Egy ideig vége a pusztító kánikulának itthon: a nyár legjobb napjai jönnek, mindössze ennyi fok lesz a jövő héten
A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok alatt marad.
A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok alatt marad.
Ez mindössze a harmadik alkalom a világbajnokságok történetében, hogy kizárólag korábbi győztesek alkotják az elődöntő mezőnyét, amire korábban csak 1970-ben és 1990-ben volt példa.
A hőmérséklet többnyire 27 és 33 fok között tetőzik, bár északkeleten néhány fokkal hűvösebb maradhat a levegő.
Hétfőn általában napos, gomolyfelhős idő várható, legfeljebb néhol az északkeleti tájakon fordulhat elő záporeső.
A Portfolio évente négyszer, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) aktuális gyorstájékoztatójának közzététele előtt gyűjti össze a meghatározó piaci elemzők várakozásait.
A kutatóintézet nyári előrejelzése alapján a magyar gazdaság ugyan kiléphet a többéves stagnálásból, de a növekedés továbbra is törékeny maradhat.
A hétfői viharok után kedden már jóval nyugodtabb arcát mutatja az időjárás Magyarországon.
HungaroMet: A sok napsütést olykor felhőzet zavarja, de zápor, zivatar inkább csak a hét elején fordulhat elő.
Tovább fokozódik a hőség Magyarországon: hétfőn már 41, kedden pedig akár 42 Celsius-fokot is mutathatnak a hőmérők.
A következő napokban tovább fokozódik az extrém kánikula Magyarországon.
Hogyan alakulhat át a világ demográfiai térképe a következő negyedszázadban? És mi várható Magyarországon? Mutatjuk!
Az elszabaduló beszerzési és fenntartási költségek miatt az európai vállalatok egyre nagyobb arányban térnek át a használt autók lízingelésére.
Az MNB töredékére csökkentette az idei évre várt infláció mértékét, így a tavaszi előrejelzésben szereplő 3,8 százalék helyett már 1,8 százalékos drágulási ütemmel számol.
A háttérben olyan strukturális változások zajlanak, amelyek alapjaiban alakíthatják át a munkavégzést, az oktatást és a pályakezdők jövőjét.
A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma:
Az iráni háború okozta energiaár-sokk miatt idén technikai recesszióba csúszhat a német gazdaság.
Egy befektetési kutatócég statisztikai modellje szerint Franciaország nyeri meg a 2026-os labdarúgó-világbajnokságot, miután a döntőben legyőzi Portugáliát.
Egy Atlanti-óceán felől érkező hidegfront jelentősen átalakítja Magyarország időjárását a hét közepétől.
Az OECD szerint a dráguló energia és a bizonytalanság visszafogja a növekedést, miközben a kamatcsökkentés is várathat magára.
Áprilisban mind a négy meghatározó jegybank változatlanul hagyta az irányadó kamatot, de a döntés mögött nagyon különböző monetáris politikai helyzetek állnak.