Kiszivárgott orosz tervek szerint Moszkva egyetlen hónap leforgása alatt teljesen megbénítaná Ukrajna energiarendszerét.
Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Euronewsnak adott interjújában kijelentette, hogy Oroszország elszámította magát, amikor kizárólag Washingtonnal próbált megállapodást kötni az ukrajnai háború lezárásáról. Az EU továbbra is elkötelezetten kiáll Ukrajna mellett, és folyamatos nyomás alatt tartja az agresszor Moszkvát - számolt be az euronews.
Kallas szerint Oroszország a tavalyi Anchorage-i csúcstalálkozó óta arra törekszik, hogy az Egyesült Államokon keresztül kényszerítse térdre Ukrajnát, ez a stratégia azonban kudarcra van ítélve. "Az oroszok az Egyesült Államokkal akarnak tárgyalni, hogy Washington teljesítse a kívánságaikat. Nekünk azonban szintén megvannak a magunk követelései Oroszországgal szemben" – fogalmazott a főképviselő, hozzátéve, hogy az üzenet egyértelmű, Moszkvának az európai felekkel is egyeztetnie kell.
A főképviselő élesen bírálta a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett gázolajügyletet és energetikai tűzszünetet, amelynek keretében Oroszország 300 ezer tonna gázolajat szállítana az Egyesült Államoknak és a világpiacra. Kallas szerint ez a megállapodás ajándék Vlagyimir Putyinnak, aki cserébe semmit sem nyújtott, az orosz fél ugyanis tovább fokozza a polgári célpontok és a civil infrastruktúra elleni támadásokat, a bejelentett tűzszünet pedig orosz részről nem működik.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak nyilatkozva közölte, hogy Kijev az amerikai nyomás ellenére is folytatja az orosz olajfinomítók elleni csapásokat. Kallas rámutatott, hogy a háború finanszírozásának jelentős része az olajbevételekből származik, ezért támadja Ukrajna ezeket a létesítményeket, miközben Oroszország az ukrán energetikai infrastruktúrát rombolja azért, hogy a közelgő télre minél nagyobb szenvedést okozzon a lakosságnak.
A főképviselő álláspontja szerint a nemzetközi nyomást Oroszországra kell gyakorolni az invázió befejezése érdekében, nem pedig Ukrajnára, hogy fogadja el Moszkva feltételeit. "Ha ezt az Egyesült Államokkal közösen tennénk, az üzenet egyértelmű lenne Oroszország felé, miszerint fejezzék be a háborút, és akkor a finomítókkal, valamint a többi területtel kapcsolatos aggályaik is megszűnnek" – mondta.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Arra a kérdésre, hogy a kulcsfontosságú uniós tagállamokban zajló választási hullám – köztük Marine Le Pen esetleges francia elnökké válása – az Ukrajna melletti szolidaritás gyengülését jelzi-e, Kallas elismerte, hogy a közhangulat a háború négy éve alatt megváltozott. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Európának egységes frontot kell felmutatnia. "Pontosan erre játszanak az oroszok, abban bíznak, hogy az európaiak belefáradnak a küzdelembe, és akkor megkaphatják, amit akarnak. Szeretném hangsúlyozni, hogy az étvágyuk ezután csak tovább nőne" – figyelmeztetett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







