24 °C Budapest
Budapest, 2025. szeptember 1.Lakások a fővárosban a XIII. kerületi Esztergomi úton az Otthon Start Program indulása napján, 2025. szeptember 1-jén. A konstrukció 3 százalékos fix kamatozású lakáshitelt kínál az első lakásukat megszer

Működik az új lakáshitel-trükk: így jutnak olcsó milliókhoz az élelmes magyar vásárlók az Otthon Start után

2026. szeptember 3. 15:59

Egy éve indult el az Otthon Start program, amely alapjaiban rendezte át a magyar lakáshitelpiacot. Az első lakásukat vásárlók számára elérhető, legfeljebb 3 százalékos kamatú konstrukcióból már 56 ezer szerződést kötöttek, mintegy 2000 milliárd forint értékben. Közben a piaci lakáshitelek átlagos kamata továbbra is 6,4 százalék körül alakul, a bankok pedig egyre erősebb árversenyt folytatnak. Megnéztük, hogy 10, 20 és 30 millió forintos lakáshitelnél milyen ajánlatok közül választhatnak most az ügyfelek.

Már egy éve, hogy elindult az Otthon Start program, amely az első lakásukat vásárlók számára legfeljebb 50 millió forintos, végig fix, legfeljebb 3 százalékos kamatozású lakáshitelt kínál, maximum 25 éves futamidő mellett. A konstrukcióhoz akár 10 százalékos önerő is elegendő lehet, és a programhoz nem kapcsolódik házassági vagy gyermekvállalási kötelezettség.

A program az indulás óta jóval nagyobb keresletet generált, mint amire a piac egy évvel korábban számított. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 2026. augusztus közepéig már 56 ezer Otthon Start-szerződést kötöttek, összesen mintegy 2000 milliárd forint értékben. Az átlagos hitelösszeg 35 millió forint volt. Ez jelentősen meghaladja a CSOK Plusz átlagosan 20 millió forintos, illetve a piaci lakásvásárlási és építési hitelek 18 millió forintos átlagát.

Rekordokat döntött a lakáshitelezés

Az Otthon Start a teljes háztartási hitelezést is látványosan megmozgatta. A háztartások hitelállománya 2026 júniusának végén 19,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A második negyedévben több mint 1300 milliárd forint értékben kötöttek új háztartási hitelszerződéseket, ami másfélszerese az előző év azonos időszakának. A növekedésben a lakáshiteleknek, azon belül az Otthon Startnak volt meghatározó szerepe.

A támogatott konstrukció megjelenése a lakáshitelek árazásán is látványos változást hozott. Az MNB adatai szerint az újonnan folyósított lakáshitelek ügyfelek által fizetett átlagos kamata az Otthon Start indulásakor 3,6 százalékra csökkent, és azóta ezen a szinten maradt. Ezzel szemben a piaci lakáshitelek átlagos kamata 6,4 százalék körül alakult. Ez azt jelenti, hogy az első lakásukat vásárlók számára a támogatott hitel és egy átlagos piaci lakáshitel között továbbra is jelentős finanszírozási különbség van.

Mi a helyzet 10 millió forintos lakáshitel esetén?

A Pénzcentrum ismét megnézte, hogy 10, 20 és 30 millió forint esetén, mely bankok adják a legjobb ajánlatot Magyarországon. A legjobb ajánlat a K&H Bank 10 millió forintos, 20 éves futamidejű, használt lakás vásárlására felvehető konstrukciója, amely 5,99 százalékos kamattal érhető el, a kamatperiódus 5 év. Az induló havi törlesztőrészlet 110 970 forint, a THM 6,31 százalék, a teljes visszafizetendő összeg pedig 13 398 595 forint.

Az induló költségek 158 750 forintot tesznek ki, amelyből 59 ezer forint visszatérítésre kerül. A Bankmonitoron keresztüli igénylés esetén 56 590 forintos kedvezmény is szerepel az ajánlatban. Az elő- és végtörlesztés díja egyaránt 1 százalék, a havi számlavezetési díj 518 forint. A konstrukcióhoz CSOK is igénybe vehető.

Az OTP Bank 10 millió forintos, 20 éves futamidejű, használt lakás vásárlására felvehető lakáshitelénél az induló havi törlesztőrészlet 121 427 forint. A konstrukció kamata 6,19 százalék, a THM 6,71 százalék, a kamatperiódus pedig 30 év, vagyis a teljes 20 éves futamidő alatt fix marad a törlesztőrészlet.

A teljes visszafizetendő összeg 13 801 495 forint. Az induló költségek 144 350 forintot tesznek ki. Az elő- és végtörlesztési díj egyaránt 1,5 százalék, miközben a havi számlavezetési díj 0 forint. A konstrukcióhoz CSOK is igénybe vehető.

Mi a helyzet 20 millió forintos lakáshitel esetén?

A K&H Bank 20 millió forintos, 12 éves futamidejű, használt lakás vásárlására felvehető lakáshitelénél 5,99 százalékos kamattal számolhatunk, a kamatperiódus 5 év. Az induló havi törlesztőrészlet 195 067 forint, a THM 6,23 százalék, a teljes visszafizetendő összeg pedig 28 184 176 forint.

Az induló költségek 171 350 forintot tesznek ki, amelyből 59 ezer forint visszatérítésre kerül. A Bankmonitoron keresztüli igénylés esetén 132 288 forintos kedvezmény szerepel az ajánlatban. Az elő- és végtörlesztés díja egyaránt 1 százalék, a havi számlavezetési díj 518 forint. A konstrukcióhoz CSOK is igénybe vehető.

Az OTP Bank 20 millió forintos, 12 éves futamidejű, használt lakás vásárlására felvehető lakáshitelénél 6,19 százalékos kamattal számolhatunk. A konstrukció kamatperiódusa 30 év, vagyis a teljes futamidő alatt fix marad a kamat. Az induló havi törlesztőrészlet 210 166 forint, a THM 6,62 százalék, a teljes visszafizetendő összeg pedig 29 056 879 forint.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az induló költségek 156 950 forintot tesznek ki. Az elő- és végtörlesztés díja egyaránt 1,5 százalék, a havi számlavezetési díj 0 forint. A konstrukcióhoz CSOK is igénybe vehető.

Mi a helyzet 30 millió forintos lakáshitel esetén?

Az OTP Bank 30 millió forintos, 15 éves futamidejű, használt lakás vásárlására felvehető lakáshitelénél 6,19 százalékos kamattal számolhatunk. A konstrukció kamatperiódusa 30 év, vagyis a teljes futamidő alatt fix marad a kamat. Az induló havi törlesztőrészlet 268 802 forint, a THM 6,58 százalék, a teljes visszafizetendő összeg pedig 47 101 292 forint.

Az induló költségek 169 550 forintot tesznek ki. Az elő- és végtörlesztés díja egyaránt 1,5 százalék, a havi számlavezetési díj 0 forint. A konstrukcióhoz CSOK is igénybe vehető.

Szintén érdemes megemlíteni az Erste Bankot, ahol 30 millió forintos, 15 éves futamidejű, használt lakás vásárlására felvehető lakáshitelénél 6,49 százalékos kamattal számolhatunk, a kamatperiódus 10 év. Az induló havi törlesztőrészlet 261 167 forint, a THM 6,72 százalék, a teljes visszafizetendő összeg pedig 47 090 417 forint.

Az induló költségek 179 950 forintot tesznek ki, amelyből 105 ezer forint visszatérítésre kerül. A Bankmonitoron keresztüli igénylés esetén 457 484 forintos kedvezmény szerepel az ajánlatban, amely az alacsonyabb végtörlesztési díjhoz kapcsolódik. Az elő- és végtörlesztés díja egyaránt 2 százalék, a havi számlavezetési díj 335 forint. A konstrukcióhoz CSOK is igénybe vehető.

Harmadikként pedig itt van a MagNet Bank 30 millió forintos, 15 éves futamidejű, használt lakás vásárlására felvehető lakáshitelénél 6,30 százalékos kamattal számolhatunk, a kamatperiódus 10 év. Az induló havi törlesztőrészlet 259 480 forint, a THM 6,73 százalék, a teljes visszafizetendő összeg pedig 47 051 476 forint.

Az induló költségek 269 950 forintot tesznek ki, amelyből 50 ezer forint visszatérítésre kerül. Az elő- és végtörlesztés díja egyaránt 1 százalék, a havi számlavezetési díj 1000 forint. A konstrukcióhoz CSOK is igénybe vehető. Az ajánlat további kedvezményeket, illetve babaváró hitelhez kapcsolódó jóváírást is kínál. 

Címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA 
 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. szeptember 5. 21:23
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 5. 20:21
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránéz...
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?