14 °C Budapest

Csúcsdrágulás jött el 2021-re: ezek a termékek kerülnek 20-30 százalékkal többe, mint tavaly

2021. február 12. 11:06

Sok minden történt egy év alatt egyes termékek és szolgáltatások átlagárát illetően. Többek között kiderült az, hogy a csúcsdráguló áruk között szinte kizárólag csak élelmiszerek vannak, amiknek az ára 20-30 százalékkal került többe az újév első hónapjában, mint 2020 januárjában. Ráadásul a drágulásból olyan termékek veszik ki bőven a részük, amik alapélelmiszernek számítanak szinte minden magyar háztartásban. Ennél is jobban rá lehet ugyanakkor csodálkozni arra tényre, hogy van két zöldség jelenleg Magyarországon, amiért 1 hónap leforgása alatt, 2020 decemberéhez képest, 2021 januárjára 20-24 százalékkal kell többet fizetni.

Egy hónap elteltével a KSH újra közölte a fogyasztói árak változását Magyarországát. Ennek következtében az egész 2020-as év is lezárult, és vizsgálhatóvá vált, hogy konkrétan 2020 januárja és 2021 januárja között miként változtak az egyes termékek és szolgáltatások árai Magyarországon. A Pénzcentrum elemzéséből kiderült, hogy 2021 januárjára, egy év leforgása alatt

az alma, a napraforgó étolaj, valamint a fényezetlen hántol rizs ára nőtt leginkább.

Az éllovas alma kilója nem kevesebb, mint 30 százalékkal emelkedett, miközben az étolaj és a rizs ára 21, illetve 17,7 százalékkal ugrott meg 12 hónap leforgása alatt. De (!) a 2020-ban top 10 legjobban dráguló termékek közé befért még többféle cigarettamárka terméke, a fehérkenyér, az uborka, a narancs, a kristálycukor és a Nemzeti Sport is.

Ezek között a termékek között kettő olyan volt, aminek az alapára 1 000 forint fölött volt 2020 januárjában, ez pedig a cigaretta. Ám hiába, hogy a többi termék esetében - 1 000 forint alatti tételek - pár százforintos árváltozás figyelhető meg, azért például a csúcsdráguló alma esetében míg 2020 januárjában egy kilóért 345 forintot kellet kifizetni átlagosan, addig 2021 januárjában már 449-et kell. Ugyanígy egy liter napraforgó étolaj esetében is több mint 100 forintos drágulásról számolhatunk be, miközben a bronzérmes dráguló hántolt rizs ára 60 forinttal emelkedett.

Ahogy a grafikonon látszik 2021 januárjára 1 kiló uborka ára már majdnem 1 000 forintba került, miközben 1 kiló narancs átlagára is majdnem 600 forintnál tart. A cigaretták pedig nem kevesebb mint 200 forinttal lettek drágábbak, miközben a fehérkenyér kilós átlagára 50 forinttal került többe idén év elején, mint tavaly ilyenkor.

Az összesített, 95 terméket és szolgáltatást vizsgáló KSH listán egyébként a top 10 dráguló terméken kívül még 28 olyan termék/szolgáltatás szerepel, aminek 5 vagy több százalékkal emelkedett az ára egy év leforgása alatt. Ilyen volt többek között a zsemle, az olaszfelvágott, a finomliszt, de például az asztali fehér-, és vörösborok, vagy a múzeumi belépőjegyek, illetve a csirkeszárny és tojás is.

Ezzel szemben a majd 100-as listán 7 olyan termék van, aminek az átlagára pontosan annyiba került 2021 januárjában, mint 2020 januárjában. Ezek a következők: pasztőrözött ESL tej (liter), az általános és vezérelt villamos energia (10kWh), egy köbméter vezetékes gáz, egy darab vonaljegy, illetve a teljesárú autóbusz, illetve gyorsvonat jegy. Mindezeken kívül egyetlen olyan terméket találni, aminek az ára 10 százalékot meghaladó mértékben csökkent, ez pedig a késői burgonya kilója, ami tavaly januárban 253 forintba került, míg idén januárban átlagosan 220-ba.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mi drágult egy hónap alatt?

A KSH legfrissebb statisztikáiból azt is ki tudjuk olvasni, melyek voltak azok a termékek/szolgáltatások amiknek egy hónap leforgása alatt ugrott meg az áruk. Az első helyen az uborka található, aminek a kilós átlagára decemberről januárra 24 százalékkal emelkedett. Ezt követte a paradicsom 19,9 százalékos drágulással, majd a dobogót egy darabnyi 200-250 grammos tejes margarin zárta 8,9 százalékos áremelkedéssel.

Érdekes, hogyha az egy hónap alatti csúcsdráguló termékekből ha vásárolnánk 1-1-1 egységnyit, azaz 1 kg uborkát és paradicsomot, valamint egy 200-250 grammos tejes margarint, akkor a 3 termékért idén januárban 345 forinttal kellene többet fizetnünk, mint 2020 decemberében. A 3, egy hónap alatt csúcsdráguló terméken kívül egyébként még egy olyan volt a KSH listájában, ami 5 százalékos áremelkedést produkált, ez pedig egy kilónyi banán volt. Amiért 6,8 százalékkal kellett többet kiperkálni idén januárban, 2020 decemberéhez képest. Ez egészen pontosan átlagosan 31 forintos árnövekedést jelentett egy kiló banánon.

Mindezeken felül összesen 11 olyan termék volt ami 2-5 százalék között drágult Magyarországon a hivatalos, 95 tételt felsorakoztató lista alapján. Ezek között ott volt többek között a pulykamellfilé, a késői burgonya, a 200-250 grammos őrölt kávé, de például a kristálycukor és a napraforgó étolaj is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm