Ömlik a víz a budapesti metróalagútban a Corvin-negyed és a Kálvin tér között - értesült a Pénzcentrum.hu.
Víz öntötte el a kék metró vonalát a Corvin-negyed és a Kálvin tér között. A Pénzcentrum.hu egyik olvasójától úgy értesült, a szerelvények az említett szakaszon lelassítanak, a vezetők felhívják az utasok figyelmét a helyzetre, valamint kérik őket, álljanak el az ajtóktól. A probléma forrása egyelőre ismeretlen, olvasónk beszámolója szerint a probléma forrása egy eltörött főnyomó cső lehet.
A Pénzcentrum.hu megkeresésére a BKV Zrt. fődiszpécsere elmondta, a víz a menetrend szerinti közlekedést egyelőre nem befolyásolja, bővebb információval ugyanakkor nem tudtak szolgálni. A BKV Zrt. sajtóosztálya megkeresésünkre elmondta, hamarosan közleményt adnak ki az eset kapcsán.
Kiderült: tűzoltó vezetékből jött a zuhany
Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke az Indexnek elmondta, az érintett szakaszon eltört egy körülbelül 500 milliméter átmérőjű, nagynyomású tűzoltó vezeték. Ez az alagút oldalán fut, nagyjából a vonat padlózatának magasságában. A tolózárakat azóta sikerült elzárni. A csőtörés oka, hogy a 3-as metró műszaki berendezéseinek nagy része katasztrofális állapotban van, ki kellene cserélni, erre az egyesület már sokszor felhívta a figyelmet, mondta Bíró Endre.
A metrónak ezen a szakaszán nemrég más műszaki probléma ütötte fel a fejét: a Corvin-negyednél a metrók síntörés miatt csak 15 km/órával közlekedtek. A BKV metrós szakszervezete szerint a 3-as vonalon lévő 70 kilométernyi sínből 50-et ki kellene cserélni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Kényszerű lépés előtt a Ryanair, megérzik az utasok is
- Bejelentés: megszűnik a Hegyi-Karabahi Köztársaság
- Kormányinfó ebédre - Megjött a nyugdíjbejelentés számokban
- Megszólalt a Honvédelmi Minisztérium a fővárosban látott Leopard ügyében
- MNB-igazgató: év végére 7-8 százalék közé lassul az infláció - előrejelzés
- Halál a vasúti átjáróban
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


