Fű alatt a minden idők legnagyobb konfliktusa alakul a világban: ez az egy dolog a Föld teljes jövőjéről dönthet

Nemrégiben lezajlott egy rendkívül fontos és iránymutató konferencia a kolumbiai Santa Martában, amelyről a The Guardian környezetvédelmi szerkesztője, John Watts számolt be a lap Science Weekly című podcastjában. A tudósító beszámolója szerint a hangulat meglepően frissítő és reménykeltő volt, ami éles kontrasztban áll az elmúlt évek klímatárgyalásainak frusztrációjával. A találkozón ötvenhét ország, számos civil szervezet, őslakos vezetők és tudósok vettek részt, akiket egyetlen közös, határozott cél vezérelt: a fosszilis energiahordozók teljes kivezetése.

Ez az esemény egyfajta lázadásként is értelmezhető a hagyományos ENSZ-klímakonferenciák, a COP-ok tehetetlenségével szemben. Watts rávilágított arra a megdöbbentő tényre, hogy a legutóbbi, novemberi belémi COP30 konferencián a fosszilis tüzelőanyagok kifejezés annyira vitatott volt, hogy a végső dokumentumban meg sem jelenhetett.

Ebből a diplomáciai bénultságból kitörve Kolumbia és Hollandia vezetésével az ambiciózusabb nemzetek úgy döntöttek, hogy saját kezükbe veszik az irányítást, és megszervezik a történelem első olyan csúcstalálkozóját, amely kifejezetten a nem megújuló energiák magunk mögött hagyására fókuszál. Bár a szervezők és a résztvevők hangsúlyozták, hogy ez az esemény nem az ENSZ-folyamatok riválisa, hanem annak egyfajta kiegészítője, a dinamika egyértelműen megváltozott.

A Santa Marta-i eseményen nem zajlottak vérre menő tárgyalások az egyes szavak jelentéséről, hanem a konstruktív együttműködés dominált. A résztvevők, akiknek kétharmada a globális Délről érkezett, végre nem konfrontálódni akartak, hanem közösen dolgozni a megoldásokon. Létrehoztak egy tudományos panelt a világ vezető klímakutatóinak bevonásával, és csaknem ötszáz akadémikus dolgozott ki egy olyan átfogó jelentést, amely nem csupán a klímatudományt, hanem a társadalomtudományokat is integrálja. Ennek célja, hogy minden résztvevő nemzet saját, pontos menetrenddel ellátott útitervet készítsen a fosszilis energiák kivezetésére, ahogyan azt a találkozó előtt nem sokkal Franciaország is megtette.

Az új világrend törésvonalai

Ha a konferencián elhangzottakat és a jelenlegi globális folyamatokat egy tágabb, gazdasági és geopolitikai lencsén keresztül vizsgáljuk, egyértelműen kirajzolódik a bolygó jövőjét meghatározó új törésvonal. "A világ már nem csupán Keletre és Nyugatra, vagy Északra és Délre oszlik, hanem zöld-államokra és petrol-autokráciákra." – magyarázta az ottani álláspontot John Watts. Ahogy a podcastban is elhangzott, a Santa Marta-i találkozó résztvevői szinte kivétel nélkül demokráciák voltak. Ezzel szemben a fosszilis energiákhoz leginkább ragaszkodó nemzetek autokratikus berendezkedésűek, ahol az államapparátust és a hadsereget egy olyan szűk elit irányítja, amelynek hatalma és vagyona kizárólag a kőolajon és a földgázon nyugszik.

A helyzet ettől függetlenül nem fekete-fehér: az európai országok többsége hybrid megoldásokat használ, és bár lassan, de növeli a megújulók szerepét. „Előbb söpör el bennünket az éghajlati katasztrófa, minthogy kimerüljenek a szénkészletek, de ettől még a szén felhasználása csökkenhet, ahogy a világ gazdagabbik felén csökken is, Európában kifejezetten gyorsan” – ezt Antal Miklós, az ELTE Humánökológia Tanszék professzora nyilatkozta lapunknak egy alkalommal abban a cikkünkben, ami arról szólt, hogy elfogyhatnak-e idővel a világnak a nem megújuló energiatartalékai.

A megújulókra való átállásban pedig Magyarország meglepő módon különösen jól áll: egy tavalyi interjúnkban Ürge-Vorsatz Diána klímakutató hangsúlyozta, hogy hazánk a közép-keleti régióban kifejezetten mintaállam. Sőt, a Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint 2026-ra már világszinten is nálunk a legmagasabb, közel huszonöt százalékos a napenergia aránya.

Tavaly a napenergia a földgázt is megelőzve a nukleáris energia után a második legfontosabb energiaforrássá vált hazánkban, miközben egy évtizeddel ezelőtt még alig volt érdemi szerepe. Egy áprilisi cikkünkben azt taglaltuk, hogy egyébként a rezsicsökkentett gáz kedvező árának fenntartásában is fajsúlyos szerepet vállal a hazai "zöld fordulat".

EZ IS ÉRDEKELHET

Váratlan fordulat a hazai napelemes piacon: hiába a hatalmas érdeklődés, ez a durva akadály tömegek terveit húzza keresztül

A hazai napelemes boom kifulladni látszik: miközben már több százezer háztartás termel saját áramot, a további terjedést egyre inkább a villamosenergia-hálózat korlátai fékezik.

Az energiahordozók mentén kialakult geopolitikai sakkjátszmában az Egyesült Államok jelenlegi szerepe különösen beszédes. Az amerikai vezetés felismerte, hogy a megújuló energiák és az akkumulátor-technológiák terén Kína behozhatatlan előnyre tett szert, és a zöld átállás már nem csupán környezetvédelmi, hanem kőkemény gazdasági realitás.

Sok helyen a nap- és szélenergia már olcsóbb, mint a szén vagy a gáz.

Az USA válasza erre azonban nem az innováció felgyorsítása, hanem egy regresszív geopolitikai stratégia: visszatérés a huszadik század logikájához, ahol az olaj jelentette a hegemóniát. Az olyan drasztikus lépések, mint a világ legnagyobb olajtartalékaival rendelkező Venezuela feletti befolyás megszerzésére tett kísérletek, vagy az Irán elleni agresszív fellépés, mind azt a célt szolgálják, hogy mesterségesen fenntartsák a fosszilis energiák piacát, amely tisztán gazdasági alapon már kezd marginalizálódni.

Eközben Kína, bár a világ legnagyobb szén-dioxid kibocsátója és a fosszilis infrastruktúrák nagy finanszírozója, gőzerővel építi ki a jövő elektron-alapú gazdaságát, ami nélkül a globális átállás egyszerűen lehetetlen.

Adósságcsapdába került több ország is

A nem megújuló energiák sorsa tehát megpecsételődni látszik a fizika és a hosszú távú gazdasági racionalitás szintjén, a kivezetésük felé vezető út azonban geopolitikai aknákkal van kikövezve. A Hormuzi-szoros lezárása és a közel-keleti krízisek rávilágítottak az energiabiztonság törékenységére: a petrol-államoktól való függőség ma már közvetlen nemzetbiztonsági és gazdasági kockázat.

A kialakult helyzet azonban paradox módon pont azokat sújtja a legjobban, akik a leginkább rászorulnának a zöld átállásra.

A szakértők szerint a globális Dél országai egy brutális adósságcsapdában vergődnek, mivel a csillagászati magasságokba szökő olajárak és a hitelek törlesztőrészletei teljesen kimerítik a devizatartalékaikat, ami miatt még az alapvető állami feladatok, például az oktatás finanszírozása is veszélybe kerül.

Esélyük sincs arra az óriási tőkebefektetésre, amelyet a megújuló infrastruktúra kiépítése megkövetelne, miközben a fosszilis iparvállalatok történelmi léptékű, sokszor az ezer milliárd dollárt is elérő extraprofitot zsebelnek be a válságokon.

Emiatt fosszilis érdekcsoportok stratégiát váltottak, és már nem csupán tagadják a klímaváltozást, hanem agresszív piackibővítésbe kezdtek. Ennek eszközei a mesterségesen generált fogyasztói igények, például az egyre indokolatlanabb méretű autók értékesítése és a műanyagipar drasztikus expanziója.

Emellett hamis technológiai illúziókat árulnak: a szén-dioxid-leválasztás, a geoengineering és az ellenőrizhetetlen karbonkreditek mind azt a narratívát szolgálják, hogy a jelenlegi pusztító kitermelés folytatható, mert a jövőben majd egy varázsütésre megoldjuk a problémát. Sőt, politikai fegyvert is kovácsolnak a tőkéjükből: a dezinformációs kampányok és a klímatagadó, szélsőjobboldali politikai mozgalmak finanszírozása Európában és az Egyesült Államokban egyértelmű kísérlet a hatalmi átmenet megakadályozására.

Merre halad a Föld?

A Föld jelenleg egy hatalmas, civilizációs léptékű átmenet kellős közepén tart. Az ipari forradalom szén- és olajalapú korszaka véget ér, és belépünk az elektronok korába. A nem megújuló, elégethető energiahordozók sorsa hosszú távon egyértelmű: a föld alatt kell maradniuk, különben a bolygó klímarendszere olyan átbillenést él át, amelyek visszafordíthatatlan láncreakciókat indítanak be a bioszférában és a globális élelmiszer-ellátásban. Az átállás technológiailag és közgazdaságilag már ma is lehetséges, a gátat kizárólag a meglévő hatalmi struktúrák és a berögzült geopolitikai érdekek jelentik.

EZ IS ÉRDEKELHET

Stumpf-Biró Balázs: mai életünk fenntarthatatlan, ha így megy tovább, a COVID idejének sokszorosára állhat le a világ

"Hogy érdemben lassítsuk a jelenlegi folyamatokat, nem a koronavírus-járvány idején tapasztalt leállásra lenne szükség, hanem annak többszörösére, ráadásul folyamatosan."

Fontos azonban rámutatni egy új, ébredő veszélyre is. Az energiatranszformáció során a világ rendkívül sebezhetővé válik egy újfajta kizsákmányolással szemben. A napelemekhez, szélturbinákhoz és akkumulátorokhoz szükséges lítium, kobalt és ritkaföldfémek bányászata a mostani logikát követve hatalmas ökológiai pusztítást végezhet az esőrdőkben és az őslakosok területein.

A Föld jövője tehát nem csupán azon múlik, hogy lecseréljük-e az energiaforrásunkat, hanem azon is, hogy képesek vagyunk-e közben megváltoztatni a gazdasági modellünk alapvető működését. 

Megtalálták a globális klímatragédia ellenszerét?

A mesterséges intelligencia rohamos terjedése nemcsak a mindennapjainkat alakítja át, hanem egyre súlyosabb, sokszor láthatatlan ökológiai lábnyomot is hagy maga után. Miközben a klímaváltozás és az időjárási szélsőségek már a saját bőrünkön is érezhetők , az AI működését biztosító globális adatközpontok vízigénye a közeljövőben akár meg is duplázódhat , és a létesítmények lokális hőszigethatást, akár 4-5 fokos hőmérséklet-emelkedést is okozhatnak a közvetlen környezetükben.

Ugyanakkor éppen ez a sokat vitatott technológia az, amely soha nem látott esélyt is adhat a kezünkbe a válság enyhítésére: az AI elképesztő adatfeldolgozó kapacitása révén forradalmasíthatja a klímamodellezést, az energiahatékonyság javítását és a környezeti kockázatok korai előrejelzését.

Mivel a rendelkezésre álló erőforrásaink végesek, létfontosságú megértenünk, hogy a technológia környezeti terhelése vagy a klímavédelemben nyújtott segítsége lesz-e a meghatározóbb a jövőben. Ennek az égetően aktuális és ellentmondásos kérdéskörnek a megértésében a Pénzcentrum múlt heti cikkében Kömlődi Ferenc jövőkutató, a Neumann János Számítógép-Tudományi Társaság kutatója volt a segítségünkre. A cikk IDE KATTINTVA olvasható el.