10 °C Budapest

Megtelt a Balaton: tele a strandok, lehetetlen szállást találni

MTI
2018. augusztus 7. 12:30

A hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága, kedvez a forró nyár a balatoni szállásadóknak is - derül ki a szállás-, kemping- és strandüzemeltetők MTI-nek adott nyilatkozataiból.

Az idén akár kétjegyű is lehet a vendégforgalom növekedése a Balatonnál - mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke az MTI-nek.  A 23 tagszervezetet, illetve közel 3 ezer turizmusban érdekelt balatoni vállalkozót tömörítő szervezet elnöke rámutatott: rendkívül felértékelődtek és keresettek lettek a magánszálláshelyek, így a tótól távolabbi települések is jobban részesülhetnek a turizmusból.

Tapasztalatai szerint nagyon nehéz most szállást találni a Balatonnál.

Akadnak, akik kocsikban alszanak, vagy sátrat vernek fel a kocsijuk mellé

 - tette hozzá Hoffmann Henrik. A szakember túlzónak nevezte a nyár eleji, munkaerőhiány miatti aggodalmakat, hiszen a vendéglátóhelyek egyre magasabb színvonalon, felkészülten teljesítenek.

A forgalomnövekedés nemcsak a hőségnek, hanem annak is köszönhető, hogy sok az izgalmas, színes program, a Balaton vízminősége pedig hibátlan, annak ellenére, hogy százezrek fürdőznek benne - jelezte a BTSZ elnöke. Úgy látja, a Balaton a strandok, közterek fejlesztései eredményeképp egyre vonzóbb. Elmondása szerint a szálláshelyek bővülésére 2020-tól lehet számítani, így a következő időszak sürgető feladata lesz a régió közlekedési, parkolási gondjainak megoldása.

A balatoni strandok óriási hétvégi forgalomról számoltak be

A keszthelyi strandok látogatottsága rekordot döntött szombaton, az átlagoshoz képest mintegy 30 százalékkal többen váltottak jegyet - tájékoztatott a Keszthelyi Városüzemeltető Nonprofit Kft. strandüzemeltetésért felelős munkatársa. Csendes Antal elmondta: a 3500 ember befogadására alkalmas Városi Strandon szombaton teltház volt. A Helikon Strandon - amelyet többnyire a helyiek látogatnak - az átlagosnál mintegy 30 százalékkal többen fürödtek ezen a napon.

Pintér Tamás, Siófok városüzemeltető cége, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy az esőzések miatt a város két fizetős strandjának eddigi forgalma valamivel elmaradt a tavalyitól, de ezt még ellensúlyozhatja, ha augusztusban száraz, meleg marad az idő. A hétvégéken 60 százalékkal több a strandoló, mint hétköznap, főleg hőségriadó idején. A legutóbbi hétvégén csaknem megtelt a 13 500 főt befogadni képes Nagystrand, a PLÁZS - mondta el.

Teltház a szállodákban

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy hőség idején megnőnek a legutolsó pillanatokban leadott foglalások az olyan szállodáknál, amelyeknek van medencéjük, vagy a közelükben strand található. Könyid László - aki a hévízi Hotel Európa Fit vezérigazgatója is egyben - úgy tapasztalta: az utóbbi egy-másfél hétben megszaporodtak az akár csupán három napon belüli foglalások, amelyek egyébként ritkák a szállodáknál. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A tavaly augusztusi foglalásokkal összehasonlítva az idén 5-10 százalékkal nőtt országszerte a medencével rendelkező vagy strandközeli szállodák kapacitásának kihasználtsága,

 ami plusz vendégéjszakákat és bevételt jelent. A hévízi szállodánál például közel 15 százalékkal emelkedett a foglaltság az utolsó pillanatokban érkezett vendégek jóvoltából - tette hozzá az MSZÉSZ elnöke.

A Balaton déli partjának legnagyobb szállodája, a 271 szobás, 4 és 5 csillagos minősítésű szálláshelyeket adó hotel Azúr értékesítési igazgatója, Sternóczky Balázs arról számolt be az MTI-nek, hogy a kapacitás-kihasználtságuk eddig a tavalyi évhez hasonlóan alakult, a bevételük azonban nőtt, mivel átlagosan 8 százalékkal emelték az árakat. A külföldi vendégek aránya valamivel csökkent, jelenleg 35 százalék. Továbbra is a német turista a legtöbb és a korábbi éveknél többen jönnek Szlovákiából, Cseh- és Lengyelországból. 

Lengyel Ernő, az Anna-bálokat rendező, négycsillagos, száz szobás, vendéglőt is üzemeltető balatonfüredi Anna Grand Hotel tulajdonos vezetője arról számolt be, hogy szerény, 3-4 százalékos forgalomnövekedést terveztek erre az évre, amit eddig teljesítettek. Az áraikat átlagosan egy-két százalékkal emelték. Az éttermi áfacsökkentést teljes egészében a bérek emelésére fordították. A szakképzett munkaerőhiány, és az emelkedő munkabér komoly probléma - jelezte Lengyel Ernő, hozzátéve: az idén eddig még sikerült megoldaniuk, de nincs a rendszerben több tartalék. Júniusban 80, júliusban 90 százalék körül alakult a kapacitáskihasználtságuk, a hétvégén viszont már teltházzal üzemeltek. Vendégkörüknek tíz éve még a fele, az idén mintegy 35 százaléka külföldi, a legkülönbözőbb országokból.

Székely Ferenc, a 8 kempinget üzemeltető Balatontourist Kft. általános igazgatóhelyettese azt emelte ki, hogy egyre több a környékbeli programokhoz, fesztiválokhoz kapcsolódó szállásigény.  Az idén eddig több mint 80 ezer vendég mintegy 300 ezer vendégéjszakát töltött el az egységeikben. Az augusztus 5-ig összegzett adatok szerint a vendégszám 0,4 százalékkal, a vendégéjszakák száma 1,5 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. A külföldi vendégek aránya az idén 40 százalék, némileg nőtt. A legtöbben Németországból, Dániából, Hollandiából, Csehországból, Lengyelországból és Ausztriából érkeztek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm