Erre nagyon sok szurkoló várt: visszatér a pályára az NFL-legenda Tom Brady
A hétszeres Super Bowl-győztes irányító részt vesz egy 2025 márciusában Szaúd-Arábiában megrendezendő flag football tornán, mindössze pár évvel visszavonulása után.
A hétszeres Super Bowl-győztes irányító részt vesz egy 2025 márciusában Szaúd-Arábiában megrendezendő flag football tornán, mindössze pár évvel visszavonulása után.
Stan Moody, a 18 éves sznúkerjátékos lehet a sportág új reménysége Nagy-Britanniában.
A US Open 2025 hivatalosan 2025. augusztus 26‑án kezdődik, és a végső finálék, vagyis az US Open döntő 2025 férfi és női kategóriában szeptember 7‑én és 8‑án lesznek majd láthatók.
A Belga Nagydíj helyszíne egyszerre küzd biztonsági kihívásokkal és a versenynaptárban való helyének megőrzésével.
Otthon kezd az Újpest, idegenben a Fradi. A két feljutó egyaránt otthon indítja a bajnokságot, és most végre tudjuk a pontos kezdési időket is.
Dave Ryding, Nagy-Britannia legsikeresebb alpesi síversenyzője bejelentette, hogy a 2025-26-os szezon végén visszavonul.
A belügyminisztérium adatai szerint jelenleg 26 hazai iskolában érhető el a sportlövészet a diákok számára.
A vasárnap éjjel sorra kerülő Super Bowl LIX jegyárai jelentős csökkenést mutatnak a vasárnapi mérkőzés előtt.
Magyar éremesélyeseknek szurkolhatunk a kajak-kenu versenyek szombati zárónapján.
Valószínűleg kevesen tudják, hogy magyar követői is vannak a népszerű sport-shownak, a pankrációnak. A CashTag most ezt a világot mutatta be legújabb adásában.
Hetvenhét uszoda marad nyitva a téli hónapokban - erről a Magyar Úszó Szövetség beszélt.
Pár éve még öntötték bele a pénzt, mostanra már nem éri meg profi e-sportolónak lenni.
A HelloVidék annak járt utána, hol mindenhol lehet ilyet bérelni, és mennyibe kerül egyáltalán egy ilyen felszerelés.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a jégkorong Magyarországon, a rajongókon túl a játékosok száma is exponenciális növekedést mutat.
Szeretném még megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez - mondta a miniszterelnök.
Idén karácsonykor biztosan nem fogsz unatkozni.
Az utcáról indult...
Messi: Elhagyott minket, de nem távozik, mert Diego örök!
Dollármillióktól eshet el a világbajnok, a többi pilóta sem járna jobban.
Szögre akasztja a stoplist a nemzet bombázója.