A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,33 százalékot növekedve 148 632,55 ponton zárta a hetet.
Újra a Kúria előtt a devizahiteles pere, aki azt kifogásolta, hogy hiányzik a szerződéséből egy díjtétel. A június 25-ről mára elnapolt tárgyalás tétje, hogy semmisek-e azok a devizahitel szerződések, melyek nem tartalmazzák a költséget, ami az deviza vételi és eladási árfolyamából ered. Közvetítünk a Kúriáról.
Összefoglalva tehát, a szerződés kis kiegészítést kap, amiben rögzítik az árfolyamkülönbségek mértékét. Ettől a bank elméletileg nem térhetett volna el az elmúlt években, ha mégis, azt az összeget az ügyfél visszakaphatja. De ez elenyésző része a teljes eddig kifizetett törlesztőrészleteknek.
14. 50 A költségeket a felek maguk viselik- hangzott el az utolsó mondatokban és ezzel vége - gyakorlatilag úgy is mondhatjuk, hogy a bankok nyertek. Kint tömegek várnak.
14.35 Már 15 perce olvassák fel az indokolást. A teljes hitelintézeti törvényt és a különböző értelmezéseit is megismerhettük.
14.28 A vételi és eladási árfolyam közötti különbségből eredő költség az ügyfelet terheli, ezt előre tudhatta és számíthatott rá - mondta indokolásában a Kúria. De annak mértéke nem változhat, és ezt a költséget rögzíteni kell a szerződésben.
14.20 Kölcsönszerződés megkötésekor nem volt nyíltan meghatározva, hogy mi számít költségnek. Az akkori THM is tartalmazta ezt a költséget, csak a szerződés nem, ebben a felek még a per elején megegyeztek - hangzott el a Kúria indokolásában. A árfolyamkülönbségekből fakadó költség, ami 1 százalékot jelent, viszont tartalmaznia kell a szerződésnek és ettől később sem térhet el a bank, csakis az egyoldalú szerződésmódosítás feltételei mentén.
14.12Ítélet! Nem semmis a szerződés, de egy kisebb kiegészítéssel élt a testület. Tehát a 2. lehetőséget választotta a Kúria (lásd lent, a lehetséges döntéseknél).
14.02 Kis csúszás lesz. Sokáig tart, amíg átvizsgálják az érkezőket. Az újságíróknak és a fotósosoknak is be kell kapcsolni a laptopjukat, fényképezőgépüket, és csak ezután mehetnek tovább.
Ma dönthet a kúria
A Kúria dönthet úgy is, hogy csak ki kell egészíteni a hiányos
szerződéseket egy újabb ponttal, ami tartalmazza az
árfolyamkülönbözetből eredő költséget, de az OTP háttérbeszélgetésen elhangzottak alapján a bank szerint még csak erre
sincs szükség.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Három döntés születhet tehát ma:
1; Semmi az adott devizahitel szerződés, mert az nem tartalmazza az összes költséget, hiszen az árfolyamkülönbözet az költség.
--> A PSZÁF is fél ettől: Szász: Összeomlás is jöhet a döntés után
2; Ki kell egészíteni a szerződést egy ponttal, így tartalmazni fogja a fent megnevezett költséget.
3; Az árfolyamkülönbözetet nem kell feltüntetni a banknak.

Mi történt június 25-én?
Iratismertetéssel valamint a költség és a szerződés semmisségének meghatározásában mélyültek el a felek, majd elhalasztották a döntést mára.
Egy kis olvasnivaló:
Mit kell tudni a perről?
Horvátoknál már nyertek a devizahitelesek, ott ráadásul pénzt is kaphatnak vissza.
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







