Nyugdíj: itt a mentőöv magyarok tízezreinek Brüsszelből

Pénzcentrum
2013. március 4. 11:07

Alig több mint két hetet kell már csak várniuk a korhatár alatti járandóságban részesülővé lefokozott korábbi korhatár alatti nyugdíjasoknak, hogy az Európai Parlament Petíciós Bizottsága tárgyalja az érintetteket képviselő egyesületek által benyújtott panaszokat.

Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága március 20-i ülésének napirendjén szerepelnek a korábbi korhatár alatti nyugdíjasokat érintő elvonásokat kifogásoló petíciók - tájékoztatta levélben a bizottság az érintett érdekképviseleti szervezeteket. A tervek szerint 17 órától tárgyalnak a beadványokról a képviselők.

(Az azóta lezajlott tárgyalásról készült cikkünket ITT OLVASHATOD EL: Nyugdíjügy: rossz hír tízezreknek, de vallani kell a magyar kormánynak)

A bizottság ülésén a petíciót benyújtó szervezetek, így a Korengedményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete (KNOÉ), valamint a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom képviselői is részt vehetnek.

A petíció benyújtóját általában felkérik, hogy - mielőtt az Európai Bizottság ismertetné véleményét -, adja elő álláspontját. A petíciót benyújtó személyek felszólalására engedélyezett időtartam nagysága a bizottság elnökének döntésétől függ, de semmi esetre sem haladhatja meg az öt percet. Ezután a képviselők megvitatják a petíciót, majd határozat formájában megfogalmazzák válaszukat - áll a Petíciós Bizottság titkársága által az érintett szervezeteknek elküldött tájékoztató levélben.

A bizottsági eljárást a következő linken, élő internetes közvetítésen keresztül nyomon lehet majd követni: http://www.europarl.europa.eu/activities/committees/homeCom.do?language=HU&body=PETI.

Mit kifogásolnak a volt korhatár alatti nyugdíjasok?

A javarészt rendvédelmi dolgozókat, de egyéb veszélyes, egészségre ártalmas munkát végző személyeket is képviselő KNOÉ 10 pontban foglalta össze beadványában a tagjait ért negatív hatásokat:

1. A KNOÉ tagjai nagy része éppen a magyar állam intézkedései miatt, akarata ellenére kényszerült korkedvezményes nyugdíjba, sorozatos átszervezés, létszámleépítés következtében. Ilyen volt többek között a határőrség 2008. január 1-jei megszűnése, illetve 2011. január 1-jén a Vám- és Pénzügyőrség, valamint az Adó- és Ellenőrzési Hivatal egyesítése. Az átszervezések, különböző beosztások megszüntetése vagy létrehozása során korkedvezményes nyugdíjba került tagjaink kényszerhelyzetben voltak, fel sem ajánlottak számukra képzettségüknek és iskolai végzettségüknek megfelelő munkát.

2. Az egyesület szerint a törvény rendelkezései meglehetősen súlyos jogkövetkezményeket rónak az érintettekre, megfosztják őket nyugdíjuktól, mint tulajdonuktól, a biztonságtól és egyéb kedvezményektől. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 1. cikke fogalmazza meg, hogy "Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik." Az egyesület szerint jelen esetben nem lehet közérdekről beszélni, mint kimentési okról, és arról sem, hogy a szóban forgó törvény megfelel a nemzetközi jog általános alapelveinek. A törvény által megszűnik az érintett személyek nyugdíjas státusza, a helyette folyósított többféle elnevezésű juttatás pedig bármikor megvonható, csökkenthető és adóztatható. Ezzel párhuzamosan megszűnik minden nyugdíjas kedvezmény és egyéb jogosultság is.

4. Sérülnek az Egyezmény 13. cikkében foglaltak is, ugyanis az érintettek nem tudnak jogorvoslattal élni a hazai hatóság előtt. A jogorvoslat magyarországi érvényesítését a 2012. január 1-ig hatályban lévő Alkotmány, az 1949. évi XX. törvény nem teszi lehetővé, hiszen megfogalmazza a 70/E. § 3) bekezdésében, hogy "Az ellátáshoz való jog a nyugellátás tekintetében az általános öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, a nyugellátás törvényi feltételeinek megfelelő személyre terjed ki. Törvény az e korhatárt be nem töltött személynek is nyugellátást állapíthat meg. Az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető."

5. Sérül az Egyezmény 7. cikke is, mely a törvényi rendelkezés nélküli büntetés kiszabásának tilalmát fogalmazza meg. A törvény olyan büntetést szab ki azokkal szemben, akik a törvény hatálya alá tartoznak, mely a magyar büntető anyagi jog szerinti mellékbüntetésnek számítanak. Ilyen a rendfokozat használat, az egyenruha viselési jog, az orvosi ellátáshoz való jog, és minden a nyugdíjas státusszal együtt járó kedvezmény megvonása. Ezekről a törvény ugyanis semmilyen rendelkezést nem tartalmaz.

6. Sérül az Egyezmény 14. cikkében megfogalmazott diszkrimináció tilalma is ugyanis a törvény nem vonatkozik az 57 és a 62 év közötti rendvédelmi és katona nyugdíjasokra, ugyanis a jogalkotó ezt a réteget kiemelte a törvény hatálya alól.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

7. Az érintett réteg nem folytathat kiegészítői vállalkozói tevékenységet, így elveszítette a járulékkedvezményét is. A korhatár alatti járandóságban részesülők csak fő tevékenységű vállalkozóként működhetnek tovább. Ez elviselhetetlen többlet terhet jelent, és az érintett vállalkozókat és vállalkozásokat anyagi krízishelyzetbe vagy csődhelyzetbe taszítja.

8. Az egyesület szerint erősen aggályos, hogy a törvény szerint a járadék szüneteltetési okának megállapítása céljából a nyugdíjmegállapító szerv a szolgálati járandóság megállapítására irányuló eljárása során elektronikus úton továbbítja a jogosult természetes személyazonosító adatait a bűnügyi nyilvántartó szervnek. A bűnügyi nyilvántartó szerv a személyazonosító adatokat összeveti a bűntettesek nyilvántartásában kezelt adatokkal. Ha az összevetés alapján a bűnügyi nyilvántartó szerv azt állapítja meg, hogy bármelyikük bűncselekményt követett el, és az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült, e tényt, a bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetésének idejét, valamint a személyazonosító adatokat továbbítja a meghatározott szervnek. A törvény e pontja alapján egyfajta fokozott bűnügyi felügyelet alá kerülnek a szolgálati nyugdíjasok, ami az egyesület megítélése szerint sérti a szabadságjogokat.

9. Az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság a KNOÉ tagjainak írt levelében megerősítette, hogy jogszabályi rendelkezés hiányában a korábban közös megegyezéssel, fél nyugdíjjal távozottak szolgálati nyugdíját/szolgálati járandóságát 50. életévük betöltésekor nem fogja kiegészíteni teljes nyugdíjjá/szolgálati járandósággá a vonatkozó törvénymódosítás értelmében. Ez lényegében azt jelenti, hogy újabb anyagi vonatkozású érdeksérelmet okoz az állam a szolgálati nyugdíj/járandóság kiegészítésének elmaradásával, hiszen az e körbe tartozókat 50 százalékos büntetőadóval sújtja. Az érintettek a rájuk irányadó nyugdíjkorhatár (akár 65 év) eléréséig nem számíthatnak az ellátás összegének növelésére.

10. A törvény értelmében a szolgálati járadék a mindenkori személyi jövedelemadóval csökkentett nyugdíj összege. Az adózó állampolgárokat Magyarországon gyermekek után járó adókedvezmény illeti meg. Ez sem vonatkozik a szolgálati nyugdíjasokra, ugyanis a kedvezményre jogosító igazolást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csak 2013. június 30. után adja ki. Egészen pontosan ez azt jelenti, hogy a gyerekkedvezményre jogosultak, a kedvezményt másfél évig nem tudják igénybe venni.

Mikor dönt végre az Alkotmánybíróság? Több mint egy éve gyűlnek a beadványok a taláros testületnél
Több korábbi korhatár alatti nyugdíjas is alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amelyben a korhatár előtti öregségi ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvény egyes rendelkezéseinek a megsemmisítését kérik.

Az Alkotmánybíróság február 26-ai ülésén már tárgyalt egy alkotmányjogi panaszt, amelyet vélhetően egy ex országgyűlési képviselő nyújtott be 2012. február 15-én, aki a korábban hatályos szabályok szerint korhatár alatti nyugdíjat kapott. Indítványában a törvénynek azon rendelkezéseit sérelmezi, amelyek szerint a korábban korhatár alatti öregségi nyugdíjban részesülő országgyűlési képviselők korhatár előtti ellátását csökkenteni kell a személyi jövedelemadóval. Az országgyűlési képviselőkhöz hasonlóan a volt szolgálati nyugdíjasokat is bünteti a törvény, nekik is adózniuk kell a szolgálati ellátásból.

Az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint is ellentétesek a jogállamiság elvével, a személyes adatok védelméhez fűződő joggal, valamint a szociális biztonsághoz való joggal a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvény egyes rendelkezései. Szabó Máté csaknem 30 magánszemély, valamint két társadalmi szervezet - egyikük a KNOÉ - beadványát figyelembe véve kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a törvény Alaptörvénnyel való összhangjának utólagos vizsgálatát.

Az ombudsman szerint a jogállamiságra visszavezethető követelményt sértenek a törvény azon rendelkezései is, melyek az egyes korhatár alatti nyugdíjak helyébe lépő ellátások (országgyűlési képviselők korhatár előtti ellátása, szolgálati járandóság) nominális összegét közteherrel, így elvonással terhelik.
Álláspontja szerint önkényes az is, hogy a törvény meghatározott bűncselekmények automatikus "mellékbüntetésszerű" jogkövetkezményeként határozza meg a szolgálati járandóság folyósításának szüneteltetését.

Az Alaptörvényből következik, hogy az állam nem használhatja önkényesen a büntetőjogi eszközrendszert, ezért Szabó Máté ennek a rendelkezésnek a megsemmisítését indítványozta. A törvény értelmében megszüntetik a nyugellátás folyósítását, ha a jogosult hétköznapi kifejezéssel élve "feketén dolgozik". Az ombudsman szerint a törvény két, össze nem függő kérdéskört köt össze: a jogosult nyugellátásszerű ellátásának vagy járandóságának folyósítását, illetve az ilyen feketemunka jövedelmeként be nem vallott adózási kötelezettség elmulasztását. Ezért ez a rendelkezés szintén sérti a jogállamiság követelményét.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm