A világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) 260 millió euróval (95 milliárd forint) járul hozzá a csernobili atomerőmű 2025 elején megrongálódott szarkofágjának helyreállítására irányuló erőfeszítésekhez
Brutális belháború robban ki a háttérben: fellázadtak a képviselők, napokon belül megbukhat Keir Starmer
Komoly belső hatalmi harc bontakozhat ki a brit Munkáspártban: a BBC értesülései szerint már csütörtökön elindulhat az a vezetőváltási folyamat, amely Keir Starmer miniszterelnök eltávolítását célozza. A kihívó Wes Streeting egészségügyi miniszter lehet, akit régóta Starmer legesélyesebb belső riválisaként emleget a brit sajtó.
A BBC szerint Streeting szerdán személyesen is találkozott Starmerrel a Downing Streeten, ám a mindössze negyedórás egyeztetés után egyik fél sem nyilatkozott. Streeting környezete hivatalosan nem erősítette meg, hogy valóban elindítaná a vezetőváltási procedúrát, de a találgatások az utóbbi napokban jelentősen felerősödtek.
A Labour szabályai szerint a folyamat elindításához az alsóházi munkáspárti képviselők legalább 20 százalékának, vagyis 81 képviselőnek kell támogatnia egy kihívót. Ha ez összejön, automatikusan verseny indul a pártvezetői posztért, amelyben a hivatalban lévő vezető is indulhat.
A brit közszolgálati média szerint szerdáig már 87 munkáspárti képviselő jelezte nyilvánosan, hogy Starmer távozását szeretné. Ez már meghaladja a szükséges küszöböt. Ugyanakkor 101 képviselő közös nyilatkozatban állt ki a miniszterelnök mellett.
A helyzetet tovább élezte a múlt heti választási vereség. A Munkáspárt komoly kudarcot szenvedett az angliai önkormányzati választásokon, valamint a skóciai és walesi voksolásokon is. A párton belül egyre többen kérdőjelezik meg, hogy Starmer képes-e hosszú távon stabilizálni a támogatottságot.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A vezetőválasztás folyamata akár hetekig is eltarthat. A párt és a hozzá kötődő szakszervezetek regisztrált tagjai postai szavazással döntenének az új vezetőről. Több jelölt esetén preferenciás rendszerben zajlik a voksolás, addig ejtve ki a leggyengébb jelölteket, amíg valaki meg nem szerzi az 50 százalék feletti támogatást.
Keir Starmer egyelőre nem hátrál. A keddi kabinetülésen világossá tette, hogy nem kíván lemondani sem a pártelnöki, sem a miniszterelnöki posztról. Szóvivője azt is hangsúlyozta, hogy a kormányfő továbbra is „maradéktalanul bízik” Wes Streetingben.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







