Miközben a részben vagy tisztán elektromos autók előretörtek, a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autók iránti kereslet csökken.
Szép lassan visszaoldalaznak a britek az EU-ba? Fontos Brexit-passzust dobhatnak sutba hamarosan
Megállapodástervezetet dolgozott ki az Egyesült Királyság és az Európai Unió, amely megszüntetné a Brexit után bevezetett ellenőrzéseket az élelmiszeripari és mezőgazdasági exportra vonatkozóan. Az uniós tagállamoknak már megküldött, kétszáz oldalas egészségügyi és növényegészségügyi (SPS) egyezmény a két fél viszonyának eddigi legjelentősebb újratervezését jelenti. A dokumentum mellett a kibocsátáskereskedelmi rendszerek összekapcsolásáról, valamint a fiatalok utazását és munkavállalását segítő programról szóló szövegtervezeteket is szétküldték az október végi EU–brit csúcstalálkozó előtt - írta a BBC.
A brit kormány számításai szerint az élelmiszeripari megállapodás évente 5,1 milliárd fontnyi gazdasági hasznot hozhat az országnak azáltal, hogy felszámolja az egységes piac elhagyása után kialakult bürokratikus akadályokat. Az egyezmény révén újraindulhat a friss kolbászok, a húspogácsák, a brit vizekből származó kagylók és a vetőburgonya uniós exportja. Emellett eltörölnék a 200 fontos állategészségügyi exportbizonyítványokat és a 25 fontos növényegészségügyi bizonyítványokat, valamint számos kikötői és ellenőrzési díjat, a brit kisállatok pedig újra kaphatnának uniós útlevelet.
A könnyítésekért cserébe London vállalja az úgynevezett dinamikus jogharmonizációt, vagyis azt, hogy folyamatosan átveszi és alkalmazza a növényekre, állatokra és élelmiszerekre vonatkozó uniós szabványokat. Bár a szabályok többsége eddig is megegyezett, a növények génszerkesztése terén az angol előírások eltértek az uniósoktól, ám ebben a kérdésben a felek már megállapodtak egy átmeneti megoldásról. Az új uniós szabályok átvételéhez szükséges jogi hátteret egy külön törvénytervezet biztosítja majd, amely a kibocsátáskereskedelmi rendszerek összehangolását is lehetővé teszi, így a brit exportőrök mentesülnek az EU új karbonvámja (CBAM) alól.
A megállapodás elemeiről már Sir Keir Starmer miniszterelnöksége alatt is tárgyaltak, ám a munkáspárti vezető júliusi leváltása után hivatalba lépő Andy Burnham alatt jelentősen megváltozott London hozzáállása. Míg elődje kizárta a visszatérést, Burnham úgy nyilatkozott, hogy még a saját életében szeretné újra az EU tagjaként látni az országot. Az ITV-nek adott interjújában ugyanakkor leszögezte, hogy a 2016-os népszavazás óta változott ugyan a közhangulat, de a kérdésben a választóknak kell diktálniuk a tempót, a személyek szabad áramlásának visszaállítását pedig nem kezdeményezte.
A tervezet különösen fontos Észak-Írország számára, mivel radikálisan mérsékli az Ír-tengeren húzódó vámhatár hatásait. Mivel a régió a Brexit után is az EU egységes árupiacának része maradt, az Egyesült Királyság többi részéből érkező élelmiszereket jelenleg adminisztratív és fizikai ellenőrzéseknek vetik alá az északír kikötőkben, ami az új egyezménnyel teljesen megszűnik. Az uniós nagykövetek szerdán vitatják meg a szövegeket, amelyek a védelmi együttműködésre és a bűnüldözési adatbázisokhoz való hozzáférésre is kitérnek, miközben az uniós diákok tandíjkedvezményének ügyét és a villamosenergia-piacok újbóli összekapcsolását várhatóan a jövő évre halasztják.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Bár a Brexit-pártiak bírálják az uniós szabályok újbóli átvételét, a szupermarketláncok és a gazdaszervezetek támogatják a terveket. William Bain, a Brit Kereskedelmi Kamara kereskedelempolitikai vezetője a BBC-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az üzleti szféra szerint megéri közös szabályokat követni az alacsonyabb költségek, a rövidebb várakozási idők és a jobb piacra jutás érdekében. A jelenlegi egészségügyi igazolások ugyanis kamiononként több ezer fonttal növelik a kiadásokat, a határokon tapasztalható késések és a megugró ellátási költségek pedig visszafogják a brit exportot.
Súlyos orosz légitámadás érte az ukrán energetikai infrastruktúrát: mi lesz itt a béketárgyalásokon?
Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen, több száz drónt és rakétát bevetve. A támadások több régióban áramkimaradásokat okoztak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







