Elképesztő dílerhálózatot kapcsoltak le a rendőrök: 19 embert kaptak el, többen már bilincsben vannak
A hálózatot kiépítő vállalkozó még saját alkalmazottait is bevonta üzelmeibe, ráadásul másik megyébe is terjeszkedtek.
A hálózatot kiépítő vállalkozó még saját alkalmazottait is bevonta üzelmeibe, ráadásul másik megyébe is terjeszkedtek.
A hatóságok a szombati rosszullétek ügyében már mintákat vettek, és a biztonsági kamerák felvételeit is lefoglalták.
A szombat esti, Sziget-bemelegítő DJ Oti-koncertet követően többen is arról számoltak be, hogy kábítószert csempésztek az italukba.
A játékos a vébén is szerepelt az ausztrálokkal, most nem kizárt, hogy egy darabig nem lép majd pályára.
A Blaha Lujza téren és környékén árulta rendszeresen a kristályt az a 65 éves nő, aki ellen drogkereskedelem miatt emelt vádat a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség
Tóth József szerint új „Hős utca” alakult ki a XIII. kerületben: a polgármester intézkedést követel Rákosrendező miatt
módosítás célja, hogy a Magyarországon még nem azonosított, de más európai uniós tagállamokban már megjelent dizájnerdrogok minél hamarabb tiltólistára kerüljenek.
Az amerikai erők megölték Héctor Rusthenford Guerrero Florest, a venezuelai Tren de Aragua drogkartell vezetőjét
Egyhetes országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, amelynek elsődleges célja az ittas vagy bódult állapotban lévő járművezetők kiszűrése.
Egykor tabu volt, ma már több milliárd dolláros üzlet. De vajon merre tart a kannabisz legalizációja? És miért ennyire eltérőek a szabályok Európában? Mutatjuk!
Tóth Andi, énekesnő és az X-Faktor egykori mentora tanúként állt a Fővárosi Törvényszék elé egy kábítószer-kereskedelmi büntetőperben
Az Egyesült Államokban bíróság elé álló Nicolás Maduro ügyében kulcsszerepet kap a narkoterrorizmus elleni törvény.
Már biztosan tudjuk, mikor költözik Pablo: kiderült, meddig lehet még vele Fővárosi Állatkertben találkozni és mikortól lesz a medveotthon legújabb lakója.
Az Egyesült Államok és Ecuador közös katonai műveletekbe kezdett a kábítószer-kereskedelem visszaszorítására.
Kálloy Molnár Péter 55 éves korában, rövid lefolyású betegségben hunyt el tavaly december 1-jén.
A FIFA továbbra is kitart Mexikó mellett a 2026-os világbajnokság társrendezőjeként - az erőszakhullám ellenére is.
A dílerre Kecskeméten figyeltek fel a járőrök, miután autójával kivilágítatlanul és bizonytalanul közlekedett a forgalomban.
Mexikó legkeresettebb drogbárójának likvidálása erőszakhullámot indított el az országban.
A sportolót kábítószer-kereskedelemben és tiltott szerek birtoklásában mondták ki bűnösnek.
Kábítószer-kereskedelem és egy helyszíni bántalmazás miatt ideiglenesen bezárták a III. kerületi klubot.