11 °C Budapest

Itt a magyar lottódrágulás: mutatjuk, mennyivel lesz drágább egy szelvény

2018. június 29. 14:00

Gyorsan begyűrűzött a gyengélkedő forint okozta árdrágulás a magyarok pénztárcáiba. Az Eurojackpot szelvénye eddig 660 forintba került a múlt héten, ma viszont már 680 forintot kell fizetni érte. Mutatjuk, mi áll a háttérben.

Húszezernél is több magyar szokott rendszeresen nyerni kisebb-nagyobb összegeket az európai szuperlottón, az Eurojackpoton. A játék keretein belül egy 50-es mezőből 5 számot kell eltalálni, egy 10-es mezőből pedig kettőt. A sorsolást péntek esténként tartják, a főnyeremény ezen a héten bruttó 90 millió euró, tehát 29,6 milliárd forint.

Minden héten játszom az Eurojackpoton, a múlt hétig 660 forint volt egy játék, ma pedig már 680 forintért tudtam csak feladni egy szelvényt

- írta a Pénzcentrumnak küldött levelében egy olvasónk. Találomra megnéztük, hogy egy másik országban mennyibe kerül az Eurojackpot-szelvény, Spanyolországban például 2 euró. Ez azt jelenti, hogy ott olcsóbb az Eurojackpoton játszani, hisz még a jelenlegi árfolyam mellett is két euró csupán 658 forint.

Megkerestük a Szerencsejáték Zrt-t is az árváltozással kapcsolatban. Kérdésünkre megerősítették, hogy az Eurojackpot alapjátékának ára a 25. heti euró árfolyam-változása miatt módosult 2018. június 23-tól 680 forintra. Az alapjáték árának változása egyben azt is jelenti - írják válaszukban -, hogy a forintban meghatározott nyeremények értéke is magasabb lesz, azaz nagyobbak lesznek az alsó nyerőosztályok nyereményei. 

A forintban meghatározott nyeremények értékét ugyanis az új, megemelt szorzóval számítja a lottótársaság.

A forint gyengélkedésével mi is foglalkoztunk már. Pont tegnapi cikkünkben írtunk arról, hogy vannak olyan szektorok vagy termékek, melyek szinte azonnal drágulnak, ha gyengül a forint, és vannak olyan területek, ahol már nem ennyire egyértelmű az összefüggés. Ezzel magyarázható, hogy az árstabilitás felett őrködő Magyar Nemzeti Bank egyelőre nem avatkozik bele a forint történelmi mélyrepülésébe.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Egy másik cikkünkben pedig arról írtunk, hogy a gyengélkedő forint hogyan befolyásolja a családok nyaralási költségeit. Végkövetkeztetésünk még mindig áll, aki olcsóbban szeretne nyaralni, mint tavaly, annak a török riviérán lehet keresnivalója, a török líra ugyanis még a forintnál is jóval gyengébb évet produkált, az infláció mértéke pedig nem követte le ezt az értékváltozást.

Borítókép forrása: MTI Fotó / Máthé Zoltán

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső EUROJACKPOT aloldalunkon

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem