Életveszélyes mutatvány: besétált a Balaton jegére ez a magyar férfi - baja nem lett, de azonnal repült a bírságbomba
A hatóságok hangsúlyozzák, hogy a Balaton jegén jelenleg tilos tartózkodni.
A hatóságok hangsúlyozzák, hogy a Balaton jegén jelenleg tilos tartózkodni.
A szakemberek szerint a hópaplan szigetelőként működik, ami jelentősen lassítja a jég további vastagodását.
Hamarosan igazi téli kihívás elé néz Siófok: a meteorológiai előrejelzések szerint újabb csapadékzóna éri el a várost, amely a havas szépségnél sokkal veszélyesebb helyzetet hozhat az utakon.
Egyre ritkábban látható téli jelenséget rögzített az Időkép a Balatonnál: megindult a jégzajlás, amelynek során a tó felszínén összetört jégtáblákat a szél mozgásba hozza.
Szeretnél saját vállalkozást a Balatonnál? Most akár egy jól menő büfét is megszerezhetsz Zánkán, teljesen felszerelt konyhával és berendezéssel.
Napokon belül összefüggő jég boríthatja a Balatont, miután tartósan fagypont alá esik a hőmérséklet és az öblökben már megjelent az első jéghártya.
Hófúvás, viharos szél és extrém hideg várható ma a Balaton és Budapest közötti térségben, a Dunántúlon és a középső országrészben.
Napokon belül összefüggő jégtakaró alakulhat ki a Balaton nyílt vízfelületén, ám a jég vastagsága és minősége egyelőre nem teszi lehetővé a sportolást.
Elő a naptárral! Ha különleges programokra vágysz a Balaton körül, a 2026-os évben sem fogsz csalódni! Már több nagy fesztivál időpontját és első fellépőit is bejelentették.
A Balaton nem eladó, vagy mégis?! – miközben Budapesten már árulják a pazar balatoni ingatlanokat, Fonyódon utcára vonulnak a 99 lakásos lakópark ellen.
Megújult a Pénzcentrum videóblogja, a CashTag. A legnézettebb adások között szerepelt banki csalásokat bemutató vidó és 1000 forintos kaja kihívás is.
Ilyenkor, szilveszter táján, amikor végre elfogyott a bejgli és túl vagyunk az első havazásokon, ha szebbre fordul az idő, sokan kihasználják a téli szünetet, és útnak indulnak. Összegyűjtöttünk hát mi is 5 csodás túraútvonalat Magyarországon.
Jéghideg víz, forró tea és egy utolsó merülés az év végén: december 31-én szilveszteri pancsolásra invitálnak Ábrahámhegyen. A program délben indul, és egészen kora estig tart.
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet állásfoglalása: Kikötők és a téli halpusztulás a Balaton déli partján.
Új korszak kezdődhat Siófokon: modern diákszállóval és konferenciaközponttal újul meg a Debreceni Egyetem campusának szíve!
Eger, Pécs és Szeged a szilveszterezők körében legnépszerűbb hazai település friss adatok szerint.
Az önkormányzat az év utolsó ülésén ismét elhalasztotta a kérdést, pedig a tervezett helyszín – Balatonszéplakon, az Ezüstparton, a Cinege-patak befolyójánál – már régóta ismert.
A Balaton télen sem áll meg: a szántódi–tihanyi komp a karácsonyi szünetben, szilveszterkor és az új év első napjaiban is sűrített menetrend szerint jár.
Egyetlen döntéssel borulhat az évek óta vitatott balatoni beruházás. A veszprémi kormányhivatal ugyanis elutasította a balatonföldvári Nyugati strandra tervezett kikötő engedélykérelmét.
A töltőállomás meghibásodása miatt tankolt vizet több autós is az egyik Shell benzinkúton - derült ki a társaság vizsgálatából.