A kormányfő hangsúlyozta, hogy Polgár Judit huszonhat éven át vezette a női világranglistát, és bekerült a nyílt világranglista legjobb tíz játékosa közé is.
Bizonytalanná vált a Győr-Pér repülőtér jövője a folyamatosan csökkenő utasforgalom miatt. A tulajdonosok jelenleg zárt körű egyeztetéseket folytatnak arról, hogyan lehetne fenntarthatóbbá tenni az üzemeltetést, de az esetleges értékesítés lehetősége is felmerült. A repülőtér értéke a becslések szerint meghaladhatja a tízmillió eurót, írja a Kisalföld.
A csökkenő utasforgalom miatt kérdésessé vált a Győr-Pér repülőtér hosszú távú működése. A létesítmény jövőjéről jelenleg is egyeztetéseket folytatnak a tulajdonosok, miközben az esetleges eladás lehetősége is napirendre került.
A huszonhárom éve megnyitott repülőtér 2012-ben érte el csúcsteljesítményét, amikor évente mintegy 33 ezer utast fogadott. Akkoriban az vezetése még komoly versenyelőnyként tekintett a gyors megközelítést biztosító létesítményre. Az utasforgalom azonban azóta jelentősen visszaesett. A koronavírus-járvány idején mindössze 2300 utast regisztráltak, és bár 2023-ra javult a helyzet, a forgalom még mindig jóval elmarad a korábbi rekordévektől.
A repülőtér állami tulajdonban van, az üzemeltető társaságban azonban a győri önkormányzat mellett a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria is tulajdonrésszel rendelkezik.
A győri Városstratégiai Bizottság döntése alapján Pintér Bence polgármester és Hajtó Péter független képviselő tárgyal a partnerekkel a reptér jövőjéről. Az egyeztetések jelenleg zárt ajtók mögött zajlanak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hajtó Péter szerint a városvezetés stratégiai jelentőségű ügyként kezeli a kérdést, és olyan hosszú távon fenntartható megoldást keresnek, amely Győr számára a legkedvezőbb lehet. Azt is jelezte, hogy a repülőteret üzemeltető társaság jelentős értéket képvisel, amely akár a tízmillió eurót is meghaladhatja.
Egyelőre nem dőlt el, hogy a városvezetés a működés hatékonyabbá tételében látja-e a megoldást, vagy megválik a tulajdonrészétől. A további részletekről később várható hivatalos tájékoztatás.







