18 °C Budapest
Photo of a senior man in his small grocery store.

Jelentős veszteséget okoz az árstop a falusi kisboltoknak: mi lesz így a kis vidéki üzletek sorsa?

2022. február 11. 09:15

Idén széles körű kisboltfejlesztés valósul meg a kistelepüléseken, azonban szakértők az árstop bevezetését megelőzően a legkisebb kereskedelmi egységek veszteségét jósolták. Valóban a kisboltok, és ezáltal a kistelepüléseken élő vásárlók jártak rosszul az árstoppal?

Az árstop okozta veszteségek ellenére a legkisebb településeken is bizakodnak a kereskedők, akik a jelentős bérkiáramlások miatt az év végéig nagyarányú forgalomnövekedéssel számolnak - írja a Magyar Nemzet. A boltokban nem tapasztalták az árstoppal érintett alapélelmiszerek felhalmozását, így fennakadás sem volt.

Noha jelentős a veszteség, amelyet az októberi árak rögzítésével a kereskedőknek el kell viselniük, szó sincs arról, hogy megrázná a piacot a vásárlóknak kedvező inflációfékező intézkedés – mondta el Zs. Szőke Zoltán, a vidéki Magyarországon 2400 kisebb-nagyobb élelmiszerbolttal rendelkező Áfeosz–COOP Szövetség elnöke hangsúlyozta. Azt is hozzátette: a Coop-csoportnál nincs olyan vállalkozás, amelyik térdre kényszerülne, még az a mintegy ezer bolt egyike sem, amelyek a legkisebb településeken üzemelnek.

"Az árkülönbségből fakadó veszteségeket a kereskedők elviselik, amit viszont várhatóan fedezni fog az év során megnövekedő értékesítési forgalom. (...) Ezeket a terheket azonban az év során majd ki kell tudnunk gazdálkodni, a napokban érkező egyszeri állami juttatások mellett főként a jelentős bérkiáramlásból adódó többletjövedelmek következtében" - mondta Zs. Szőke Zoltán, hozzátéve, hogy a háztartásokhoz érkező pluszpénzek bizonyosan megjelennek a boltok pénztáraiban, nemcsak februárban, hanem az elkövetkező hónapokban is. 

Az árstop miatt biztos, hogy nem fogunk boltot bezárni 

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

– húzta alá, megjegyezve, hogy a jelentős értékesítési forgalomban az év végére kiegyenlítődhetnek a vállalkozói többletköltségek. Az elnök emellett üdvözölte a Szép-kártyák élelmiszerboltokban történő felhasználását is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 21. 20:59