Kőkemény háború dúl a budapesti kukáknál: kiderült, kik gazdagodnak meg valójában az 50 forintos palackokból

Mindez a gyakorlatban feltúrt társasházi és köztéri hulladékgyűjtőkben, a visszaváltó automatáknál kialakuló feszült, hosszú sorokban, valamint a ragacsos, cefreszagú REpontokban nyilvánul meg. Bár a rendszer működtetése alapvető környezeti és gazdasági érdekünk, hiszen célja az alumínium, a PET-palackok és az üveg körforgásos gazdaságban tartása, a fővárosban egy már meglévő szociális krízist hozott a felszínre.

A közhiedelemmel ellentétben a becsült 5-6 ezer budapesti palackgyűjtő jelentős része nem hajléktalan. Akadnak köztük mélyszegénységben élő fővárosiak, vidékről ingázók, jövedelmüket kiegészítő kisnyugdíjasok, de sok a súlyos szerhasználó és a kezeletlen pszichiátriai beteg is. Mivel a sűrűn beépített, turisták által is látogatott belvárosi kerületekben napi több tízezer forintos bevétel is összegyűjthető, valóságos iparág épült ki a palackgyűjtésre, sőt már a gyűjtést szervező és közvetítő hálózatok is megjelentek.

A jelenlegi válságot ugyanakkor nem maguk a műanyag palackok okozták. Szociális szakemberek és kerületi vezetők szerint egyfajta tökéletes vihar alakult ki: a gyengülő gazdaság, a leépített állami szociális, addiktológiai és pszichiátriai ellátórendszer, valamint az olcsó, pusztító szintetikus drogok terjedése egyszerre sújtja a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegeket. Az állam ebben a közegben tette elérhetővé a palackvisszaváltást mint könnyen hozzáférhető készpénzforrást. Így a korábban a szegregátumokban vagy az intézmények falai között rejtve maradó problémák most koncentráltan megjelentek a budapesti parkokban, aluljárókban és kapualjakban.

A helyzet rávilágít a kettős társadalmi elvárásra is. Egyrészt szolidaritást érdemelnek azok, akiknek a napi megélhetést jelenti a hulladékból kinyerhető aprópénz. Másrészt teljesen jogos a munkás- és középosztálybeli városlakók igénye a tiszta és biztonságos közterületekre. Nem várható el, hogy a zárt lakóparkokat vagy az állandó autóhasználatot megfizetni nem tudó polgárok napi szinten félelemben vagy mocsokban éljenek a saját környezetükben. A jóléti állam feladata éppen az lenne, hogy megelőzze e két csoport szembeállítását.

A probléma nem egyedülálló, számos európai ország küzdött már hasonló kihívásokkal. Németországban, Hollandiában vagy a szomszédos Szlovákiában a szemetesekre szerelt külső palacktartó gyűrűkkel, illetve speciális, kívülről hozzáférhető tárolókkal érték el, hogy a gyűjtőknek ne kelljen átkutatniuk a hulladékot. Budapesten is a fizikai infrastruktúra fejlesztése, a hulladékgyűjtők átalakítása és a több, nagy kapacitású, üzletektől független visszaváltópont létesítése jelenthetné a leggyorsabb beavatkozást.

Bár a konfliktusok miatt felmerült a készpénzes kifizetés megszüntetésének és a visszaváltható mennyiség korlátozásának ötlete is, a szakminisztérium 2026 szeptemberében ezt elvetette. A szakértők szerint a készpénzkifizetés kivezetése csupán egy másodlagos feketepiacot teremtene, ahol a bankszámlával nem rendelkező gyűjtők némi jutalékért cserébe mással váltatnák be a palackokat.

A palackválság valódi megoldása messze túlmutat a hulladékgazdálkodáson. Amíg az állam nem biztosít megfelelő szociális hálót, hozzáférhető pszichiátriai ellátást és tisztességes megélhetést biztosító munkalehetőséget, addig a mélyszegénység tünetei a közterületeken maradnak. A rendészeti fellépés – a rongálók és a nyílt utcai droghasználók kiszűrése – elengedhetetlen a lakosság nyugalmának helyreállításához, ám a jelenlegi súlyos létszámhiány mellett ez egyelőre csak nehezen megvalósítható, tüneti kezelés lehet.