Ürge-Vorsatz Diána: ha beüt a klímaapokalipszis, a gazdagok sem menekülhetnek majd előle

Pénzcentrum: Az elmúlt 10 évben talán az emberiség egyik legnagyobb problémájává vált a klímaváltozás. Valószínűleg előtte is az volt, de talán ebben az időszakban tudatosult az emberekben is jobban, hogy valami probléma van. Mit gondol, történt-e pozitív vagy negatív irányba elmozdulás az elmúlt években ennek a válságnak a kezelésére?

Ürge-Vorsatz Diána: Mindkét irányban lehet látni változásokat. Negatív, hogy sajnos az éghajlatváltozás az elmúlt tíz évben egyre gyorsabb ütemet vett, sőt, az utóbbi egy-két évben talán még gyorsultak is a folyamatok. Igaz, abban még nincs teljes egyetértés a szakértők között, hogy valóban gyorsulásról van-e szó, vagy csupán most kezdjük elérni azt a pontot, amit már korábban is előre jeleztünk.

Ugyanakkor fontos kiemelni a pozitív fejleményeket is, amelyekről sajnos ritkábban esik szó a médiában vagy a közbeszédben. A legtöbb megszólalás inkább azt hangsúlyozza, hogy „semmi nem történik”, pedig ez nem igaz. A 2015-ös párizsi klímaegyezmény óta levettük a Földet a legrosszabb éghajlati pályákról. Akkoriban még az is benne volt a pakliban, hogy az évszázad végére akár 5 vagy – szélsőséges esetben – 6 fokos globális felmelegedés is bekövetkezhet. Ma már úgy látjuk, hogy még ha mindent rosszul is csinálunk, és nem jön közbe valami egészen váratlan a klímarendszerben, akkor is valószínűleg nem fog a melegedés 3,5 fok fölé emelkedni.

Úgyhogy igenis, nagyon jelentős eredményeket hoztunk. Ez persze még mindig messze van attól, ami igazán megmenthetne bennünket a legsúlyosabb következményektől, de akkor is komoly eredménynek számít, és igenis van okunk bizakodni. Fontos, hogy ne csak a hiányosságokra koncentráljunk, hanem elismerjük azt is, amit már sikerült elérnünk.

Mekkora átlaghőmérséklet-növekedés szükséges ahhoz, hogy drasztikus következményeket tapasztaljunk a Földön? Gyakran hallani ezt, mint népszerű igazodási pont, de pontosan mit takar ez, miért tartják fontosnak ezt a mérőszámot?

Problémákat valójában már most is tapasztalunk. Elég csak megnézni a hatalmas kiterjedésű erdőtüzeket Los Angeles környékén, amelyek egész városrészeket pusztítottak el. Vagy a tornádókat, amelyek korábban nem voltak jellemzőek bizonyos térségekben, vagy az 50 fokos hőhullámokat olyan helyeken, mint például Kanada – ezek olyan szélsőségek, amelyek éghajlatváltozás nélkül gyakorlatilag elképzelhetetlenek lettek volna.

Fontos azonban megérteni, hogy nincs egy konkrét hőmérsékleti határ, amely alatt „még minden rendben van”, és amely felett „már vége a világnak”. A legkomolyabb hatások gyakran nem közvetlenül a természeti folyamatokhoz, hanem a társadalmi rendszerekhez kapcsolódnak. Akkor válik igazán súlyossá a helyzet, amikor ezek a társadalmi rendszerek nem bírják el tovább a nyomást.

Gondoljunk csak a migrációra: ha egyes országok lakhatatlanná válnak – például az extrém hőség vagy vízhiány miatt –, akkor onnan emberek milliói fognak elindulni olyan helyekre, ahol biztonságosabb életet remélnek. Nem maradnak egyszerűen a helyükön, miközben sorra érik őket a természeti csapások. Inkább elindulnak oda, ahol nem viszik el az áradások a tulajdonukat, nem pusztítják el a tüzek az otthonaikat, és ahol biztosabbnak érzik a megélhetésüket.

A tudományos és politikai közösség közösen tűzte ki a másfél fokos célértéket. Ez nem azt jelenti, hogy ha túllépjük, akkor automatikusan katasztrófa következik be.

Inkább arról van szó, hogy e fölött a károk már sokkal nagyobbak lesznek, mint amennyibe a megelőzésük kerülne.

Ezért van az, hogy a másfél fokos határt jelzésértékű küszöbként kezeljük – minél tovább sikerül ez alatt maradnunk, annál jobban csökkenthetjük a kockázatokat.

Én régen úgy tanultam, hogy a globális felmelegedés földtörténetileg ciklikus, és éppen ezért nem annyira természetellenes, mint sokan gondolják. Az említett természeti katasztrófák ennek fényében mennyire írhatók az emberiség számlájára?

Őszintén szólva nem tudom, ki szokta állítani, hogy a sarkvidéki jég olvadása ciklikus folyamat lenne, de szeretném látni azt a tudományos cikket, ami ezt megalapozottan állítja. Amit most látunk az Északi- és a Déli-sarkon, az semmiképp sem egy természetes ciklus eredménye.

Az ilyen mértékű és gyorsaságú olvadás egyértelműen az emberi tevékenység következménye. Lehetnek ugyan természetes ciklusok, de azok nem okozhatnak ekkora, ilyen tempójú változást. Itt egészen másról van szó: az általunk kibocsátott üvegházhatású gázokról és a globális felmelegedésről.

A kérdés másik része még fontosabb: vajon rá lehet-e mondani egy-egy konkrét természeti katasztrófára, hogy azt a klímaváltozás okozta? Ma már vannak olyan események, amelyeknél ezt határozottan ki tudjuk jelenteni. Ilyen például az a hőhullám, amely 2021-ben sújtotta Észak-Amerika nyugati partját – Kanadát és az Egyesült Államok Washington államát. Három napig volt 50 fok körüli hőmérséklet, és mára tudjuk, hogy ilyen extrém meleg az ember okozta klímaváltozás nélkül gyakorlatilag lehetetlen lett volna.

Más eseteknél nem tudjuk ilyen egyértelműen kijelenteni az ok-okozati kapcsolatot, viszont azt már nagyon jól tudjuk mérni, hogy bizonyos események – például hőhullámok, erdőtüzek, extrém csapadék vagy hurrikánok – mennyivel váltak valószínűbbé a klímaváltozás következtében. Ez a tudományos módszer lényege: nem azt vizsgáljuk, hogy „okozta-e”, hanem azt, hogy „mennyire valószínű, hogy bekövetkezzen” emberi hatás nélkül. És ebből már világosan látszik, hogy ezeknek az eseményeknek a gyakorisága és súlyossága is növekedett.

Például hurrikánok mindig is voltak, és lesznek is. De míg a számuk egyelőre nem nő, az intenzitásuk igen – az erősebb viharok aránya nőtt, és ez közvetlenül összefügg a klímaváltozással.

Magyarország egyelőre kevésbé tapasztalja ezeket a természeti katasztrófákat, igaz, tavaly már volt egy komoly áradás, az aszály pedig minden nyáron egyre rosszabb. A jövőben milyen kilátásai vannak így a magyar mezőgazdaságnak?

– Ha csak a természeti hatásokat nézzük, akkor Magyarország számára az éghajlatváltozás egyértelműen romló tendenciákat jelent. Az aszályok gyakorisága és súlyossága nő, de emellett számítani kell a szélsőséges időjárási események – például viharok, hirtelen lezúduló esőzések – gyakoribbá válására is, ami fokozza az árvizek kockázatát. A tavalyi évben is voltak halálos áldozatai villámárvizeknek, amelyek több ingatlanban és vagyontárgyban is komoly károkat okoztak.

A hőhullámokról kevesebbet beszélünk, mert nem olyan látványosak, mint egy pusztító árvíz, de ezek jelentik jelenleg a legnagyobb emberi veszteséget Európában.

A statisztikák szerint a 2022-es nyár során például több mint 40 ezer, egyes becslések szerint akár 60 ezer halálos áldozatot is követeltek a rendkívüli melegek a kontinensen. Ez több, mint amit számos fegyveres konfliktus okoz, csak mivel nem egy időben, nem látványosan és nem közvetlenül történik, kevésbé tudatosul. Nem látjuk, amikor a kismama koraszül, a szívbeteg nem épül fel, vagy egy idős ember rosszul lesz a buszmegállóban – de ezek is lehetnek a hőhullámok következményei.

A gazdasági hatások nem mindig közvetlenek, de érezhetőek. Vegyük például a 2023-as aszályt, amelynek következtében Magyarországon az élelmiszerárak drámaian megemelkedtek. Természetesen ebben más tényezők is szerepet játszottak – például az orosz–ukrán háború és az ebből adódó gabonaimport-kiesés –, de a klímaváltozás felerősítette ezeket a válságokat. Így nem az történik, hogy az éghajlatváltozás önmagában üt le egy-egy szektort, hanem az egyébként is meglévő társadalmi és gazdasági feszültségeket súlyosbítja.

És ez még csak a kezdet. A legnagyobb problémát hosszabb távon a migrációs nyomás és az új típusú járványok jelenthetik. Már most is több mint hárommilliárd ember él olyan térségekben, amelyek egyre kevésbé lesznek élhetőek. Ők nem 2070-ben fognak egyszerre útra kelni, hanem már most, fokozatosan indulnak el. Közben pedig a természet is átalakul: például Magyarországon a lucfenyő már nem él meg, tömegesen pusztulnak ki az erdők, és ez nemcsak ökológiai, hanem komoly gazdasági veszteség is. Ezek a változások már zajlanak – csak épp nem mindig kötjük őket össze közvetlenül a klímaváltozással. Pedig nagyon is összefüggnek.

Egyes országok már elkezdték átalakítani a gazdaságukat annak érdekében, hogy jobban alkalmazkodjanak az éghajlatváltozás jelentette kihívásokhoz. Magyarország részéről történik-e hasonló?

Fontos látni, hogy amíg maga az éghajlat nincs stabilizálva, addig a hatásai sem fognak stabilizálódni – vagyis folyamatosan egyre súlyosabb és kiszámíthatatlanabb következményekkel kell számolnunk, különösen olyan sérülékeny ágazatokban, mint a mezőgazdaság.

Amíg a változások viszonylag kismértékűek, addig ideig-óráig működhetnek technikai válaszok: szárazságtűrőbb, gyorsabban érő növényfajták, vetésszerkezet-váltás, vagy az öntözés kiterjesztése. De ezek a megoldások csak egy darabig nyújtanak védelmet. Az öntözés például korlátozottan alkalmazható, mert nincs elegendő víz, és a költségei is folyamatosan nőnek – így gazdaságilag egyre kevésbé lesz kifizetődő.

Magyarországon a gazdák – sokszor állami támogatás nélkül – már most is próbálnak alkalmazkodni, hiszen a saját bőrükön érzik a változásokat. De ennek az alkalmazkodásnak is van egy határa. Minél tovább fokozódik az éghajlatváltozás, annál kevésbé lesz lehetőségünk érdemi válaszokat adni rá.

A tendencia tehát nem a stabilizáció felé mutat, hanem inkább abba az irányba, hogy egyre nagyobb veszteségekre kell felkészülni.

Különösen, ha az éghajlat változása gyorsabb ütemű marad, mint amilyen tempóban a mezőgazdaság képes alkalmazkodni. Számokkal élve: már most is jelentős hozamcsökkenéseket látunk aszályos években, és a kockázatok csak nőnek – nem csak a mennyiség, hanem a termelhetőség egésze kerülhet veszélybe.

Magyarországon várhatóan a kukoricatermés 70%-kal csökkenhet átlagosan, ha nem találunk hatékony megoldásokat a klímaváltozás ellen, és különösen, ha nem tudunk megfelelően védekezni, például az intenzív öntözés ellen. De ez csak akkor következik be, ha nem sikerül alkalmazkodnunk, és nyilvánvalóan a mezőgazdaságban is lesznek hozamcsökkenések, amit előre jeleztünk.

Hogyan hat a klímaváltozás a munkaerőpiacra? Lesznek-e munkahelyek, amelyek megszűnnek a klímaváltozás következményeként, illetve látunk-e olyan tendenciát, hogy ez új munkahelyeket is teremthet?

A munkaerőpiac ennél sokkal komplexebb kérdés, mint pusztán a klímaváltozás hatása. A munkaerőpiaci változások sokkal inkább attól függenek, hogy hogyan reagálunk a klímaváltozásra és milyen alkalmazkodási intézkedéseket hozunk. A mesterséges intelligencia fejlődése jelenleg sokkal inkább befolyásolja a munkaerőpiacot, mint mondjuk az éghajlatváltozás.

De a migrációs nyomás például ebben is egy komoly tényező: ha sok klímamenekült érkezik, az a munkaerőpiacon olyan képzetlen és szakképzetlen munkaerőt eredményezhet, akik például nem beszélnek jól a helyi nyelveken. Ugyanakkor, ha például olyan klímapolitikákat vezetünk be, mint az épületfelújítási programok a kibocsátás csökkentésére, akkor komoly kereslet keletkezhet az építőipari munkaerő iránt.

Szóval sokféleképpen befolyásolhatja a munkaerőpiacot, de én azt gondolom, hogy nem a klímaváltozás hatása lesz a legfontosabb tényező, ami meghatározza a munkaerőpiac alakulását. Más gazdasági és társadalmi hatások, például a mezőgazdaság automatizálása, szintén nagy szerepet játszanak. Ha például a mezőgazdaság inkább a biogazdálkodás irányába fejlődik, ami munkaerő-igényesebb, akkor ez nagy keresletet generálhat a munkaerőpiacon.

Vannak olyan kérdések, amelyekben Magyarország látványosan más álláspontot képvisel, mint a környező országok, például az olajszállítás tekintetében. A klímapolitika is hasonlóan alakul, hiszen látszik, hogy nem történnek jelentős lépések ebben az irányban – legalábbis az eddigi beszélgetés alapján így érződik. Van ennek különösebb szakpolitikai oka?

Az igazság az, hogy klímapolitikai intézkedésekkel még sok mindent el lehetne érni, miközben a klímafejlesztés nem feltétlenül jár együtt drámai gazdasági visszaeséssel. Magyarország a napenergia terjedése például kifejezetten pozitív példa, és globálisan is figyelemre méltó. Ha Csehországra gondolunk, ott még kevésbé figyelhető meg komoly klímaváltozással kapcsolatos előrelépés.

Nálunk elmúlt 5 évben Magyarországon a napenergia termelés dinamikusan nőtt, és ma már az egyik legnagyobb növekedést mutató országok között vagyunk a világban ezen a területen. Ráadásul az országunkban az elektromos áramtermelésben a napenergia aránya is az egyik legmagasabb. Tehát ebben az irányban bőven élen járunk, és ezeket az eredményeket büszkén kellene kommunikálni, mert valóban elismerést érdemelnek, de valamiért ezt nem szoktuk hangsúlyozni eléggé.

Ha Magyarország zöldebbé válna, és csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást, akkor egyesek esetleg azt gondolnák, hogy ez a gazdaság számára hátrányos lenne. Pedig a helyzet nem ennyire egyszerű. Valójában tényleg sok olyan klímával kapcsolatos intézkedés van, amely valójában javítana a gazdaság állapotán.

Például, ha nagyobb hangsúlyt fektetnénk a regeneratív mezőgazdaságra, akkor a hozamok növekedésére is számíthatnánk, mivel a regeneratív gazdálkodás a talaj termékenységét megőrzi és fenntarthatóbb módon biztosítja a termelést. Ezzel szemben a hagyományos mezőgazdaság gyakran kimeríti a talajt, ami hosszú távon csökkenti a hozamokat.

Tehát ha hosszú távon akarunk fenntartható mezőgazdaságot, akkor érdemes lenne ezen az úton elindulni, még ha eleinte több erőfeszítést is igényel.

Emellett például, ha egy átfogó épületfelújítási programot indítanánk, az rengeteg munkahelyet teremtene, miközben növelné az ország energiabiztonságát is. Az épületek energiahatékonyságának javítása hosszú távon jelentős megtakarítást eredményezne a háztartások számára, hiszen az energiafogyasztás az egyik legnagyobb költséget jelenti a magyar családok számára. Ha az emberek rezsiköltségei csökkennének, az javítaná a háztartások pénzügyi helyzetét és erősítené az ország gazdaságát is. Továbbá az energiafüggetlenség növelése is segítene abban, hogy Magyarország kevésbé függjön külső energiabeszerzésektől.

A lényeg tehát az, hogy a klímaváltozással kapcsolatos intézkedések nem feltétlenül jelentenek gazdasági lemondásokat, hanem sok esetben éppen új gazdasági lehetőségeket kínálnak. Az a probléma, hogy sokan úgy tekintenek a klímaváltozással kapcsolatos intézkedésekre, mintha azok egyfajta gazdasági megszorítást jelentenének, hasonlóan a pandémiai intézkedésekhez. Pedig valójában az kellene, hogy legyen a cél, hogy olyan gazdasági ágazatokat támogassunk, amelyek a 21. század kihívásainak megfelelően húzóágazatokká tudnának válni.

Mi lenne, ha a hőmérséklet növekedésének egy olyan szintjét érnénk el, amely már valóban katasztrófához, apokalipszishez hasonló hatásokkal járna? Hogyan képzeljük el a Földet egy ilyen éghajlat mellett?

Az éghajlatváltozás nem egy olyan dolog, hogy egyszer csak hirtelen mindenki elpusztul – sokkal inkább egy fokozatos folyamat, amely a társadalom egyes csoportjait és a Föld különböző régióit érinti. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a legszegényebb afrikai országok, akik már most is szenvednek a szélsőséges időjárási jelenségektől, mint a hőséghullámok és aszályok, egyre inkább áldozatául esnek ezeknek a hatásoknak. Az éhezés, betegségek elterjedése és más társadalmi válságok már most is súlyos problémát jelentenek, és ez a tendencia csak fokozódni fog.

Egy ideig még talán a gazdagabb rétegek, és még inkább a milliárdosok egy része képes lesz elkerülni az éghajlatváltozás legrosszabb hatásait. Elsőként a szegények lesznek sújtva az éghajlatváltozás által, hiszen nem rendelkeznek majd a megfelelő erőforrásokkal, hogy megvédjék magukat.

Az igazi probléma akkor jelentkezik, amikor a gazdagabb társadalmakban is elkezdenek szenvedni az emberek, mivel a gazdaság alapvetően a legtöbb ember munkájára és fogyasztására épít. Ha nincsenek emberek, akik vásárolják a termékeket és szolgáltatásokat, akkor a gazdagok sem lesznek képesek fenntartani jelenlegi életmódjukat.

Ezért iszonyú nehéz megmondani, hogy pontosan mikor és hogyan fog ez megtörténni, hiszen az éghajlatváltozáson kívül rengeteg más tényező is közbeszól, például a technológiai fejlődés, a mesterséges intelligencia és más társadalmi és politikai változások. Például egy olyan világban, ahol az embereket gépek, drónok és robotok váltják fel, már nem biztos, hogy szükség van annyi emberre a munkaerőpiacon. Ha kiiktatjuk az embereket a gazdaság működéséből, az egészen új kihívásokat jelenthet a társadalom számára.

Ami a hőmérsékleti határokat illeti, el kell mondani, hogy ha egy 2,5-3 fokos globális felmelegedés következne be 30 éven belül, akkor sem lenne könnyű megmondani, hogy ez pontosan mit jelentene. Nem lenne biztos, hogy az emberiség egészének teljes kihalása következne be, de az életminőség drámaian csökkenne. A 3 fokos hőmérsékletnövekedés még túlélhető lenne bizonyos körülmények között, de a világ nem lenne hasonló ahhoz, amiben most élünk, a ma ismert jólét megszűnne. A világ radikálisan megváltozna, és sokkal több emberi szenvedés lenne jelen. Az élelmiszertermelés, az ivóvíz biztosítása, a hőmérsékleti viszonyok mind-mind drasztikusan romlanának.

Ha a hőmérséklet emelkedése elérné az 5-6 fokot, akkor már nehezen elképzelhető, hogy az emberiség nagy része túlélhetné. A túlélés szó szerint értelmezve talán nem is lenne teljesen kizárt, de az élelmiszertermelés, a gazdaság működése, a társadalmi struktúrák és az alapvető szolgáltatások működése rendkívüli mértékben korlátozott lenne. Még ha valaki képes lenne bunkerben túlélni, az is kérdéses, hogy hogyan tudná magának megteremteni az alapvető szükségleteket, mint az élelem. Az élelmiszertermelés és az ipar olyan mértékben szenvedne, hogy a túlélők száma jelentősen csökkenhetne.

Ezeket a kérdéseket tehát nehéz pontosan megválaszolni, de az biztos, hogy egy 2-3 fokos emelkedésnél már elkezdődhetnek a valódi gazdasági és társadalmi problémák, amelyek fokozatosan egyre nagyobb károkat okoznak. Ahogy a klímahatások egyre súlyosbodnak, valószínűleg elérkezünk egy pontra, ahol a gazdasági növekedés már nem lesz képes ellensúlyozni a károkat. Az emberek életminősége, a társadalom struktúrája és a környezet állapota olyan mértékben változik, hogy a jelenlegi jólét már nem lesz fenntartható.

Több párhuzam is felmerült a beszélgetés során: a lakóhelyükön maradni tudó és az elvándorolni kényszerülő lakosság, vagy éppen bármely társadalom gazdagjai és szegényei között. Tényleg a Föld legkiszolgáltatottabjai lesznek majd érintve? Azt gondolhatnánk, a nyugati világban nemcsak kevesebben vannak, de az emberek vesztenivalója is több.

Az éghajlatváltozás hatásai nemcsak hosszú távon lesznek globálisak, hanem már most is erőteljesen érződnek, és az biztos, hogy a legnagyobb vesztese Afrika lesz. Mivel a kontinens többsége a trópusi övben helyezkedik el, ahol a páratartalom és a hőmérséklet kombinációja már most is életveszélyes határokat közelít, egy kis további hőmérséklet-emelkedés már elviselhetetlenné teheti a helyzetet. Ennek következményeként egyre több terület válhat lakhatatlanná, különösen a mezőgazdaság számára, ami alapvetően az emberek megélhetésének forrása. A gazdaságok, amelyek már most is küzdenek az alapvető élelmiszertermelés fenntartásával, nagy mértékben megszenvedhetik a további felmelegedést.

A mezőgazdasági munkák többsége fizikai munka, és melegebb évszakokban kell végezni őket. Ha a hőmérséklet és páratartalom a határértéket eléri, a legjobb esetben is csak éjszaka lehet dolgozni, de egy idő után már ezt sem lehet majd csinálni. Az élelemtermelés drámaian csökkenhet, és ezzel párhuzamosan nőhetnek az éhezéssel és betegségekkel kapcsolatos problémák, miközben az emberek nem tudnak védekezni ezek ellen a hatások ellen.

A nyugati világ, mint például Európa, Észak-Amerika vagy Ázsia fejlettebb részei, más körülmények között vannak. Igen, ezek a területek jobban fel vannak készülve a technológiai újításokkal és gazdasági erőforrásokkal, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy alkalmazkodjanak a klímahatásokhoz. Az infrastruktúrájuk is sokkal jobban kiépített, például az épületek megfelelő szigetelése, a vízgazdálkodás, és a védekezési módszerek, mint a biztosítások vagy kormányzati támogatások, mind-mind csökkenthetik a katasztrófák hatását.

Tehát míg a nyugati világ képes reagálni és alkalmazkodni a klímahatásokra, Afrikában és más, kevésbé fejlett térségekben az emberek nem rendelkeznek ilyen lehetőségekkel. Afrikában a gazdaságok, különösen a mezőgazdaság, nem tudják ugyanezeket a védekezési intézkedéseket alkalmazni.

A migrációs nyomás is ebből fakad, hiszen ha egy ország lakóinak életfeltételei drámaian romlanak, az emberek kénytelenek elhagyni otthonaikat, hogy jobb körülmények közé jussanak. Ezt egyes nyugati országok talán képesek lesznek kezelni, de a túlnépesedett és gazdaságilag hátrányos helyzetű területek ezt már most is megérzik.

Végső soron tehát a legnagyobb szenvedők azok az országok és régiók lesznek, amelyek már most is a legsebezhetőbbek, és ahol az éghajlatváltozással szembeni védekezés minimális vagy nem létezik. A fejlettebb nyugati világ ugyan meg fogja érezni a hatásokat, de az alkalmazkodási lehetőségeik, gazdasági erejük és technológiai fejlettségük lehetővé teszi számukra, hogy legalább egy ideig elkerüljék a legrosszabb következményeket.