A sorsolás Donald Trump részvétele miatt erőteljes politikai színezetet kap, ami sokak szerint veszélyezteti a FIFA politikai semlegességét.
A kormány azért minősítette stratégiai ágazattá a sportot, mert felismerte pótolhatatlan szerepét, vagyis azt, hogy eszmények, kemény munka, hősök és áldozatvállalás nélkül a modern élet "eliszaposodik" - mondta Orbán Viktor a Nemzeti Sportnak adott év végi interjújában. A miniszterelnök beszélt arról is, szeretné megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez, a magyar labdarúgó-válogatott pedig világbajnoki döntőt játszik.
A kormányfőt a csütörtökön megjelent, "Vissza a csúcsra!" című interjúban először a koronavírus elleni védőoltásról kérdezték, amelyről elmondta, még nem kapta meg. "Kivárom, amíg rám kerül a sor, legelőször a kórházak intenzív osztályain dolgozókat kell megvédeni" - tette hozzá.
Hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt a sportolóknak ez az átmentés, a túlélés időszaka, amíg újraindul az élet. "Ez nincs olyan messze, talán közelebb is van, mint gondoljuk" - közölte Orbán Viktor. Azt mondta, a jelenlegi súlyos egészségügyi fenyegetés árnyékában semmilyen sportesemény nem teheti kockára az emberek egészségét, ezért a biztonságot minden más elé kell helyezni.
"Ez most korlátokat állít a sportnak, viszont a vakcina már létezik, és a védtelenség, a kiszolgáltatottság korszaka abban a pillanatban véget ér, amikor elegendő mennyiség lesz belőle, s ez most már csak néhány hét" - jelentette ki.
Hangsúlyozta, a sport a nemzetek versenyfutásának és teljesítménymérésének legjobb eszköze. "A sport arról szól, hogy na, barátom, akkor álljunk ki a gátra, és nézzük meg, ki a jobb!" - mondta Orbán Viktor, majd rámutatott arra, mivel a futball a legnépszerűbb és legelterjedtebb sportág, kiemelt a szerepe is. "A futballt Magyarországon mindig is az önbecsülés kérdésének tartottam" - közölte a kormányfő, hozzátéve, a nemzeti önbecsülés és a sport szorosan összetartozik. Úgy fogalmazott: "Nekünk, magyaroknak a virtus örök erényünk, és a szívünknek ugyanabban a sarkában lakik, mint a sport."
Orbán Viktor közölte, a "baloldal mindent ellenez, így a sportot is". "Szerintem nem normális hozzáállás sajnálni a pénzt sportpályákra vagy a gyerekek sportolására - mondta, hozzáfűzve, a magyar sport még messze van attól, hogy a pénz maga alá gyűrje. "Mi még inkább a hőskorban élünk" - jegyezte meg. A kormányfő kitért arra is, "folyamatosak a támadási kísérletek minden ellen, ami az ember természetes életfelfogásához és önazonosságához tartozik", ezek pedig beszivárognak a sportrendezvényekre szlogeneken, mezfeliratokon, kötelezően elmondandó beszédeken keresztül. "Néha úgy érzem, egy nagy világátnevelő táborban kell élnünk, és ez a sportot is beszippantja, ez sokunkat kifejezetten zavar" - mondta.
A miniszterelnök közölte, ma már az iskolai testnevelés nem egyszerűen egészségi átmozgatás, hanem valamely szakszövetség részvételével folyó, szakosított sportolás is. Kiemelte, a mindennapos testnevelésnél is büszkébb a kormány óvodai programjára, az ezerszám küldött labdákra, kapukra és mindenféle ügyességi gyakorlatokhoz szükséges eszközökre. "Ez Dárdai Pál javaslata volt, én is a Nemzeti Sportban olvastam" - mondta.
Orbán Viktor szerint minden egymásra épül: óvodai, iskolai sport, kapcsolat a versenysporttal, aztán a szükséges létesítmények, "amelyek ma már semmivel nem rosszabbak, mint a belga, a spanyol vagy éppen az osztrák kluboknál". A kormányfő sikertörténetként értékelte a tao-támogatások rendszerét, ugyanis az a többletforrások mellett élő kapcsolatot hozott létre a vállalatok és sportszervezetek között.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A miniszterelnök az államilag akkreditált akadémiák esetében szükségesnek nevezte a kormányzati minőségbiztosítást, amely jelenleg a labdarúgásra, a kézilabdára és a kosárlabdára terjed ki, de a jövőben a röplabda és a jégkorong is ide tartozhat.
Elmondta, az egyesületek még mindig létfenntartási gondokkal küszködnek, az európai középszint elérése is nagy feladat nekik. Megjegyezte, a javuláshoz a klubkultúrát kell fejleszteni, amely az egyesülethez tartozó összes embert arra sarkallja, hogy a legjobb legyen.
Orbán Viktor hangsúlyozta, lassacskán a nagy klubok és az akadémiák rendszere átfedésbe kerül egymással, ott lesznek a jó akadémiák, ahol a jó klubok vannak. A miniszterelnök közölte, sok a politikából ismert sportági vezető, ami jelenleg még indokolt, mert a sportágak rendkívül rossz állapotban voltak, hosszabb távon azonban nem szükséges, hogy így legyen.
A sportfejlesztésekről szólva elmondta, egy nagy jégsportközpont felépítése szerepel a tervek között, a kerékpárosoknak is vannak komoly terveik, öttusaközpont, nemzeti vívóprogram, Kovács Katalin akadémiája a kajak-kenuban, megújul a Hungaroring is és Moto-GP pálya is épül.
- mondta Orbán Viktor. Megjegyezte, azt is szeretné látni, hogy "olyan magasságba jussunk el futballban, ahova már kétszer is sikerült, tehát a vb-döntőbe". "Állítólag egyre tovább fogunk élni, van tehát remény. Ma még mindkettő az ésszerűségen túli dimenzióba tartozik, de nincsen sport álmok nélkül" - jelentette ki.
A személyes sportolására vonatkozó kérdésre a miniszterelnök azt mondta, "ez az év engem is megviselt, ahogyan mindenkit", de lassan visszatér: "január végén lábtenisz, aztán öregfiúk". "Az akadémián az edzők hetente játszanak egymás között. Húsvétkor már szeretnék beállni közéjük" - zárta az interjút Orbán Viktor.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








