Idén májusban történelmi csúcsra, 61,1 milliárd euróra emelkedett a Magyar Nemzeti Bank devizatartaléka.
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság (EB) a devizahitel-nyújtás korlátozása miatt - tudatta honlapján szerdán a bizottság.
Az eljárás megindításának tényén felül nem tettek közzé részleteket a honlapon.
Az MTI úgy tudja, hogy az EB úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldött Magyarországra, mert úgy ítéli meg, hogy sérti a tőke szabad áramlásának uniós elvét az a 2011 júliusában született kormányrendelet, amely azt írja elő, hogy csak az kaphat devizahitelt, akinek a kérdéses devizában akkora bruttó havi jövedelme van, amely forintra átszámítva meghaladja a minimálbér tizenötszörösét.
A unió egyik legfontosabb elve a tőke szabad áramlása, ami azt jelenti, hogy a szervezet határain belül devizanemtől függetlenül bárki szabadon befektethet, kölcsönadhat és gazdasági tevékenységet folytathat. A bizottság ennek az alapelvnek a megsértését látja abban, hogy a devizahitelezés elharapózásával itthon korlátozták ezen hitelek felvételét. Persze ez csak későn történt meg, amikor már százezrek vettek fel ilyen hiteleket. Ráadásul olyan időszakban történt a korlátozás, amikor magas árfolyamok miatt akár még meg is érhette volna ilyen hiteleket felvenni.
Az eljárás megindításának puszta tényét, a részletek ismertetése nélkül a bizottság a honlapján is közzétette.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. július 22. 16:50
Media1
2026. július 16. 18:28
Bankmonitor | 2026. július 23. 12:51
A személyi kölcsön az egyik legrugalmasabb hitelkonstrukció, részben ezért is robog a személyi kölcs...
MEDIA1 | 2026. július 23. 11:33
A Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) nagyon meglepte, hogy a több mint 2.500 tagot számlá...
Holdblog | 2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts | 2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. július 23. 13:02

Pénzcentrum | 2026. július 23. 12:56

Agrárszektor | 2026. július 23. 12:32




