9 °C Budapest
peach flower covered with snow

Februári tavasz után jöhet a márciusi tél: ilyen vacak idő lesz a jövő héten

MTI
2023. március 5. 16:58

Változékony idő lesz a jövő héten, gyakran lesz borongós, felhős az ég, több hullámban kell csapadékra számítani, és sokfelé lehet élénk, olykor erős a szél. A hét során emelkedik a legmagasabb nappali hőmérséklet, a hét végén akár 17 Celsius-fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult idő várható. Északon szórványosan fordulhat elő eső, havas eső, északkeleten a hegyekben havazás, délen viszont többfelé kell esőre, záporra számítani és itt a csapadék zöme a nap második felében érkezik. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 9, a déli tájakon 10, 13 fok között valószínű.

Kedden jobbára erősen felhős időre kell számítani, a nap második felében lehet vékonyabb a felhőtakaró. Az ország déli felén több, északon kevesebb helyen várható eső. Főleg északon, illetve a hegyekben néhol havas eső is előfordulhat. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, az északi országrészben néhol időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 10, délen 11, 13 fok között valószínű.

Szerdán általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali minimumok mínusz 1 és plusz 5, a délutáni maximumok döntően 8 és 15 fok között alakulnak.

Csütörtökön általában közepesen vagy erősen felhős idő várható. Több helyen eleredhet az eső. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 16 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékeket.

Pénteken jobbára közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás. Helyenként előfordulhat eső, zápor. Többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet a déli, délnyugati szél. A hajnali 0, plusz 6 fokról általában 10 és 17 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző. Többfelé kell esőre, záporra számítani. A délnyugati szelet élénk, sokfelé erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet általában 2 és 8, a csúcsérték 10 és 17 fok között valószínű.

Vasárnap napközben felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet, de nyugat felől újabb felhőtömb közeledik. Egyre kevesebb helyen alakulhat ki csapadék. Sok helyütt megerősödhet az északi szél. A hajnali mínusz 3, plusz 7 fokról 7 és 16 fok közé melegedhet fel a levegő.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem