Tényleg bukhatja a jogosítványát rengeteg magyar? Komoly problémára derült fény, sokak okmánya lehet érintett
Több ezer esetben sérülhettek az összeférhetetlenségi szabályok a jogosítványszerzéshez szükséges gyakorlati vizsgákon.
Több ezer esetben sérülhettek az összeférhetetlenségi szabályok a jogosítványszerzéshez szükséges gyakorlati vizsgákon.
Egyre több csalási kísérletet lepleznek le a KRESZ-vizsgákon: rejtett kameráktól a fizetett dublőrökig sokféle trükkel próbálnak átjutni a vizsgázók.
Eljárást indítottak egy autósiskola tulajdonos-oktatójával szemben, aki az oktatás mellett vezetők vizsgáztatásával is foglalkozik.
Az állam által ígért ingyenes jogosítványszerzési lehetőség a középiskolások számára egyelőre csak részben valósult meg.
Az új szabályok az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételüket követő 20. napon lépnek hatályba.
Elfogadták a vezetői engedélyek uniós szabályainak frissítését, amely új vizsgakövetelményeket, érvényességi időt és kezdő vezetőkre vonatkozó szigorúbb előírásokat tartalmaz.
Már a jogosítvány is luxus? Megnéztük, mennyibe kerül a volán mögé ülni Magyarországon – az árak sokkolók!
Az egyik legvitatottabb kérdés az idősebb gépjárművezetők helyzetének újraszabályozása volt.
A 2025. 41. heti összefoglalónkban a legfontosabb magyar gazdasági és társadalmi témákat gyűjtöttük össze.
Mutatjuk a legolvasottabb, legjobb cikkeinket, ha lemaradtál volna valamelyikről a 40. héten a Pénzcentrumon.
Bodrogi Gyula 91 évesen is gyakorta vezet, de tisztában van a korlátaival: legutóbbi fellépésére például taxival ment, mert nem akart bajlódni a parkolással.
A 2025. 39. heti összefoglalónkban a legfontosabb magyar gazdasági és társadalmi témákat gyűjtöttük össze.
Az eltiltás alatt volán mögé ülni ma már komoly következményekkel jár Magyarországon, 2021 óta konkrétan bűncselekménynek számít.
A sofőr vita nélkül elismerte, hogy ittas - és ezt alá is támasztotta, mikor kiszállt a kocsijából.
Rendőrségi statisztikák szerint az idősek által okozott balesetek száma gyorsabban nő, mint a fiatal sofőrök által elkövetettek.
Az Országos Taxis Szövetség elnöke, Metál Zoltán éles kritikával illette a budapesti taxis szektorban zajló visszaéléseket
Július 1-től megszűnt az ingyenes online jogosítvány-hosszabbítás lehetősége, így mostantól az elektronikus ügyintézés során is meg kell fizetni a 6900 forintos hatósági díjat.
Ha valakinek nem sikerül a vizsga, civil autósiskolában, saját költségen folytathatja a képzést.
Mennyibe kerül a jogosítvány megszerzése, mennyi az első jogosítvány ára 2025-ben? Melyek a jogosítvány szerzés lépései, milyen jogosítvány költségekkel számoljunk?
A parlament várhatóan jövő év elején tárgyalja a KRESZ tervezett módosításait.