Erre ügyelj most, ha még friss a jogsid: ezt gyakran rutinos sofőrök is benézik

2020. május 22. 20:32

Az autóforgalom a koronavírus idején jóval mérsékeltebb, ráadásul az évszakra jellemző kedvező időjárási viszonyok különösen előnyösek azoknak, akik mostanában szereztek jogosítványt. Mutatjuk a leghasznosabb tippeket, hogy friss jogosítvánnyal is biztonságosan, másokra figyelve fedezhessük fel a világot.

A jogosítvány megszerzése minden fiatal életében mérföldkő. A legtöbben ilyenkor még nem rendelkeznek saját autóval, de a szabadság ígérete, az autózás varázsa, a világ felfedezésének lehetősége szinte semmihez sem hasonlító érzés. A törvényhozók is voltak egykor fiatalok, és talán ezért is gondolták úgy, hogy a járművezető a vezetési jogosultság megszerzésének napjától számított két évig kezdő vezetőnek számít.

A "próbajogosítványt" a hivatalos indokolás szerint azért találták ki, hogy a kevés vezetési gyakorlattal rendelkezőket rábírják a biztonságos és felelősségteljes közlekedésre, a szabályok megtartására, emellett néhány korlátozás is vonatkozik a kezdőkre, például nem vontathatnak pótkocsit.

A Magyar Gumiabroncs Szövetség néhány pontban összeszedtük, hogy mire kell figyelni frissen megszerzett jogosítvánnyal a zsebben, volánnal a kézben:

Keressünk magunknak megfelelő útitársat!

Legyen egy tapasztalt utas az autóban az első utakon! Fontos, hogy a bizalom kölcsönös legyen; a "felnőtt" utas ne akarjon mindenbe beleszólni, inkább egy olyan jóindulatú, gyakorlott sofőrre van szükség ilyenkor, aki egy bonyolult útkereszteződés előtt tippeket ad, kerülve a bántó, kioktató stílust: "én ilyenkor azt szoktam csinálni, hogy...".

Jó lehetőség a gyakorlásra a várható leggyakoribb útvonalon végig menni, ismerkedni a jobbkéz-szabállyal, felvenni a forgalom ritmusát. Amennyiben gyerekünk a kötelezően előírt 17. életév betöltését követően azonnal szerzi meg jogosítványát, érdemes legalább egy fél évig kizárólag szülői kísérettel vezetni engedni. Az esetleges hiányosságok így közösen pótolhatóak, javíthatóak, a megfelelő rutin szerzése is garantált, és a kezdeti száguldozás is mérsékelhető.

Fontos tudatosítani a kezdő sofőrben, hogy a vezetőülésbe ülve többé nem kizárólag önmagáért, hanem a közlekedésben résztvevő embertársaiért is felelősséggel tartozik: egy esetleges baleset a saját vagy mások életébe, testi épségébe is kerülhet, aminek komoly büntetőjogi-, és anyagi következményei lehetnek.

Gyakoroljunk tanpályán!

Érdemes venni még néhány tanórát a jogosítvány megszerzése után is; a kötelező 30 óra alatt lehet, hogy egyszer sem tudtunk vizes aszfalton vagy extrém síkos - pl. jeges pályán - gyakorolni. A hárombetűs elektronikus segédletek - ABS, ESP és társai - elég sok hibát képesek korrigálni, de mi van, ha olyan autót kell vezetnünk, amibe ezek nincsenek beépítve?

Mi történik, ha a járókeretes bácsi féktávolságon belül lép a zebrára, vagy, hogy a méltán népszerű példáknál maradjunk: kigurul a labda az útra, a gyerek meg utána...Hogyan reagál az autó a padlófékre, mit tehetünk, ha a biciklis a zebrán nem tolja a kerékpárt, hanem átsuhan, és még lehetne sorolni. 20 év múlva, ha majd mindenki önvezető autóval közlekedik, kizárva az emberi hibákat, minderre felkészülni talán már felesleges lesz. De addig érdemes mindezt előre megtapasztalni, a tanpályán, oktatóval vagy egy rutinos öreg rókával.

Az országban az elmúlt években sokfelé épült gyakorlásra is alkalmas tanpálya, ezeket változatos árakon és feltételekkel lehet igénybe venni. Van, ahol nem engedik meg a saját gépkocsi használatát, van, ahol viszont ragaszkodnak ehhez. Tekintsünk úgy a tanpályán, ideális esetben hivatásos oktatóval eltöltött órákra, mint egy befektetésre, ami egész hátralévő életünket befolyásolja. Aki már régóta vezet, az tudja: a kezdet kezdetén rögzülő, sokszor helytelen mozdulatokat később szinte lehetetlen korrigálni.

Indulás előtt

Akár friss a jogosítványunk, akár sok ezer kilométer van mögöttünk a volán mögött, az indulás előtti alapvető teendők elvégzése kulcsfontosságú biztonságunk érdekében. Bizonyára emlékszünk még az első lépésekre: motorolaj-, hűtővíz-, ablakmosófolyadék-, és üzemanyag szintjének ellenőrzése; visszapillantó tükrök és a vezetőülés beállítása.

Az abroncsok megfelelő állapotának vizsgálata - évszaknak megfelelő mintázat, nyomás, pótkerék megléte -, legalább ennyire fontos. Ha nem kölcsön autót használunk, barátkozzunk meg a gondolattal, hogy az abroncsok karbantartása az egyik legjobb befektetés, amivel életünk során találkozni fogunk. A megfelelően gondozott abroncsok nem csak a balesetveszélyt csökkentik, de az autózás örömét is teljessé teszik.

Tankolásnál az abroncsot is ellenőrizzük!

A látszólag rendben lévő abroncsok nyomását is ellenőrizni kell, havonta legalább egyszer, mondjuk a lakóhelyünkhöz legközelebb eső benzinkúton. Az optimális persze az lenne, ha a teljesen hideg abroncsokban lévő nyomást tudnánk ellenőrizni, például még reggel, otthon, ugyanis az így mért szám a valós. A kívánt érték az, amit az autó kézikönyvében, vagy jellemzően a vezető felőli első ajtó környékére ragasztott matricán tesz közzé a gyártó.

A kis táblázatban eltérő értéket adnak meg egy-két utasra számítva, jól felpakolt kocsira, dízel- illetve benzinmotorra. (Ha a nyomást meleg gumiabroncson ellenőrizzük, a gyártó által előírt számokhoz 0,3 bar-t hozzá kell adni.) Ne feledkezzünk el a pótkerékről sem! A legtöbben elfelejtik a csomagtartó mélyére elásott pótkerékben ellenőrizni a nyomást, ebben az esetben egy esetleges kerékcserénél kínos meglepetés érhet bennünket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mennyire lehet kopott?

A hatósági előírások szerint a gumi futófelületének minimálisan 1,6 milliméternek kell lennie, ennél kopottabbal közlekedni szabálytalan és életveszélyes. Szakértők szerint azonban az igazán biztonságos érték téli abroncs esetében a minimum 3 milliméter, nyárinál pedig a 4 milliméter.

Miért fontos a megfelelő nyomás?

Az alacsonyabb, nem megfelelő gumiabroncsnyomás miatt romlik a tapadás, így egyrészt hamarabb kopnak el a gumiabroncsok, másrészt pedig megnövekszik a hajtóanyag-fogyasztás, és ami a legfontosabb, hogy az autó irányíthatósága/stabilitása is jelentősen lecsökken.

Az egyenetlen kopás csökkenti a gumiabroncsok élettartamát, ezért érdemes időről-időre ránézni a futófelületre. Ha az abroncs futófelületének két szélén jelentkezik a kopás, a gumi "vállas", akkor alacsony a nyomás. Ilyenkor az abroncs jobban kopik, túlságosan felmelegszik, és az autó a nagyobb gördülési-ellenállás miatt többet fogyaszt. Ha "nem számottevő mértékben", mondjuk csak 0,5 barral kisebb a kerekekben lévő nyomás az előírtnál - amit ránézésre nem lehet megállapítani -, a gumiabroncs élettartama rövidebb lesz az elvárhatónál.

Szakemberek szerint 10%-kal alacsonyabb nyomás mintegy 10%-kal csökkentheti a futásteljesítményt. Amennyiben még kisebb a nyomás, arra is számíthatunk, hogy a fogyasztás akár drasztikus mértékben is megnő, a tapadás viszont csökken. Ha olyan abroncsokkal közlekedünk, amelyekben mindössze 0,5 bar nyomás van, a fentieken túl az abroncsokat véglegesen tönkretesszük.

Ha túl nagy a gumiabroncsban lévő nyomás

Ilyenkor a futófelület közepe lesz kitéve aránytalanul nagy terhelésének. Igaz ugyan, hogy a nagyobb nyomás akár mérhető fogyasztáscsökkenést is eredményezhet, de semmi sincs ingyen: ilyenkor a gumiabroncs élettartama éppúgy csökken, mint az autó stabilitása és tapadása, és a futómű is gyorsabban kopik, mint ideális nyomás esetén.

Ha a futófelületen mélyedéseket és domborulatokat látunk

Ebben az esetben valószínűleg nem elég a nyomáspróba: szerelő tudja megállapítani, hogy a kerekek kiegyensúlyozatlansága vagy a felfüggesztés, a lengéscsillapítók, esetleg a kormányrendszer kopott alkatrészei okozzák-e a bajt. Az átlós kopás helytelen centrírozásra éppúgy utalhat, mint alacsony nyomásra.

A kerekek össze- és széttartásának beállítása, valamint a futómű hangolása egyébként is hasznos: nemcsak a féloldalas, illetve az egy-egy foltban történő kopást lehet vele elkerülni, de a gyári értékekre beállítva a legkisebb az abroncsok kopása, ugyanakkor a legjobb a tapadás, és végső soron a legbiztonságosabb a vezetés.

Ne becsüljük alá az éjszakai vezetés nehézségét!

Rugalmasnak és mobilnak lenni hihetetlenül jó érzés. Különösen a fiatalok élvezik az újonnan felfedezett szabadságot, és a frissen szerzett jogosítványt arra is használják, hogy szórakozni mennek. A sötétben történő vezetés rutin hiányában különösen fárasztó lehet.

Az alkohol abszolút tabu; ez a próbajogosítványosok esetében még azon országokban is tiltott, ahol egyébként megengedett a mérsékelt alkoholfogyasztás a vezetés előtt. Nem érdemes játszani: ittasan vezetni balesetveszélyes, és egy rendőri ellenőrzés egyenes következménye, hogy a kétéves próba terminus újabb két évvel meghosszabbodik.

A nagy távolságok megtétele kemény munka

Az autópályán egyszerre megtett többszáz kilométer monoton munkát, folyamatos koncentrációt és szélsőséges esetben mikroalvásokat eredményezhet. Ilyenkor jöhet jól egy szórakoztató útitárs, aki szükség esetén a volánt is át tudja venni. Nem egy féléves próbajogosítvánnyal kell bebizonyítani, hogy egyedül is le tudunk vezetni az Adriára, még akkor sem, ha az óránként közbeiktatott torna, kis levegőzés, kávészünet ideiglenesen mérsékeli is a fáradtságérzetet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem