A leggazdagabb magyar agrárvállalkozók nem zárkóznak el a nagyobb közteherviseléstől, de az egymilliárd forint feletti vagyonra tervezett egyszázalékos vagyonadót hibás iránynak tartják.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei adózóknak nem kell részletesen indokolniuk, és igazolással alátámasztaniuk, hogy miért mulasztották el a május 20-i adóbevallási illetve adóbefizetési határidőt. Ettől függetlenül késedelmes bevallás illetve befizetés esetén az igazolási kérelmet nekik is be kell nyújtaniuk az APEH-nek a csúszással kapcsolatban.
Hazánkban tapasztalt időjárási körülmények által előidézett okok következtében előfordulhat, hogy az adózó nem tud határidőben eleget tenni bevallási és/vagy befizetési kötelezettségének. Ez esetben lehetőség van az akadály elhárultát követően a bevallás benyújtásával, illetve befizetéssel egyidejűleg indokolással ellátott igazolási kérelmet benyújtani, amellyel adózó kimentheti a késedelmét.
Mivel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kihirdetett veszélyhelyzet áll fenn, ezért a térségben a természeti körülmények által akadályoztatott ügyfél részéről nem szükséges részletes indoklás az igazolási kérelemben, elegendő a veszélyhelyzetre való hivatkozás - áll az APEH tájékoztatójában.
Az elektronikus úton benyújtott bevallások esetén az igazolási kérelmet papír alapon kell eljuttatni az adóhatósághoz. Az APEH bevallási postacímei a következő linkre kattintva tekinthetők meg: Hova küldjed az adóbevallásod? Itt az APEH címlistája!
Az igazolási kérelem elküldésével az adózó olyan helyzetbe kerül, mintha a kötelezettségét határidőben teljesítette volna. Ebben az esetben a késedelmes teljesítés miatti szankció kiszabásától az adóhatóság eltekint.
Az adóhatóság által ajánlott igazolási kérelem az APEH honlapjáról erre a linkre kattintva tölthető le.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
További adóbevallással kapcsolatos cikkek:
Figyelem! Már csak néhány nap maradt hátra - Jön az év legfontosabb határideje
Vagyonadó: ennyit fizet a szomszédod a 170 lovas verdája után
Mire figyel az APEH májusban? - Infók az szja bevallásról
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






