Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből, védelmi és újjáépítési célokra.
![Megszólalt Fico merénylője: azt állítja, nem szándékosan lőtt rá a szlovák államfőre](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/05/1716462935-IjPzbTRdr_lg.jpg)
Nem akarta megölni a szlovák kormányfőt, felkészült a támadásra és bocsánatot kér Robert Ficótól - közölte vallomásában a hatóságokkal a TA3 szlovák televízióban csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a férfi, aki a múlt héten többször rálőtt Robert Ficóra, és életveszélyesen megsebesítette.
A szlovák televízió a 71 éves Juraj Cintula előzetes letartóztatásba helyezésről szóló határozat alapján számolt be a merénylet után azonnal őrizetbe vett gyanúsított vallomásáról. A férfi múlt szerdán lőtt rá ötször a szlovák miniszterelnökre Nyitrabányán. A merénylő akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, ha gyilkossági kísérlet és terrorcselekmény miatt elítélik. Az elkövető azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával.
"Tisztában van vele, hogy tette teljesen elfogadhatatlan, nem lett volna szabad megsebesítenie az áldozatot. Ahelyett inkább a számára készített könyvet kellett volna átadnia neki. Őszintén bánja, amit tett, de megismétli, hogy tud lőni, és úgy célzott, hogy bizonyosan ne veszélyeztesse az áldozat életét. Arra is nagyon vigyázott, hogy senkinek az életét ne veszélyeztesse a tömegből vagy a testőrök közül" - ismertette a bíró a vasárnapi határozatban.
Fico sebesülése miatt két műtéten esett át a besztercebányai Roosevelt kórházban. A kórház vasárnap arról tájékoztatott, hogy a kormányfő már túl van az életveszélyen. A csütörtökön kiadott kórházi közlemény szerint állapota továbbra is súlyos, de stabil.
Címlapkép forrása: MTI/EPA/Jakub Gavlák
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)