A múlt hét elején érkezett hideg és intenzív hóesés kapcsán megsokszorozódott a szánkókra és más téli játékokra, hólapátra és csúszásmentesítőkre érkező rendelések szám az eMAG-nál.
A 2008-as hitelválság előtt szinte az összes márka kínált Magyarországon nulla százalékos autóhitelt, azonban ezek az ajánlatok azóta megritkultak. Körbenéztünk, hogy a legnépszerűbb márkák körében mely modellekre igényelhető teljesen ingyenes részletfizetés.
Nagyon elavult Magyarországon az autópark. Szeptemberi KSH adatok szerint a hazai utakon futó autók átlagos életkora 2017 közepén 14 év volt, egy múlt hétvégi közleményben pedig arra figyelemzetetett a Das WeltAuto használtautó kereskedés, hogy
Vannak ugyanakkor bíztató hírek is. 2015 és 2017 között 38 százalékkal bővült hazánkban az új autók eladása, ami nem kis részben a jelentős autólízing-kihelyezésnek köszönhető. Az új autókat érintő értékesítések 40 százalékát segítette valamilyen pénzügyi konstrukció, erről beszélt Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a Világgazdaságnak.
A 10 évvel ezelőtti hitelválság előtt szinte az számított ritkának, ha egy márka nem kínálta ingyenhitelre az autóit, már viszont ez a helyzet megváltozott. Bár néhány százalék THM-es finanszírozásból többet is találunk a piacon, 2017. októberi összeállításunkat ide kattintva olvashatod), 0 százalékos lízinget viszont csak néhány márka esetén ajánlanak.
Toyota
A Toyota szinte minden modelljére ajánl ingyenes finanszírozást Magyarországon, azonban fontos és jelentősen korlátozó megkötés, hogy azt csak 24 hónapos futamidővel és másfél millió forintra lehet igénybe venni. A lízing folyósítója ebben az esetben a Toyota Financial Services, ami gyakorlatilag a Toyota-csoport házi bankja. Az akciós ajánlat a Toyota Mayer honlapja szerint a RAV4, a C-HR, a Corolla, az Auris vagy a Yaris modellekre vonatkozik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Peugeot
A Peugeot egy modelljére, az új 308-asra igényelhető jelenleg ingyenes finanszírozás. Felhívtunk egy Peugeot-szalont, hogy az ügyfélszolgálatukon a részletekről érdeklődjünk. Ott azt mondták el, hogy az akciós finanszírozás 20 százalék önerőtől, minimum 36, legfeljebb 60 hónapos futamidővel érhető el. A maximum folyósított összg 3 millió forint lehet a modell hivatalos árlistája alapján, a legolcsóbb verzió az autóból 5 millió 270 ezer forint.
Nissan
A Nissannál az új X-trail városi terepjárót vehetjük most meg ingyenes lízingre. Feltétele a 30 százalék önrész, és választhatunk 24, 36, 48 és 60 hónapos futamidőt is. Az autó listaára 7 millió 285 ezer forintról indul.
Lázár János bejelentette, jön az új KRESZ: ekkortól változnak a közlekedési szabályok Magyarországon
Január 20-án nyilvánosságra hozzák az új KRESZ-t, az új szabályokat legkésőbb szeptemberben tervezik bevezetni.








