Oroszországban még mindig több olyan nagybank működik, amelynek anyavállalata Magyarországon is jelen van.
Egy éve a 18–30 éves kitöltők 68%-a mondta, hogy felvenne valamilyen hitelt – egy évvel korábban még csak 58%. Közben lezajlott az Otthon Start első éve, a támogatott hitel ma a lakáshitelpiac kétharmadát viszi, a kormány pedig felülvizsgálja a programot. Most rajtad a sor: mit gondolsz a hitelekről, a bankokról és az Otthon Startról?
A Bankmonitor és a Pénzcentrum idén is közösen kérdezi meg az olvasókat arról, hogyan viszonyulnak a hitelfelvételhez. Az elmúlt két év válaszai alapján már látszik, merre mozdul a közvélemény – idén azt szeretnénk megtudni, hogy az elmozdulás tartós-e. A kérdőívet a cikk végén találod.
Adósrabszolgaság vagy esély a saját lakásra?
Az Otthon Start tavaly jelentősen megdobta a hitelfelvételi kedvet. Ez nem meglepő: aki jogosult volt a 3 százalékos fix kamatozású támogatott hitelre, az a piacinál jóval olcsóbban jutott forráshoz.
A hitelhez való viszonyunk azonban ettől még nem fordult át. A magyar lakosságban továbbra is erős a szkepticizmus, és ennek egy része teljesen jogos: egy húsz-huszonöt évre szóló hitel valóban komoly kötelezettség, a devizahitelek emléke pedig máig él. Emellett azonban tévhitekből sincs hiány.
Mi a véleményed a hitelekről?
A hitelekről sok helyen olvashatsz szakértői véleményt: cikkek, elemzések rendszeresen foglalkoznak azzal, mit érdemes tudni egy-egy konstrukcióról vagy szabályról. Most viszont nem a szakértők véleménye a kérdés, hanem a tiéd.
Mit gondolsz a hitelfelvételről, a bankokról, az Otthon Startról? Kérünk, oszd meg velünk az alábbi felmérésben – akkor is, ha soha nem vennél fel hitelt, és akkor is, ha épp most írtad alá az elsőt.
Az eredményeket a kitöltés lezárása után cikkben közöljük, így azt is megtudhatod, mennyire gondolkodsz másként, mint a többiek. Töltsd ki a kérdőívet, és mondd el, te hogyan látod a hitelt!
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







