24 °C Budapest

37 éves sínpárok újulnak meg a 3-as metróban

Pénzcentrum
2013. február 7. 12:02

Az M3-as metróvonalon az M2-es vonal 2004-2007 között végrehajtott rekonstrukciójához hasonlóan az elkövetkező években megkezdődhet a felújítás. A vonal legrégebbi szakasza 1976 óta üzemel, de a legújabb szakaszon is 23 éve futják köreiket a szerelvények.

A műszaki állapotok olyan mértékben leromlottak, hogy a rekonstrukcióig hátralevő, az uniós források megszerzéséhez, jóváhagyásához szükséges néhány évben már csak jelentős korlátozásokkal tudnánk biztonságosan üzemeltetni a vonalat, ezért haladéktalanul megkezdjük a leginkább elhasználódott sínszálak cseréjét, amelyek pontos helyszíneit szakértői vizsgálat alapján határoztuk meg. Ez a síncsere még nem a teljes rekonstrukció része, a munka a vonal biztonságos közlekedésének fenntartásához szükséges. A BKK és a BKV egyidejűleg már dolgozik egy olyan európai uniós nagyprojekt előkészítésén, mely az M3-as vonal járműparkjának megújítását és a vonal teljes infrastrukturális felújítását célozza, erre azonban csak a 2014-ben kezdődő hét éves uniós finanszírozási időszakban látunk lehetőséget, addig a - 2010 előtt még csak el sem kezdett - tervezési, előkészítési munkákat végezzük el.

Ellenőrzés és intézkedések

• Az M3-as metróvonal sínállapot ellenőrzésével megbízott vállalkozó vizsgálati anyagában összesen mintegy 49 kilométer sínszál cseréjét irányozta elő 2012 áprilisában. Ezen mennyiség cseréjével a járműforgalom - a tervezett rekonstrukcióig - a jelenlegi feltételek mellett üzemeltethető. Természetesen, ez csak abban az esetben igaz, ha az időközben rendszeresen végzett mérések során nem jelentkeznek újabb hibák, valamint időben megtörténnek a szintén előírt sínfej-kezelések (csiszolások) is, melyeket a BKV végez.

• A BKV Zrt. munkatársai jelenleg is folyamatos mérésekkel ellenőrzik a sínek állapotát. A hagyományos ultrahangos és örvényáramú méréseken kívül, kísérleti szakaszon egy új, mágneses anyagvizsgálati alapon nyugvó eljárást is kipróbálunk, amelynek eredményei bíztatóak. Ezzel az eljárással egy mérésen belül a sínszál teljes keresztmetszete vizsgálható, továbbá várhatóan előre jelezhetők az anyagban lévő feszültségek, így prognosztizálhatók a hibahelyek is. Az eljárás gyorsabb és egyszerűbben végezhető, mint a hagyományos technológiával végzett mérések.

• Valamennyi szakágra kiterjedően szakértői bejárásokat, ellenőrzéseket végeztünk, illetve olyan szakmai jelentések készültek és készülnek folyamatosan, amelyek alapján tervezzük a rövidtávú beavatkozásokat, illetve a rekonstrukció műszaki tartalmát is. Az egyes szakágak vonatkozásában már jóváhagyott tervvel (pl. főszellőzési rendszerterv), illetve diszpozíciós tervvel rendelkezünk.

• A külső szakértők által elkészített technológia alapján folyamatosan végezzük az elöregedett orosz járművek műszaki auditját és végrehajtjuk az ezek alapján szükséges beavatkozásokat, illetve - szintén külső tanúsítóintézet bevonásával - elkészült a járművek elektromos rendszerének felmérése, amelynek alapján intézkedési terv készült, amelyet végrehajtunk. Ez egyes, üzemeltetési kockázatot jelentő kisebb alkatrészek korszerűbbre történő cseréjét, egyes karbantartási folyamatok felülvizsgálatát jelenti a mindennapi gyakorlatban.

Új sínek beszerzése

• A BKV Zrt. 15 kilométer sínszál beszerzésére indított közbeszerzési eljárást 2012. negyedik negyedévben. Az eljárást öt - egyenként 3000 méteres - szakaszra bontotta az illetékes szakterület, annak érdekében, hogy a kisebb mennyiségre vonatkozó gyors beszerzés még 2012-ben lebonyolítható legyen. Az első, mintegy 2553 méteres tételre a szerződést megkötöttük, a beszállítás nagyrészt még 2012-ben megtörtént, a síncserék előkészítés alatt állnak. A cserék elvégzéséhez szükséges még néhány kapcsolószer alkatrész, ezek beérkezése néhány héten belül várható. A feladatot saját kapacitásából végzi el a BKV; természetesen a veszélyesebbnek ítélt hibahelyek kezelése élvez elsőbbséget.

• A szerződés további négy tételének közbeszerzési elbírálása is megtörtént, a vállalkozási szerződést várhatóan február elején kötjük meg. Terveink szerint a vállalkozó a megrendelt mennyiséget április végéig leszállítja. A sínszálak beépítését szintén saját kapacitásból végzi a BKV - ezt a mennyiséget 2013 év végéig tudjuk cserélni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

• A MÁV által értékesíthetőnek ítélt 15 600 méter sín megvásárlásával kapcsolatban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV segítségével megállapodás jött létre, munkatársaink meg is nézték a felkínált síneket, amelyek megfelelőek és beépíthetőek, 80 km/h sebességgel használtatóak. A MÁV által kb. 120 millió forintra prognosztizált vételár kedvezőnek ítélhető, de annak pontos meghatározásához külső szakértő által végzett értékbecslés is szükséges, amit - vételi szándékunk mellett - kezdeményeztünk a MÁV-nál. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő - a MÁV-tól kiépített sínek tulajdonosi jogai felett rendelkezőként - ez alapján fogja meghatározni a végleges vételárat és utána kezdődhet a sínek felhasználása .

• A használt sínek beépítését saját kapacitásból nem tudja elvégezni a BKV, ezért közbeszerzési eljárást indítunk 34 kilométernyi sínanyag beépítésére (a 15 kilométer saját kapacitású beépítésen kívül ennyi szükséges az összesen 49 kilométerhez). A műszaki diszpozíció összeállítása elkészült, a közbeszerzési kiírás rövidesen megjelenik.

Teljes infrastruktúra- és járműrekonstrukció, valamint vonalhosszabbítás európai uniós projekt keretében

Az M3-as metró felújítására, vonatainak cseréjére 2010 őszéig a korábbi fővárosi vezetés részéről érdemi előkészület nem történt, pedig a szerelvények kora ezt indokolttá tette volna. Tarlós István főpolgármester és az új városvezetés hivatalba lépését követően alig fél évvel a BKK 2011 áprilisában támogatási kérelemmel fordult a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz a metróvonal rekonstrukciójának európai uniós (KÖZOP) forrásból történő támogatása érdekében. Az NFM 2012. november 15-én meghozott döntése alapján a BKK mint Kedvezményezett, a projekt tervi előkészítésére vissza nem térítendő támogatásban részesülhet. A támogatási szerződés megkötése érdekében szükséges egyeztetések folynak.

A támogatási szerződés megkötését követően ez év tavaszán kiírjuk a közbeszerzési eljárást a rekonstrukció, valamint az északi meghosszabbítás teljes körű tervezési feladatainak elvégzésére.

A projekt fő elemei (melyek megvalósítására a 2014-2020 közötti európai uniós finanszírozási ciklusban kerülhet sor) az alábbiak:
• megújulhat a teljes infrastruktúra, ennek keretében:
o teljes hosszában megújulhat a pálya, a sínek és lekötések, a jelen időszakban beszerzés alatt lévő használt sínszálak helyére is újak kerülnek,
o orvosolhatjuk az alagutak vízszivárgási, vízelvezetési problémáit, ezzel elkerüljük a pálya romlását leginkább előidéző állapotromlást,
o fokozhatjuk a metró biztonságát, új tűzvédelmi rendszer kerül telepítésre, hatékonyabb lesz a hő- és füstelvezető rendszer,
o megtörténhet a biztosítóberendezési-, járművezérlési- és távközlő rendszer cseréje, ezáltal javul a forgalombiztonság
• szintén megújulhatnak az állomások, utasforgalmi terek, minden állomáson egységes, modern belsőépítészeti arculatot kap, megújul a világítási és utastájékoztatási rendszer,
• elvégezhetjük a meglévő mozgólépcsők felújítását, cseréjét, új mozgólépcsőket építünk be azon állomásokon, ahol jelenleg nincsenek,
• jelentős lépéseket tehetünk az esélyegyenlőségi feltételek biztosítása érdekében, ennek keretében minden felszín alatti állomást, és a vizsgálati eredményektől függően mélyállomásokat liftekkel látunk el, ahol ez műszakilag reálisan megoldható,
• megújulhat a teljes járműpark, a pontos megoldás a következő EU-finanszírozási ciklusban rendelkezésre álló forrásoktól függ
• a meglévő szakasz felújítása mellett a támogatási források rendelkezésre állása esetén megvalósíthatjuk a vonal északi meghosszabbítását a káposztásmegyeri lakótelepig, az M0 körgyűrűről megközelíthető, P+R parkolóval ellátott intermodális csomópontot alakíthatunk ki, ezáltal jelentősen javítva a IV. és XV. kerületben lakók, valamint a főváros északi agglomerációjának lakói számára a belváros elérhetőségét.

A Főváros vezetése, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV minden lehetséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az M3-as metró a felújításig is biztonságosan üzemeljen, illetve annak érdekében, hogy a teljes felújítás előkészítését elvégezzük és az uniós források rendelkezésre állása esetén a felújítás néhány éven belül ténylegesen megkezdődhessen.

A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 25. hétfő
Eufrozina, Kende
39. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM