Az európai tárgyalófelek elutasították az Egyesült Államok azon javaslatát, amely a befagyasztott orosz állami vagyon egy részének feloldását szorgalmazta
Andy Burnham brit miniszterelnök felvetette, hogy az Európai Unióba való visszatérés is a megvizsgálandó lehetőségek között szerepelhet az Egyesült Királyság és Európa közötti kapcsolatok újragondolása során. A kijelentés éles vitát váltott ki az országban, és jelentős fordulatot jelezhet a Munkáspárt eddigi politikájához képest - jelentette a BBC.
A BBC-nek adott interjújában Burnham úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi Brexit-megállapodás "több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott", ezért felülvizsgálná a kapcsolatok helyreállításának lehetőségeit. A miniszterelnök a Munkáspárt konferenciáján tartott keddi beszédében már jelezte, hogy az idén esedékes, elhalasztott EU-csúcstalálkozón a szorosabb együttműködés módozatait kívánja feltérképezni.
Ez a lépés markáns szakítást jelentene a Munkáspárt 2024-es választási programjával, amely még a "Brexit működőképessé tételét" ígérte, határozottan kizárva a vámunióhoz vagy az egységes belső piachoz való újracsatlakozást. Burnham elődje, Sir Keir Starmer még egy korlátozottabb közeledést szorgalmazott, amely az EU élelmiszer-biztonsági szabványaihoz való igazodást, egy ifjúsági vízumprogramot, valamint a brit ipar és az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének összekapcsolását foglalta magában.
A kormányfő a BBC Radio 4 csatornának nyilatkozva kijelentette, nem szeretné, ha az EU-val való viszony kérdése "a levegőben lógna", és világos jövőképet akar adni az ország következő évtizedes irányvonaláról. Elmondása szerint több forgatókönyv is szóba jöhet, mint a jelenlegi status quo fenntartása, a George Osborne volt pénzügyminiszter által is javasolt vámuniós tagság, a Liberális Demokraták által szorgalmazott egységes piaci csatlakozás, vagy akár a teljes újracsatlakozás.
A politikai reakciók nem váratak magukra. A Konzervatív Párt szerint Burnham "régi sebeket akar feltépni a Brexit-csaták újraindításával". A Reform UK alelnöke, Richard Tice azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy "a hátsó ajtón próbálja visszacsempészni az országot Brüsszelbe". A Liberális Demokraták konkrét terveket sürgetnek a bizonytalan ígéretek helyett, míg a Zöldek szerint a vámunióhoz való csatlakozás jelentené az első szükséges lépést, végső célként pedig a teljes EU-tagság helyreállítását tartják a legjobb megoldásnak.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Jukka Salovaara, az EU londoni nagykövete a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy "az ajtók nyitva állnak", de a brit közvéleményen múlik, milyen szintű együttműködést szeretne kialakítani az unióval. A Liberális Demokraták európai ügyekért felelős szóvivője ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az újracsatlakozás jelenleg nem reális opció, mivel az Egyesült Királyságot a folyamat során gyakorlatilag új csatlakozó államként kezelnék.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







