Címke: határőrség (20 cikk)

Pénzcentrum | 2013. március 20. 19:39

Nyugdíjügy: rossz hír tízezreknek, de vallani kell a magyar kormánynak

Egyelőre üres kézzel kellett távozniuk Brüsszelből a korhatár alatti nyugdíjasokat képviselő szervezetek vezetőinek, az Európai Parlament Petíciós Bizottságának ülésén ugyanis kiderült: az Európai Bizottság nem kíván szerződésszegési eljárást indítani Magyarország ellen. A csatát ugyan elveszítették az érintettek, a háborút azonban még nem. A Petíciós Bizottság nyitva hagyta a petíciót, és hivatalos állásfoglalást kér a magyar kormánytól.

Pénzcentrum | 2013. március 4. 11:07

Nyugdíj: itt a mentőöv magyarok tízezreinek Brüsszelből

Alig több mint két hetet kell már csak várniuk a korhatár alatti járandóságban részesülővé lefokozott korábbi korhatár alatti nyugdíjasoknak, hogy az Európai Parlament Petíciós Bizottsága tárgyalja az érintetteket képviselő egyesületek által benyújtott panaszokat.

Pénzcentrum | 2012. október 10. 11:46

Nyugdíjügy: mentőöv több tízezer magyarnak?

Az Európai Parlament is tárgyalhatja a korábbi korhatár alatti nyugdíjasok, jelenleg járandóságban részesülők, köztük a volt szolgálati nyugdíjasok ügyét. A Korengedményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete (KNOÉ) petíciót nyújtott be a brüsszeli testületnek a tagjait ért jogsérelem miatt - értesült a Pénzcentrum.hu.

Pénzcentrum | 2011. december 1. 05:23

Tízmilliárdokat bukhat az állam a nyugdíj-átalakítás miatt

A luxembourgi székhelyű Európai Bírósághoz és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul várhatóan még decemberben megközelítően 10-15 ezer, jelenleg még szolgálati nyugdíjas, akiknek január elsejétől megszűnik a nyugdíjas státuszuk, a járandóságukat pedig adóval sújtotta az Országgyűlés kormánypárti többsége. Meggyőződésük szerint a hétfőn elfogadott jogszabály több ponton is sérti a nemzetközi egyezményeket. Magyarországon nincs lehetőség jogorvoslatra.

Pénzcentrum | 2010. október 18. 18:32

Forró, tüzes masszázs - egyenesen Kínából

Több mint 3000 darab hamis masszázseszközt foglaltak le az amerikai hatóságok egy vámellenőrzés során. A Kínából érkező elektromos készülékek hamis biztonsági címkézéssel voltak ellátva.

Pénzcentrum | 2010. május 26. 08:17

2011-ben startolna az összevont APEH-VPOP

Jövő év január elsején kezdené el hivatalosan működését az összevont APEH-VPOP, a csúcsszervezet munkáját öt elnökhelyettes segíti majd - írta szerdai számában a Népszava.

Pénzcentrum | 2009. október 9. 14:02

Már a mobiltöltőket is hamisítják!

Több mint 60 ezer darab hamis mobiltelefon töltőt foglaltak le az amerikai hatóságok Savannah kikötőjében. A hamisítványokon ismert mobilgyártók márkajelzései szerepelnek.

Pénzcentrum | 2009. szeptember 24. 09:17

Tömeges elbocsátás a rendőrségnél

Az országos rendőrfőkapitány kezdeményezésére több főkapitányságnak is csoportos létszámleépítésről kell döntenie -írja a MaGyar Nemzet. Bencze József országos rendőr-főkapitány szeptember 18-án hagyta jóvá a leépítésekről szóló előterjesztést.

Pénzcentrum | 2009. szeptember 16. 15:32

24 ezer pár zokni, és mind hamis!

Több mint 24 ezer pár hamis márkajelzéssel ellátott zoknit foglaltak le a CBP munkatársai Savannah-ban. A zoknikon az NFL-ben szereplő Colts csapatának neve és logója szerepel - írja a hamisitasellen.hu.

Pénzcentrum | 2009. szeptember 1. 11:32

Kegyeletsértés: Hamis Michael Jackson ereklyék

Hamis övcsatokat foglaltak le a kaliforniai Los Angeles - Long Beach kikötőben a CBP munkatársai. A hamisítványokon jogvédett Michael Jackson képek és feliratok szerepelnek - írja a hamisitasellen.hu.

Pénzcentrum | 2009. augusztus 28. 11:32

Hamis iPhone: több tízezer is lehet

Belső vizsgálatot indított az ausztrál vámhatóság, miután nyilvánosságra került, hogy a szervezet egyik tisztje több ezer hamis Apple iPhone készülék illegális importjában és értékesítésében működhetett közre.

Pénzcentrum | 2009. augusztus 19. 20:00

Kínai Pókember: hamis a klumpa

Több ezer pár hamis Pókember logóval ellátott gyermek klumpát foglaltak le a Los Angeles - Long Beach kikötőkomplexum munkatársai - írja a hamisitasellen.hu

Pénzcentrum | 2009. augusztus 17. 11:32

Brutális: 4 millió dollár értékű hamisítványt fogtak

A CBP sajtóközleménye szerint nagy mennyiségű hamis ruházati terméket foglaltak le a szervezet munkatársai Los Angeles - Long Beach kikötőjében. A Kínából érkezett hamisítványok becsült kereskedelmi értéke 3,9 millió dollár.

Pénzcentrum | 2009. április 14. 16:00

Hátfájást okozhat a hamis Nike cipő

Közel 1 millió font értékben foglaltak le hamis Nike sportcipőket a brit határőrök. A több mint 9 ezer pár hamis lábbeli Kínából érkezett az angliai Suffolkba.

Pénzcentrum | 2008. augusztus 4. 10:04

Terrortámadás napokkal az olimpia előtt Kínában - 16 halott

Négy nappal a pekingi olimpiai játékok kezdete előtt súlyos, a rendőrség szerint feltehetően terrortámadás következett be a nyugati országrészben található Kashgarban, amelyben 16-an haltak meg. Mindez erősíti azok aggodalmát, akik szerint az olimpia megrendezése a levegőminőség mellett a terrortámadások miatt sem lesz zökkenőmentes.