Van ahol már nyertek a devizahitelesek

MTI
2013. július 4. 12:02

A devizahitelesek javára döntött csütörtökön a zágrábi kereskedelmi bíróság első fokon abban a perben, amelyet egy fogyasztóvédelmi szövetség indított nyolc bank ellen a svájci frankban felvett hitelek jelentős drágulása miatt - adta hírül a zágrábi média.

Ez az első devizahiteles per Horvátországban. A perbe fogott bankok - a Bank Austriához tartozó Zagrebacka Banka, a Raiffeisen, az Erste Bank, a Hypo Alpe-Adria, a Volksbank (december óta Sperbank), az Intesa Sanpaolóhoz tartozó Privredna Banka Zagreb, a Societe Generalhoz tartozó Splitska Banka és az OTP - a tárgyalás során visszautasították a vádakat.

Ma 2-től kezdődik a magyar per is, amit az OTP egyik ügyfele indított. Az ítélet akár a szerződés semmisségét is kimondhatja. Persze mi élőben követjük majd az eseményeket, így érdemes 2 óra felé visszanézni.

A bíróság az ítélet indoklásában a többi között megállapította, hogy a bankok egyoldalúan, a hitelesek kárára módosították a kamatokat. Elrendelte, hogy a pénzintézeteknek fix kamatozás mellett, a szerződés napján érvényes árfolyamon kunára kell átszámítaniuk a hitel tőkeösszegét.

A 4,3 millió lakosú Horvátországban mintegy százezer frankhitelest tartanak számon, kétharmaduk lakáshiteles.

Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedne, a hiteleseknek egyéni eljárásban kell kérniük a bankoktól azt a pénzt, amennyivel túlfizették a már törlesztett részleteket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2023. október 3. 00:36
Az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Ez többek között annak köszön...
Kiszámoló  |  2023. október 2. 14:47
Most olvastam egy cikket egy fagylaltgyártó vállalkozásról, amelyik beleesett abba a hibába, amibe s...
MNB Intézet  |  2023. október 2. 13:38
Digital ecosystems are often concentrated around specific geographic areas where they form a bubble...
Bankmonitor  |  2023. október 2. 08:51
Mi lehet jobb az ingyenesnél? Semmi, vághatnánk rá egyből, az élet azonban néha bonyolultabb. A jogs...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. október 3. kedd
Helga
40. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM