7 °C Budapest
apartments, ház, lakóház, ingatlan, lakások

Olyanok rohanták meg a bankokat, akik eddig kimaradtak: mi lesz itt, ha tényleg szigorítják az Otthon Startot?

2026. október 6. 05:34 13 perc

Alapjaiban rendezte át a magyar lakáshitelpiacot az Otthon Start, hiszen miközben a támogatott konstrukciók néhány hónap alatt meghatározóvá váltak, a piaci hitelek több banknál is látványosan visszaszorultak. Az OTP-nél például 67 százalékról 13 százalék alá esett a piaci lakáshitelek aránya, az UniCreditnél pedig több mint 60 százalékkal csökkent a piaci és MFL-hitelek folyósításának volumene. A bankok válaszaiból ugyanakkor az is kiderül, hogy a piaci hitel nem tűnt el: egyre gyakrabban az Otthon Start mellé felvett kiegészítő finanszírozásként jelenik meg.

Egy év alatt gyökeresen átalakult a magyar lakáshitelpiac. Az Otthon Start tavaly szeptemberi indulása után a támogatott konstrukciók néhány hónap alatt a piac meghatározó szereplőivé váltak, miközben a piaci lakáshitelek háttérbe szorultak. A második negyedév végére már az átlagos hitelösszegben is hatalmas különbség alakult ki, a 3 százalékos konstrukció ugyanis jóval nagyobb összeget vonzott, mint a piaci hitelek.

Az Otthon Start olyan időszakban jelent meg, amikor a magyar lakáshitelpiac egyébként is élénkült. A program azonban alapjaiban változtatta meg a kereslet szerkezetét. Aki jogosult a legfeljebb 3 százalékos kamatú konstrukcióra, annak a jelenlegi kamatkörnyezetben nehéz indokot találni arra, hogy ugyanarra a célra 6 százalék feletti piaci hitelt válasszon.

Az MNB adatai szerint 2025 harmadik negyedévében még a támogatott lakáshitelek aránya 27 százalék volt. A negyedik negyedévben ez már 81 százalékra emelkedett. A változás jól mutatja, milyen gyorsan fordult meg a piac az Otthon Start szeptemberi indulása után.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a támogatott konstrukciók előtti 73 százalékos piaci arány 19 százalékra szorult vissza a negyedik negyedévben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a piaci lakáshitelezés háromnegyede egyik napról a másikra eltűnt volna. A teljes lakáshitelpiac közben jelentősen nőtt, így az arányok változását mindig a teljes kibocsátás növekedésével együtt kell értelmezni.

Az Otthon Start indulásakor az új lakáshitelek ügyfelek által fizetett átlagos kamata 3,6 százalékra csökkent, és az MNB 2026 második negyedéves adatai szerint ezen a szinten maradt. A piaci lakáshitelek átlagos kamata ugyanekkor 6,4 százalék volt.

  • A különbség ugyan csak 2,8 százalékpont, de ez egy több tízmillió forintos, hosszú futamidejű hitelnél ez már nem apró eltérés, hanem több millió forintos különbséget jelenthet a teljes visszafizetésben.
  • A kamatkülönbség ráadásul az Otthon Start bevezetése óta sem tűnt el. A bankok tehát nem tudták a piaci konstrukciókat olyan szintre árazni, amely mellett azok a programmal közvetlenül versenyezhetnének.

A második negyedéves adatok egyik legérdekesebb eleme az átlagos hitelösszeg. Az MNB szerint 2026 második negyedévének végén az Otthon Start keretében felvett átlagos hitelösszeg 35 millió forint volt. A piaci lakásvásárlási és -építési hitelek átlagos összege ezzel szemben 18 millió forint körül alakult. Vagyis az Otthon Starttal felvett átlagos hitel csaknem kétszerese volt a piaci konstrukciókénak. Forintban 17 millió forint a különbség.

Ez fontos változás a program indulása óta. A piaci oldalon nemcsak a szerződések súlya csökkent, hanem az átlagos hitelösszeg is jóval alacsonyabb, mint az Otthon Start esetében.

A különbség mögött több tényező is állhat. Az Otthon Start jogosultjai között jelentős számban vannak olyan első lakásvásárlók, akik a kedvező kamat miatt nagyobb hitelösszeget tudnak vagy hajlandók vállalni. A program maximális hitelösszege 50 millió forint, ami szintén felfelé húzhatja az átlagot.

A program lendületét jól mutatja, hogy 2026 augusztusának közepéig mintegy 56 ezer Otthon Start-szerződést kötöttek. Ezek összesített értéke megközelítette a 2000 milliárd forintot. A 35 millió forintos átlagos hitelösszegből az is látszik, hogy az Otthon Start nem csupán sok ügyfelet mozgatott meg, hanem jelentős összegű hiteleket is generált.

Az MNB szerint a lakossági hitelezés 2026 második negyedévében is erőteljesen bővült. A háztartási hitelállomány éves összevetésben 19,6 százalékkal nőtt, az új háztartási hitelszerződések értéke pedig meghaladta az 1300 milliárd forintot. A lakáshitelezés bővülésének egyik legfontosabb motorja az Otthon Start volt.

A piaci hitel nem tűnt el

A számok alapján azonban nem lehet azt mondani, hogy megszűnt volna a piaci lakáshitelezés. Sőt, éppen az egyik legfontosabb kérdés az, hogy kik maradtak a piaci oldalon. Azok számára, akik jogosultak az Otthon Startra, a 3 százalékos kamat egyértelmű alternatívát jelent. A piaci hitel így egyre inkább azoknak lehet fontos, akik nem felelnek meg a program feltételeinek, más hitelcélt választanak, vagy olyan ingatlant vásárolnak, amelyre az Otthon Start nem használható.

Az MNB adatai szerint 2026 második negyedévében a bankok nettó egyharmada már a lakáshitel-kereslet csökkenését érzékelte. Ez elsőre furcsának tűnhet a rekordközeli hitelkihelyezések mellett, de a két adat nem feltétlenül mond ellent egymásnak. A teljes lakáshitelpiac magas volumenét ugyanis továbbra is jelentősen támogatja az Otthon Start, miközben egyes bankok a piaci konstrukciók iránt mérséklődő keresletet tapasztalhatják.

Mit mondanak a bankok?

Mint az látható, az MNB országos adatai alapján látványosan átrendeződött a lakáshitelpiac az Otthon Start 2025. szeptemberi indulása óta. A támogatott konstrukciók néhány hónap alatt a kihelyezések meghatározó részét adták, miközben a piaci alapú lakáshitelek súlya visszaszorult. A Pénzcentrum ezért a bankokat is megkérdezte arról, hogy saját portfóliójukban mekkora változást hozott a kedvezményes hitel megjelenése.

A CIB Bank tapasztalatai szerint az Otthon Start indulása óta jelentősen eltolódott a piaci és a támogatott lakáshitelek aránya, egyértelműen utóbbiak javára. A pénzintézet ugyanakkor konkrét folyósítási volumeneket vagy százalékos változást nem közölt, így azt nem számszerűsítette, hogy saját kihelyezésein belül mennyivel szorultak vissza a piaci alapú lakáshitelek.

A bank adatai alapján az Otthon Start térnyerése jelentős volt, az átrendeződés mértéke azonban elmaradt az MNB országos statisztikáiban láthatótól. A CIB Bank tehát szintén a támogatott hitelek erőteljes előretörését érzékelte, de saját portfóliójában valamivel kisebb súlyeltolódás következett be.

Az Otthon Start megjelenése a piaci lakáshitelt választó ügyfelek összetételében is hozott változást, igaz, a CIB szerint ennek mértéke egyelőre nem jelentős. Az ügyfélprofil alakulásában elsősorban a megvásárolt ingatlan értéke, valamint a támogatott konstrukcióban elérhető maximális hitelösszeg játszik szerepet.

A CIB Bank azt is tapasztalja, hogy az Otthon Startot igénylők jelentős része kihasználja a konstrukcióban elérhető maximális hitelösszeget. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a támogatott és a piaci lakáshitelek esetében eltérő hitelfelvételi minták alakuljanak ki.

Óriási növekedést hozott az Otthon Start

Az UniCredit Banknál még látványosabb visszaesést mértek a piaci alapú lakáshiteleknél. A bank közlése szerint az Otthon Start Program indulását követően a piaci és a minősített fogyasztóbarát (MFL) lakáshitelek folyósításának volumene átlagosan több mint 60 százalékkal csökkent.

A visszaesés mellett az átlagos hitelösszeg is mérséklődött, bár csak kisebb mértékben. Az Otthon Start indulása előtt a piaci és MFL lakáshitelek átlagos összege mintegy 29 millió forint volt, ez a program indulását követően 2026 augusztusáig körülbelül 27 millió forintra csökkent.

- írta a pénzintézet. 

Ezzel szemben az Otthon Start keretében felvett hitelek átlagos összege az indulástól 2026 augusztusáig meghaladta a 38 millió forintot, ami mintegy 40 százalékkal magasabb a piaci és MFL lakáshitelek átlagos összegénél. A bank tapasztalatai szerint tehát nemcsak a kihelyezések aránya tolódott el a támogatott konstrukció felé, hanem az Otthon Starttal felvett hitelek összege is érdemben meghaladja a piaci hitelekét.

Az ügyfelek jövedelmében ugyanakkor emelkedést tapasztaltak az UniCreditnél, miközben az átlagos futamidőben nem történt jelentős változás. A piaci és MFL lakáshiteleknél az Otthon Start indulása után az átlagos megvásárolt ingatlanár több mint 22 százalékkal emelkedett.

A bank szerint az Otthon Start és a piaci, illetve MFL lakáshitelek aránya 2026 elejétől augusztus végéig összhangban alakult az országos piaci trendekkel. Az UniCredit nem közölt pontos százalékos megoszlást, de a banki adatok is azt támasztják alá, hogy a támogatott konstrukció jelentősen átrendezte az új lakáshitelek piacát.

Javult a hitelfelvétel

Az OTP Bank adatai alapján az Otthon Start bevezetése nagyon jelentős átrendeződést hozott a lakáshitelezésben. A piaci alapú kölcsönök havi folyósítási összege 2025 májusában érte el a csúcsát, ehhez képest 2026 elejére 40 százalékra esett vissza. Ezt követően ugyanakkor fokozatos emelkedés indult, jelenleg a korábbi csúcs körülbelül felénél jár a piaci lakáshitelek havi folyósítása.

Még látványosabb a változás, ha a lakáshiteleken belüli arányokat nézzük. Az OTP-nél a piaci alapú hitelek részaránya 2025 elején még 67 százalék volt, 2025 végére azonban 13 százalék alá zuhant. Azóta valamelyest visszakapaszkodott, jelenleg körülbelül 20 százalékot képvisel az új lakáshiteleken belül.

Az Otthon Start indulásával az OTP-nél is megfordult a korábbi arány. A program előtt a lakáshitelek döntő többsége még piaci kamatozású kölcsön volt, az Otthon Start bevezetése után azonban volt olyan hónap, amikor a program keretében folyósított hitelek aránya meghaladta a 85 százalékot. Azóta a piaci konstrukciók valamelyest visszaerősödtek, de az OTP adatai alapján továbbra is csak minden ötödik új lakáshitel piaci kamatozású.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A program az ügyfélkör összetételét is átalakította. Az OTP tapasztalatai szerint jelentősen nőtt a fiatal lakásvásárlók aránya, a 35 év alattiak már a hitelfelvevők közel 60 százalékát adják, miközben a 25 év alattiak lakásvásárlása is érdemben megugrott.

Az is látványosan változott, hogy hányan képesek egyedül lakáshitelt felvenni. Az OTP adatai szerint az Otthon Start bevezetése előtt az egy adósos ügyletek az igénylések körülbelül negyedét tették ki, jelenleg viszont már mintegy 40 százalékos az arányuk. Ez arra utal, hogy a kedvezményes konstrukció olyan ügyfelek számára is javíthatta a hitelfelvétel lehetőségét, akik korábban csak adóstárssal tudtak volna megfelelni a feltételeknek.

A program az önerő tekintetében is változást hozott. Az OTP-nél a 10 százalékos önerővel lakást vásárlók aránya a korábbi mintegy 15 százalékról körülbelül 25 százalékra emelkedett. Vagyis ma már minden negyedik lakásvásárló a minimális, 10 százalékos önerő mellett vesz fel hitelt, ami szintén azt mutatja, hogy az Otthon Start a korábbinál szélesebb ügyfélkör számára tette elérhetővé a lakásvásárlást.

Új ügyfelek jelentek meg a piacon

Az MBH Banknál is jelentős átrendeződést hozott az Otthon Start a lakáshitelezésben. A bank szerint a támogatott konstrukció megjelenésével az új lakáshitel-szerződéseken belül jelentősen nőtt a kamattámogatott hitelek súlya, miközben a piaci alapú lakáshitelek aránya és volumene is visszaesett.

Az MBH ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy az Otthon Start nem pusztán átrendezte a meglévő hitelkeresletet, hanem új ügyfeleket is bevonzott a lakáspiacra. A bank tapasztalatai szerint az ügyfelek egy része nem a piaci hitel helyett választja a támogatott konstrukciót, hanem a kettőt együtt veszi igénybe. Ez különösen a magasabb értékű ingatlanoknál lehet jellemző, ahol az Otthon Start mellé további piaci finanszírozásra is szükség lehet.

Az MBH szerint ezért a piaci lakáshitelek szerepe nem szűnt meg, hanem részben átalakult. A bank szerint egyre több ügyfél kombinálja a támogatott és a piaci finanszírozást, amire saját termékfejlesztéssel is reagáltak. A pénzintézet DUO kedvezménye az Otthon Start mellé felvett piaci lakáshitel kamatából biztosít kedvezményt.

A támogatott hitelek térnyerését az MBH saját tapasztalatai is visszaigazolják.

A bank szerint az Otthon Start indulása óta a támogatott lakáshitelek váltak domináns finanszírozási formává az új szerződéseken belül, miközben a piaci lakáshitelek aránya és volumene egyaránt csökkent. Konkrét százalékos megoszlást vagy folyósítási összeget ugyanakkor a bank nem közölt.

A piaci lakáshitelek átlagos összegére vonatkozóan sem adott meg konkrét számokat az MBH. A bank hozzátette, hogy az elmúlt évek ingatlanár-emelkedése miatt általánosságban nőtt a piaci hitelek átlagos összege, az Otthon Start pedig új finanszírozási mintázatokat hozott. Egyre gyakoribb, hogy az ügyfelek a programban elérhető, legfeljebb 50 millió forintos hitelösszeg mellé piaci lakáshitelt is felvesznek, különösen magasabb értékű ingatlanok vásárlásakor.

Az ügyfélprofil változásáról az MBH részletes adatokat nem közölt. A bank általános tapasztalata alapján ugyanakkor az Otthon Start szélesítette azok körét, akik lakásvásárlásban vagy lakáscélú hitelfelvételben gondolkodnak. A kedvező kamatozás olyan ügyfelek számára is elérhetőbbé tette az otthonteremtést, akik korábban nehezebben tudtak volna belépni a lakáspiacra.

A hitelösszegek esetében az MBH egyértelmű változást lát. A bank kiemelte, hogy az Otthon Start keretében felvett hitelek átlagosan magasabb összegűek a hagyományos piaci lakáshiteleknél. Ennek egyik oka a kedvező kamatozás, amely azonos havi törlesztőrészlet mellett nagyobb hitelösszeg felvételét teszi lehetővé.

A különbséget ugyanakkor az is magyarázza, hogy az Otthon Start kizárólag lakásvásárlási célra használható, míg a piaci lakáshitelek között felújítási, korszerűsítési és bővítési célú kölcsönök is vannak, amelyek jellemzően kisebb összegűek. Az MBH szerint a támogatott konstrukció emellett a vásárlói döntésekre is hatással van: egyes ügyfelek a korábban tervezettnél magasabb értékű, jobb elhelyezkedésű vagy korszerűbb ingatlan megvásárlását is megfontolják.

Teljesen átrendezte a lakáshitelpiacot az Otthon Start

A bankok válaszai alapján egyértelmű, hogy az Otthon Start alapjaiban rendezte át az új lakáshitelek piacát. A támogatott konstrukció néhány hónap alatt meghatározóvá vált, miközben a piaci alapú lakáshitelek aránya és több banknál a folyósítás volumene is jelentősen visszaesett.

A leglátványosabb változást az OTP és az UniCredit adatai mutatják.

  • Az OTP-nél a piaci lakáshitelek aránya a 2025 eleji 67 százalékról az év végére 13 százalék alá zuhant, majd 2026-ban valamelyest visszakapaszkodott, jelenleg mintegy 20 százalékot tesz ki.
  • Az UniCreditnél eközben az Otthon Start indulása óta átlagosan több mint 60 százalékkal csökkent a piaci és MFL-lakáshitelek folyósításának volumene.

A számok ugyanakkor azt is mutatják, hogy a piaci lakáshitelek nem tűntek el a piacról. Az MBH Bank szerint egyre több ügyfél kombinálja az Otthon Startot piaci hitellel, elsősorban akkor, ha magasabb értékű ingatlant vásárol. A támogatott konstrukció így sok esetben nem kiváltja, hanem kiegészíti a piaci finanszírozást.

A két hiteltípus között az átlagos hitelösszegben is jelentős különbség alakult ki. Az UniCreditnél az Otthon Start-hitelek átlagos összege az indulástól 2026 augusztusáig meghaladta a 38 millió forintot, miközben a piaci és MFL-hiteleké mintegy 27 millió forint volt. Az OTP-nél a piaci lakáshitelek átlagos összege 22–26 millió forint körül maradt, míg a kamattámogatott hiteleknél a korábbi 15 millió forintos átlag 35 millió forintra emelkedett.

A program közben az ügyfélkört is szélesítette.

  • Az OTP tapasztalatai szerint a 35 év alattiak már a hitelfelvevők közel 60 százalékát adják, az egyedül hitelt felvevők aránya pedig a korábbi mintegy 25 százalékról 40 százalékra nőtt.
  • Az MBH szintén arról számolt be, hogy az Otthon Start olyan ügyfeleket is a lakáspiacra hozott, akik korábban nehezebben tudtak volna belépni.

A bankok válaszaiból így két fontos folyamat rajzolódik ki. Egyrészt az Otthon Start látványosan visszaszorította a piaci lakáshitelek önálló szerepét az új kihelyezésekben. Másrészt a piaci finanszírozás iránti igény nem szűnt meg, hanem részben átalakult: a nagyobb értékű ingatlanoknál egyre gyakrabban az Otthon Start mellé felvett kiegészítő hitelként jelenik meg.

Vagyis az Otthon Start nem megszüntette a piaci lakáshitelek piacát, hanem új helyre tette azokat. A kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamatú konstrukció lett az elsődleges finanszírozási forma azok számára, akik jogosultak rá, a piaci hitel pedig egyre inkább akkor kerül elő, amikor a támogatott összeg önmagában nem elegendő a kiszemelt ingatlan megvásárlásához.

Szigorodhat az Otthon Start: ismét átalakulhat a piac?

Miközben az Otthon Start egy év alatt a magyar lakáshitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, egészen biztos, hogy a jövőben változni fognak a feltételei. Az új kormányzat nemrégiben arról beszélt az Országgyűlésben, hogy a lakástámogatási rendszert megtartják, ugyanakkor célzottabbá tehetik. Ez azért lehet fontos változás, mert az Otthon Start jelenlegi formájában széles kör számára elérhető, és a banki adatok szerint nemcsak az első lakásukat vásárló fiatalokat, hanem magasabb jövedelmű ügyfeleket is jelentős számban elér.

A kormány közben az Otthon Start mögött álló lakásépítési programot is átalakítja. A kabinet az előző kormány által kiemelt státuszt kapott, de még meg nem valósult nagy lakásberuházásokat felülvizsgálja, és azokat az új Lakásépítési Programmal kívánja összehangolni. A kormány szerint erre azért van szükség, mert az új program részletes kidolgozása még folyamatban van.

Miért halogatjuk a változást? – Vegyél részt kutatásunkban!

Legyen szó munkahelyváltásról, egy drága szolgáltatás lecseréléséről, egészségügyi vizsgálatról vagy egy régóta halogatott magánéleti döntésről, sokszor tudjuk, hogy ideje lenne lépni, mégis maradunk a megszokott helyzetben. De vajon mi tart vissza minket a változtatástól, és mi adja meg végül mégis a lökést? A Portfolio Csoport anonim olvasói felmérésében ezúttal ezt vizsgáljuk. Töltsd ki a legfeljebb 5 perces kérdőívünket, és mondd el, téged mi tart vissza a változástól!

Create your own user feedback survey

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 07:01