Különleges lehetőség bukkant fel Pápa történelmi főterén: új tulajdonost keres a város egyik legismertebb, műemlékvédelem alatt álló épülete. A hotel, az étterem és az üzletsor...
A Borostyán Camping és Strandfürdő Mezőkovácsházán augusztus 1-jétől bezárta kapuit, és a jelenlegi szezonban már nem fogad látogatókat. A döntés hátterében elsősorban műszaki problémák és a csökkenő vendégforgalom áll.
A Mezőkovácsházi Településgazdálkodási Kft. által üzemeltetett Borostyán Camping és Strandfürdő váratlanul befejezte az idei szezont. A létesítmény közösségi oldalán jelentették be, hogy augusztus elejétől már nem fogadnak vendégeket.
Stál Viktória cégvezető a lapnak elmondta: "Alapos szakmai megfontolás után magam javasoltam a bezárást és ezt Mezőkovácsháza képviselő-testülete jóváhagyta." A döntés mögött elsősorban biztonsági megfontolások állnak, mivel a fürdőben egyre több komoly műszaki hiba jelentkezett, amelyek miatt a biztonságos működtetés már nem volt garantálható. A problémákat súlyosbította a látogatók számának jelentős visszaesése is - tudósított a beol.
Az üzemeltető jelenleg szakértők bevonásával vizsgálja felül a sürgős javításra vagy felújításra szoruló részeket. A felmérés alapján készül majd el a részletes felújítási terv, amely tartalmazza a szükséges munkálatokat és azok költségvetését is. A létesítmény jövőjéről végső soron a tulajdonos, vagyis a városi képviselő-testület fog dönteni.
A bezárás a dolgozók foglalkoztatását is érinti. A határozott idejű szerződéssel rendelkező alkalmazottak továbbra is a Borostyán fürdőben dolgoznak, mivel a zárás csak a fürdőrészleget érinti. A megbízási szerződéssel foglalkoztatottakat augusztusra más munkaterületekre csoportosították át, míg az egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozók jogviszonya a szezon végeztével megszűnt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A cégvezető tájékoztatása szerint azok a vendégek, akik az idei szezonra úszóbérletet vásároltak, de azt nem tudták teljes mértékben kihasználni, időarányos visszatérítésben részesülnek. A részletekről személyesen lehet érdeklődni a vállalat irodájában.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








