9 °C Budapest

Vagyonadó: ennyit fizet a szomszédod a 170 lovas verdája után

Pénzcentrum
2010. május 11. 04:42 3 perc

Ahogy közeledik a május huszadika, úgy kerül egyre közelebb hozzánk a személyi jövedelemadó bevallásának időpontja is. Ezzel együtt pedig a magánszemélyek vagyonadójának bevallási időpontja is közeleg. Lássuk, mennyivel is tartoznak az államnak a 170 lóerős vagy ennél erősebb autók tulajdonosai.

Mióta az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az egyes nagy értékű vagyontárgyakról szóló törvény lakóingatlanokra vonatkozó passzusait, már szinte senkit sem érdekel a vagyonadó. Rossz hír a nagy teljesítményű autók gazdáinak, hogy az előbb említett csoportban biztosan nincsen benne az állami adóhivatal. Mivel az APEH-nak minden esetben a törvény betűje szerint kell az adózókat ellenőriznie és - ha szükséges - bírságolnia, a nyugodt éjszakák érdekében legkésőbb 2010. május 20-án mindenképpen meg kell fizetnünk bizonyos vagyontárgyaink után a vagyonadót.

Számold ki te is: Pénzcentrum személygépkocsi vagyonadó-kalkulátor

A légi- és a vízi járművek adóját csupán keveseknek kell leróniuk, köszönhetően a viszonylag sok mentességet adó kivételnek és annak, hogy az ilyen eszközök birtoklása egyébként sem túlságosan elterjedt az adózók körében. Ilyen típusú vagyontárgyak utáni adóból egyébként március végéig összesen csupán 452 befizetés érkezett az adóhivatalhoz. Ennél a számnál egy nagyságrenddel több adóalany - összesen 3400 - vallott már nagy teljesítményű személygépjárművéről. A 170 lóerős vagy ennél erősebb motorral felszerelt autók után összesen 141,5 millió forintot fizettek az adózók március 31-ig, és várhatóan a május 20-ig befutó vagyonadó-bevallások elsöprő többsége is a nagy teljesítményű autókról fog szólni.

Korábban: Csupán elenyésző pénzt hozott az államnak a vagyonadó

Kinek kell fizetnie és bevallást benyújtania?

Azoknak a magánszemélynek és nem magán személynek egyaránt fizetniük kell, akik 2010. január 1-jén170 lóerő (125 kilowatt) vagy nagyobb teljesítményű személygépkocsit tulajdonoltak. Több tulajdonos esetén, az adót a tulajdonosok a tulajdoni hányadaik arányában fizetik meg, és minden tulajdonosnak szerepeltetnie kell bevallásában az adóköteles személygépjárművet.

Tízmilliós autók, melyek után NEM kell vagyonadót fizetned


TOP 10 eladhatatlan vagyonadós autó Magyarországon! Te adnál értük pénzt?

Mik a határidők? Mekkora az adó mértéke?

A magánszemélyeknek legkésőbb május 20-ig kell vagyonadó-bevallásukat teljesíteniük, főszabály szerint az éves szja bevallásukkal együtt. Azoknak, akik szja bevallásra nem kötelezettek, vagy a munkáltatói adómegállapítást illetve az egyszerűsített adóbevallást választották, és emellett rendelkeznek adóköteles vagyontárggyal, a különálló 1042-es bevallási nyomtatványt kell használniuk. Az adófizetési kötelezettség egyik felét a bevallás határidejéig, a másik felét pedig legkésőbb szeptember 30-ig kell teljesíteni.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az adó mértéke a következő táblázatban szerepel, de az elektronikus bevallási nyomtatvány is automatikusan kiszámolja az adózóknak az automatikus bevallási lapon, és kalkulálható a Pénzcentrum autós vagyonadó-kalkulátorával is, melyet a következő linkre kattintva lehet elérni: szgk. vagyonadó-kalkulátor


A nagy teljesítményű személygépkocsik adójához kapcsolódóan két különböző, egyenként 50-50%-os adókedvezményt lehet igénybe venni. Legfeljebb egy autóra kedvezmény illeti meg a legalább 3 gyermeket nevelő szülőket, valamint kedvezmény jár minden hibrid (vagy tisztán elektromos) meghajtású autó után. Amennyiben az adózó mindkét kedvezményre jogosult, úgy legyen bármilyen erős is az (egyik hibrid) autója, egyetlen adóforintjába sem fog kerülni 2010-ben.
Fontos megjegyezni, hogy a kétszeres adóterhelés elkerülése miatt az adó megfizetése előtt a vagyonadóból levonható az autóra az adóévre kivetett gépjárműadó összege, melyet szintén fel kell tüntetni az adóbevallás (1042-02-es lap) 11. sorában.

Amikre még érdemes ügyelni

A fizetendő vagyonadót a következő számlára kell az APEH-nak átutalni.
Számlaszám: 10032000-01076208, APEH Nagy teljesítményű személygépkocsik adója bevételi számla.
Adónem kód: 238.

A bevallásokat pedig a következő címekre lehet postázhatják azok, aki nem előre megcímzett borítékot használnak, vagy nem elektronikusan küldik el az adóhivatlanak a kitöltött nyomtatványokat. Hova küldjed az adóbevallásod? Itt az APEH címlistája!

Mint minden adóbevallás, így a vagyonadó bevallása is, csak aláírással együtt érvényes. Ezenkívül az adózóknak ügyelniük kell saját adataik pontos megadására is, különös tekintettel az adóazonosító jel hibátlan feltüntetésére. További gyakori hibákról, melyeket nem érdemes a bevallásban elkövetni, a következő cikkben olvashatsz:Nyolc hiba, amit ne kövess el az adóbevallásodban!

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?