6 °C Budapest

Újít a Tesco Magyarországon: olcsóbb is, drágább is lesz

Pénzcentrum
2013. október 9. 11:15

Bő fél évvel az indulás után fontos változáshoz érkezett a Tesco webshopja: ezentúl sávos szállítási díjakat alkalmaznak.

Hamarosan változással találkozhatnak a Tesco online házhoz szállítás vásárlói. Bő fél évvel a márciusi indulás után jönnek a sávos házhoz szállítási díjak, azaz egyes időpontokra a jelenleginél drágábban, egyes időpontokra pedig a jelenleginél olcsóbban szállítanak házhoz.

Eddig mindegy volt mikorra kértük a kiszállítást a webáruházból, a szállítási díj 899 forint volt. Október 21-től azonban különböző árak lesznek a különböző idősávokban - tudta meg a spórolok.blog.hu Őri Gergelytől, a Tesco e-kereskedelmi üzletágvezetőjétől. A szállítási díjak csak attól függnek ezentúl, hogy mikorra kéri a vásárló a kiszállítást, tehát sem a megrendelt áruk mennyiségétől, sem a vásárolt összegtől. A legolcsóbban a hét első három napján délután, vagy hétvégén este lehet majd rendelni. Így például minden kedden délben 800 forint, míg szombat 9-kor 1200 forint, vasárnaponként este 7-kor viszont 600 forint lesz a kiszállítási díj.


A Tesco konkurensei már régóta alkalmazzák a sávos házhoz szállítási díjakat: a GRobynál például a kiszállítás díja Budapestre normál átfutási idővel bruttó 890 és 1090 forint mozog, az expressz kiszállítás díja 1600 forint, 50 ezres megrendelésnél elengedik a díjat. Az alapvetően más szegmensben mozgó, de az online piacon meghatározó szereplő Shopline 599 és 799 forint közötti áron (10 ezer forint feletti megrendelésnél díjmentesen) szállít házhoz.

Március óta nő a Tesco webshopja

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az online vásárlási lehetőséget az idén márciusban először Budapesten indította el a Tesco, nemrég pedig Szegeden is elérhetővé vált ez a szolgáltatás. Termékei közül mintegy 20 ezer szerepel az online listán, de a vállalat célja, hogy növelje a termékválasztékot, két éven belül pedig a nem élelmiszer jellegű termékekkel is bővíteni kívánja a palettát.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar vásárlóknak tetszik az újítás, amelynek különlegessége, hogy nemcsak a szárazárut rendelhetik meg az ügyfelek, hanem a frissárukat is, hiszen speciális körülmények közt tárolják és szállítják azokat házhoz. Emellett mintegy két hete lehetőség van arra is, hogy a vásárlók az áruházakban vegyék át az előre megadott rendelés alapján összeállított csomagokat. A vásárlások során az látszik, hogy a vevők főként a baba termékeket, a különböző vizeket és az üdítőitalokat rendelik.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem