A végrehajtás nem ennek az oka, hanem a folyamat legvége. Ha rossz helyen avatkozunk be, nem megoldjuk a problémát, hanem újabbakat hozunk létre.