Bár tavasz óta érezhetően javult a kormány és a bankszektor viszonya, a hitelintézetek most már konkrét lépéseket várnak a döntéshozóktól.
Nem nyerte meg az OTP ellen indított perét az a devizahiteles, aki az árfolyamkülönbözetből eredő költséget hiányolta a szerződésből és ezért a tőketartozás felett törlesztett összes pénzét vissza akarta szerezni. A nagyarányú pénzvisszafizetés helyett a törlesztőrészletek csak egy elenyésző részét követelheti vissza, azt is valószínűleg elviszi a perköltség. Milyen lehetőségek állnak még a devizahitelesek előtt a tegnapi döntés után?
Mi a döntés lényege?
Devizahitel esetén a kölcsönösszeget devizában, jelen esetben frankban állapítják meg a felek. A bank ezt már forintban utalta, méghozzá egy magasabb eladási árfolyamon. Majd amikor törlesztésre került a sor az ügyfél forintját vételi árfolyamon számolta el. Ez a különbség költség - ezt mondta ki a Kúria. A költségeket fel kell tüntetni a szerződésekben, különben az semmis. De az ítélet szerint az árfolyamkülönbségből eredő költség megnevezésének pótlásával az érintett devizahitelszerződés továbbra is érvényes.
Azért nem érvényteleníthette a szerződést a Kúria és állíttatta helyre az eredeti állapotokat, mert az ügyfél kára elenyésző mértékű a szerződés teljes tartalmához képest és az említett árfolyamkölünbözetből eredő költséget a THM tartalmazta, amit az ügyfél is ismert a szerződés megkötésekor.
A Kúria tehát csak kiegészítéssel nevezi továbbra is érvényesnek a szerződést, ez a kiegészítés pedig a költség megnevezése és mértékének megadása. De mivel a mértéke is adottnak kell legyen, már nem változhatja azt meg, csakis az egyoldalú szerződésmódosítás feltételeinek megfelelően, ami rendkívül szigorúan szabályozza, hogy a bankok milyen esetben emelhetnek díjaikon.
Az OTP most fizethet
Ezért a döntésből következik, hogy az ügyfelet kártérítés illeti meg, ha az OTP idő közben nagyobb árfolyamrést használt, mint a szerződés megkötésekor. De mennyi ez a kártérítés?
Jelenleg a vételi és az eladási árfolyam között 2 százalékos különbség van, a Kúria által megengedett szerződéskori 1 százalék helyett. Ami egy 100 ezer forintos törlesztőrészletű hitel esetén jelent 500 forintot, hiszen csak fél százalékpont a különbség a mostani és a szerződéskori eladási árfolyam között. Így 6 év alatt összesen 36 ezer forintos kára keletkezett az ügyfélnek. Mivel nem tudjuk, hogy az OTP mikor növelte meg az vételi és eladási árfolyamot, ezért feltételeztük, hogy a teljes futamidőre jár a kártérítés. A hitelösszeget nem ismerve is csak feltételeztük a törlesztőrészlet nagyságát, de így is látszik, hogy a perköltség valószínűleg magasabb volt, mint az összeg, amit most megnyerhet az adós.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Milyen lehetőségek maradtak még a devizahitelesek előtt?
A pereskedés eddig nem vitte közelebb a devizahiteleseket a céljukhoz, ami a tartozásuk nagyobb arányú elengedése. Csak a végtörlesztéskor volt lehetőség kedvezményesen megmenekülni a tartozás egy részétől, de azzal is leginkább csak a tehetősek tudtak élni. Most, hogy a pereskedés szinte reménytelennek tűnik, marad az árfolyamrögzítés vagy egy megegyezés a hitelező bankkal.
Még van az Európai Bíróság előtt egy másik per is, ami ugyancsak az árfolyamkülönbségekkel foglalkozik és az árfolyamkülönbséget akár tisztességtelennek is mondhatja, ahogy abban most több devizahiteles bízik. Bár ez is csak néhány ezer forintot jelenthet maximum havonta a törlesztőrészletekben.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







