Lépett Irán: teljesen megbénulhat a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala
Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségében, és a jövőben előzetes engedélyhez kötné az áthaladó hajók mozgását.
Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségében, és a jövőben előzetes engedélyhez kötné az áthaladó hajók mozgását.
A globális turizmusban a luxusszegmens soha nem látott ütemben erősödik.
Az orosz elnök erről Aljakszandr Lukasenkával folytatott csütörtöki videokonferenciáján beszélt.
Az Egyesült Arab Emírségek már közel félig elkészült azzal az új kőolajvezetékkel, amely a Hormuzi-szorost megkerülve biztosítaná az exportot az iráni blokád ellenére.
A moszkvai vezetés tisztában van azzal, hogy az ellenőrizetlen információs tér komoly akadályt jelenthet tervei megvalósításában.
A Reuters nagy feltűnést keltő oknyomozó anyagban mutatta be, hogyan alakult át és gyengült meg az amerikai diplomácia Donald Trump második elnöki ciklusa alatt.
Irán legfelsőbb vezetője szigorú utasítást adott ki: az ország dúsított uránkészletét semmilyen körülmények között nem szállíthatják külföldre.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyíltan elítélte nemzetbiztonsági miniszterét.
Oroszország továbbra is kísérletezik a levegő-levegő rakétákkal felszerelt Sahed drónokkal, amelyek újabb fenyegetést jelenthetnek az ukrán légierő számára.
Riadókészültséget rendelt el a lett hadsereg, miután legalább egy azonosítatlan drónt észleltek az ország légterében.
A német kancellár az uniós vezetőknek küldött levelében azt javasolta, hogy Ukrajna "társult tagként" csatlakozzon az Európai Unióhoz, mielőtt teljes jogú taggá válna.
A rádió szerint egy számítógépes hiba okozta a téves közlést.
Oroszország nukleáris fegyvereket telepített Fehéroroszországba egy jelenleg is zajló, nagyszabású közös hadgyakorlat keretében.
Kína határozott nyomásgyakorlással reagált a fejleményekre.
A lépést még Trump szövetségesei közül is többen bírálják.
Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy az Iránnal folytatott tárgyalások a végső szakaszba léptek.
Németország exportorientált gazdasága különösen sérülékeny egy olyan világban, ahol a nagyhatalmak egyre inkább protekcionista politikát folytatnak.
Az unió azt mérlegeli, hogy egy ismert korábbi európai vezetőt küldene tárgyalni Oroszországgal az ukrajnai háború lezárása érdekében.
Az ársapka helyett valódi embargót javasolnak, amelyet másodlagos szankciókkal egészítenének ki azon országok ellen, amelyek továbbra is vásárolnak orosz kőolajat.
A vilniusi repülőtér ideiglenesen felfüggesztette a légi forgalmat, a litván parlamentben pedig megszólaltak a szirénák.