28 °C Budapest
Shot of a team of executives having a formal meeting in a boardroom

Temérdek magyar dolgozó bukhatja a béremelést: kiderült, mibe öntik most a pénzüket a vállalatok

2026. március 25. 14:07

A magyar vállalkozások továbbra is óvatosan tekintenek a gazdasági kilátásokra: a cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását – derül ki a Niveus legfrissebb, közel 600 fős mintán végzett felméréséből. A kutatás eredményei szerint bár a vállalkozások gazdasági várakozásai továbbra is bizonytalanok, a technológiai fejlesztések iránti nyitottság egyértelműen erősödik.

A Niveus immár ötödik alkalommal készítette el a hazai vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgáló kutatását. A közel 600 fős mintán végzett felmérés a vállalkozások gazdasági kilátásaira, beruházási és foglalkoztatási terveire, valamint a működésüket leginkább befolyásoló gazdasági tényezőkre kérdezett rá. A kutatás az idei évben külön kitért a vállalatok technológiai fejlesztéseire és a mesterséges intelligencia alkalmazására is.

Bizonytalan gazdasági kilátások

Az ország gazdasági kilátásainak megítélése az elmúlt három évben jelentősen változott. Míg 2024-ben a vállalkozások 47%-a, 2025-ben már 58%-a, addig 2026-ban 43%-a számít arra, hogy a következő egy év gazdasági szempontból kedvezőtlenebb lesz az előzőnél.

A változatlan gazdasági környezetre számítók aránya 2024-ben 37%, 2025-ben 42%, 2026-ban 43% volt. Kedvezőbb kilátásokban 2024-ben még 16% bízott, 2025-ben senki, míg 2026-ban 14% számít javulásra. Az idei adatok tehát a tavalyinál valamivel kevésbé borúlátó, de továbbra is óvatos vállalati hangulatot jeleznek.

A vállalkozások saját működésük kilátásait hagyományosan kedvezőbben ítélik meg, mint az ország gazdasági helyzetét. Míg 2024-ben a cégek 21%-a, 2025-ben már 33%-a, az idei felmérésben pedig szintén 33% számít kedvezőtlenebb évre saját vállalkozását illetően. A stabil működésben bízók aránya 2024-ben 63%, 2025-ben közel kétharmad, míg 2026-ban 48% volt.

Óvatos foglalkoztatási várakozások

A foglalkoztatási kilátások is óvatos optimizmust tükröznek. 2025-ben a vállalkozások háromnegyede, míg 2024-ben 57%-a számított változatlan létszámra. Az idei felmérés szerint a cégek többsége továbbra sem tervez jelentős létszámváltozást, ugyanakkor kisebb arányban növekedésre és csökkenésre is számítanak.

A bérfejlesztési tervek jelentősen visszaestek az elmúlt két évben.

2024-ben a vállalkozások közel 70%-a, míg 2025-ben már csak 42%-a tervezett béremelést. Ez jól tükrözi, hogy az inflációs nyomás mérséklődésével a cégek is óvatosabb bérpolitikát folytatnak.

Erősödő beruházási szándék, kevesebb válságterv

A beruházási hajlandóság ugyanakkor erősödött. 2024-ben a vállalkozások 53%-a, 2025-ben már 67%-a tervezett beruházást a következő egy évben akár pályázati forrás nélkül is.

A támogatások szerepe azonban továbbra is fontos: 2024-ben 21%, 2025-ben 8% jelezte, hogy csak pályázati forrás esetén hajt végre fejlesztést. A beruházást egyáltalán nem tervező cégek aránya 2024-ben 26%, 2025-ben pedig 25% volt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az elmúlt évek egyik legnagyobb változása a válságtervek területén figyelhető meg. Míg 2024-ben a vállalkozások 83%-a rendelkezett válságtervvel, 2025-ben ez az arány 32%-ra, 2026-ben pedig 25%-ra csökkent.

Mesterséges intelligencia: egyre több cég vizsgálja

Az idei felmérés egyik új kérdése a mesterséges intelligencia alkalmazására vonatkozott.

A válaszadó vállalkozások 62%-a vizsgálja az AI vagy automatizációs megoldások bevezetésének lehetőségét, 24% már alkalmaz ilyen technológiát, 10% tervezi a bevezetést, míg 5% egyáltalán nem foglalkozik a kérdéssel.

Kiszámíthatatlan gazdasági környezet

A vállalkozások működését leginkább a szabályozási környezet bizonytalansága nehezíti. 2024-ben közel 60%, 2025-ben 59%, az idei felmérésben pedig 60% jelezte, hogy ez jelenti számukra a legnagyobb problémát.

A válaszadók 25%-a a munkabérek magas adóterheit, 16%-a pedig az inflációt nevezte meg jelentős kihívásként.

„A felmérésből az látszik, hogy a vállalkozások továbbra is bizonytalannak látják a gazdasági környezetet, ugyanakkor egyre inkább a hatékonyságjavító megoldások felé fordulnak. A technológiai fejlesztések, különösen az automatizáció és a mesterséges intelligencia alkalmazása egyre inkább a vállalati stratégia részévé válik” – mondta Bagdi Lajos, a Niveus partnere.

Egyre több akció csak hűségkártyával érhető el

Az elmúlt években látványos fordulat történt a kereskedelemben. Az inflációs időszak után a vásárlók árérzékenyebbek lettek, a boltok pedig egyre inkább a hűségprogramokon keresztül célozzák meg őket. Ma már sok üzletben a legnagyobb kedvezmények kizárólag hűségkártyával aktiválhatók, sőt egyes akciók csak applikáción keresztül érhetők el. Úgyhogy itt az idő, hogy elmondd, Te mit gondolsz a hűségkártya-programokról.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 5. vasárnap
Emese, Sarolta
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?