A rendőrök egy fonói férfi ellen eljárást indítottak.
Meglepődhetnek azok, akik a hétvégén keresik fel valamelyik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontot: a plázákban az ilyenkor szokásosnál jóval több vásárlóra lehet számítani.
Komoly forgalomnövekedésre számítanak a bevásárlóközpontok, bevásárlóutcák az előttünk álló hétvégén. Az egyik női magazin ugyanis ismét megrendezi kuponos hétvégéjét, ez pedig azt jelenti, hogy országszerte mintegy ezer üzlet kínál akciós árakat, és akár 50 százalékos kedvezményt. Az eseményre, a felhajtásra, a megnövekedett forgalomra sok olyan bolt is rácsatlakozik, akik hivatalosan nem vesznek részt a kuponos akciókban.
Jól jön a forgalomnak
A kereskedők pedig kimondottan
örülnek a sokakat vonzó kuponos napoknak: évek óta változatlan trend,
hogy a vevőket leginkább az akciókkal lehet becsábítani az üzletekbe
(pontosabban akciók nélkül nagyon nehéz), az őszi forgalmat jelentősen
megdobja egy ilyen hétvége.
Magyarországon ugyanis takarékosan igyekszik vásárolni a fogyasztók túlnyomó része. A Nielsen korábbi felmérése szerint a spórolásra törekvő válaszadók 77 százaléka nevezte meg a kiárusításokat és promóciókat a kedvező lehetőségek között. Kuponokat használ 55 százalékuk.
Újít a Tesco Magyarországon: olcsóbb is, drágább is lesz - KATTINTS!
A plázák üzemeltetői is gyakrabban hirdetnek olyan kedvezményes vásárlási lehetőségeket, amelyekben a legtöbb bolt részt vesz. Sok helyen találkozhattunk kuponos kedvezményekkel, vagy olyan alkalmakkal, amikor az üzletek egy adott napon meghatározott mértékű kedvezményt adtak a számla végösszegéből.
A Pénzcentrum.hu meg nem erősített értesülései szerint a bankok is "megérzik" a kuponos napokat, számottevően nő a kártyás vásárlások aránya, a hitelkártyák forgalma.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mint karácsonykor
A hétvégén jelentős forgalomnövekedésre számít az Arena Plaza is (a bevásárlóközpont több boltja is részt vesz az akciós napokon), hasonlóra,
mint a legkiemelkedőbb karácsonyi időszakokban - tudta meg a
Pénzcentrum.hu Voith Kinga marketing menedzsertől. A tavaszi
kuponakció alatti szombaton kétszer annyian vásároltak, mint egy átlagos
napon. Érdekes, hogy a kedvezmények hatására a bevásárlóközpontba egyre
több férfi is ellátogat: míg évekkel ezelőtt a vásárlóközönség csupán
negyedét tették ki az urak, most már fele-fele a nők és férfiak aránya a
látogatók között.
FRISS! Ezek a legjobb éttermek most Magyarországon - itt a lista!
Voith Kinga elmondta: az üzletek, márkaboltok tapasztalatai alapján az akciós napokon másként vásárolnak a plázába betérők. Felkészülten érkeznek, a legújabb trendeknek megfelelő, legfrissebb kollekciókban található ruhadarabokat választják elsősorban. A drágább termékek iránt is jobban megnő a kereslet a kuponakciók során, sőt, még azok a márkák is előnyben részesülnek ebben az erős hullámban, akik nem vesznek részt a kuponakcióban.
A helyzetet jól mutatja, hogy ilyenkor az összes mozdítható dolgozót bevetik a boltokban, növelik a biztonsági őrök számát is. Mint arról egy budapesti bevásárlóközpont sportruházati üzletében érdekelt forrásunk beszámolt, napok óta özönlik be hozzájuk az áru, az üzemeltetők sokszorosát rendelik az ilyenkor szokásos mennyiségnek, a polcokon is több terméket helyeznek el. Bár az akciók csak péntektől indulnak, az érdeklődés, a megnövekedett forgalom már a hét közepétől jól érezhető.

Árstopra sincs szükség, brutál árcsökkentés van a boltokban: itt az olcsósított élelmiszerek listája
Miközben az inflációról szóló hírek rendre az árak emelkedéséről szólnak, akadnak azért olyan termékek is, amelyeknek az ára csökkent az elmúlt egy évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


