Komoly átszervezést és létszámleépítést jelentett be a Canva, Ausztrália egyik legismertebb technológiai vállalata.
A Föld felé száguld a NASA gigantikus űreszköze: megindult a visszaszámlálás, ekkor csapódhatnak be a darabjai
Közel huszonkét évnyi szolgálat után holnap, november 4-én visszatér a Föld légkörébe és megsemmisül a NASA Neil Gehrels Swift űrtávcsöve. A világegyetem legnagyobb robbanásait vizsgáló, másfél tonnás műhold nagyrészt elég, és bár néhány alkatrésze elérheti a felszínt, az ebből fakadó kockázat minimális.
Az Egyesült Államok Űrhaderejének számításai szerint az űreszköz magyar idő szerint holnap reggel fél tíz körül éri el a légkört. Mivel az előrejelzés egyelőre tizenegy órás hibahatárral dolgozik, a belépés pontos ideje és a becsapódás helyszíne is bizonytalan.
A műhold alacsony pályahajlása miatt a megmaradó törmelékek kizárólag egy szűk egyenlítői sávban, a déli és az északi szélesség 20,6 foka között érhetnek földet. Az amerikai űrügynökség szerint rendkívül alacsony, nagyjából 1 a 2100-hoz annak az esélye, hogy a lehulló darabok bárkiben kárt tesznek. Az ereszkedést a NASA és az Űrhaderő folyamatosan nyomon követi, szükség esetén pedig frissítik az előrejelzéseket.
A Swiftet 2004-ben bocsátották fel azzal a céllal, hogy a kozmosz legpusztítóbb jelenségeit, a gamma-kitöréseket vizsgálja. Bár eredetileg csupán kétéves küldetésre tervezték, az űrobszervatórium végül több mint két évtizeden át szolgálta a tudományt. Indulásakor egyedülálló technológiának számított, mivel három teleszkópjával több hullámhosszon is képes volt vizsgálni az égboltot.
Kivételes képességei közé tartozott, hogy villámgyorsan rá tudott állni a rövid életű kozmikus felvillanásokra, majd azonnal riasztotta a többi obszervatóriumot a megfigyelések összehangolása érdekében. Működése során a Swift alapvetően bővítette a világegyetemről alkotott ismereteinket, hiszen a szupermasszív fekete lyukak által táplált aktív galaxisoktól a szupernóva-robbanásokon át egészen a Naprendszer üstököseiig számtalan égitestet és jelenséget tanulmányozott.
Súlyos orosz légitámadás érte az ukrán energetikai infrastruktúrát: mi lesz itt a béketárgyalásokon?
Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen, több száz drónt és rakétát bevetve. A támadások több régióban áramkimaradásokat okoztak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







